A hadiözvegyeket és hadiárvákat is védte a néhai alispán

Ezen kívül ebben az évben van századik esztendeje, hogy 1918-ban befejeződött az Európa további sorsát megpecsételő első világháború. Az 1867-ben Jászkiséren született ’48-as honvédtiszt- és karcagi református lelkipásztor-leszármazott alispán életét mélyen meghatározta az első nagy világégés.

Pályájának talán legmaradandóbb alkotása, de egyben korai halála is ennek köszönhető. A korán árvaságra jutott Küry Albert képességei, emberi adottságai révén gyorsan jutott előre a vármegyei ranglétrán, ehhez a hivatalhoz fiatalon, 45 évesen választották meg alispánná.

Az első világháborút alispánként szolgálta végig és ekkor az egész birodalmat megmozgató javaslattal tette ismertté a nevét. Az elhúzódó öldöklés nem csak addig ismeretlen próbatétel elé állította az egész országot, s vele együtt megyénket is, hanem példátlan erkölcsi romlást is idézett elő mindenütt.

Míg a harctéren küzdő katonák családtagjai és az elesettek hátramaradott özvegyei, gyermekei egyre nagyobb nyomorral néztek szembe, addig a háború haszonélvezői, a hadiszállítók addig ismeretlen nyereségre tettek szert ezek alatt az évek alatt.

Ez volt a mai napig közmondásos papírtalpú bakancsok és női ruhaszövetekből varrt, néhány nap alatt szétmálló egyenruhák kora, nem beszélve az egekbe szökő élelmiszerárakról. Küry Albert volt az első felelős köztisztviselő a Monarchiában, aki valóban fellépett ezek ellen a visszásságok ellen.

Emellett vármegyéjének háború évekbeli működése nemzetközi viszonylatban is példaképül szolgált. Egy gróf Tisza István miniszterelnökhöz benyújtott törvényjavaslattal hadat üzent a hatalmas és erkölcstelen háborús nyereségeknek.

Ezek szerint a „a háború tartama alatt keletkezett vagyonszaporulatra progresszíve 50%-ig emelkedő hadinyereség adót” kellett kivetni, amiből a hadiözvegyek, árvák és a fronton harcolók életkörülményeit szándékoztak javítani.

Az ő kezdeményezése nyert teret végül az egész birodalomban. Sajnos az alispánnak a megye élén kifejtett háborús erőfeszítései 1918-ra felőrölték testi, lelki erejét. 1919-et követően végleg visszavonult a közszolgálattól.

Hátralevő éveit igen szerény körülmények között élte le a Belvárosi Nagytemplommal átelleni, Madách út 43. számú sarokházban. 1926-ban hunyt el, a vármegye saját halottjának tekintette, porhüvelye a szolnoki temetőben nyugszik.

Életművét sokáig borította a feledés homálya, míg dr. Fülöp Tamás a megyei levéltár korábbi vezetője újra rá nem irányította a figyelmet a tiszta életű és hatalmas tudású alispán tetteire.

Ma többek között civil kezdeményezésre emléktáblák őrzik nevét, remélhetőleg idővel szolnoki közterület is emlékeztet majd személyére.