Törvényszék

2018.04.10. 16:30

Úgy megütötte unokatestvérét egy tiszaföldvári férfi, hogy az majdnem belehalt

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a harmincas évei végén járó férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint tavaly februárban Tiszaföldváron úgy megütötte unokatestvérét, hogy megrepedt a lépe, és csak az idejében elvégzett életmentő műtétnek köszönhetően maradt életben.

Az eset 2017. február 4-én reggel a Jász-Nagykun- Szolnok megyei Tiszaföldvár egyik családi házában történt. A férfi már két hete az unokatestvérééknél tartózkodott, ahol rendszeresen együtt italoztak és szórakoztak.

A történteket megelőző napon Szajolban, Szolnokon majd Tiszaföldváron unokatestvére nélkül ivott, szórakozott, éjszaka mégis az ő szobájában aludt, majd másnap reggel ököllel hasba ütötte szállásadóját. Hogy miért, arra az eljárás során nem derült fény.

A férfi összeesett és éles fájdalmat érzett, ami idővel enyhült. Estére azonban rosszul lett, ezért orvost hívtak hozzá. Kiderült, hogy az ütéstől

elrepedt a lépe és súlyos belső vérzése van, ezért a kórházban életmentő műtétet hajtottak végre rajta, és eltávolították a sérült szervet. Ha ezt nem teszik, a férfi belehalt volna a sérüléseibe.

Az ügyben tavaly júniusban emelt vádat az ügyészség. A Szolnoki Törvényszék pedig a napokban, 2018. április 6-án hozott ítéletet: a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik – közölte honlapunkkal a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya.

Borítókép: illusztráció, forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában