Martfűi az egyik „legkeményebb tűzoltó”

A tűzoltókra kilencemeletnyi lépcsőfutás, tömlőhúzás és célba lövés, illetve egy nyolcvankilós bábu cipelése várt. Emellett két, egyenként tizenöt kilogramm súlyú kannát is fel kellett vinniük egy három emelet magas torony tetejére, majd lehozni onnan.

Mindezt természetesen időre, és teljes védőfelszerelésben, mely további tizenöt kilót is nyomhat.

Mihály saját kategóriájában megnyerte a viadalt, az összesítésben pedig hatodik lett a száztizenhárom indulóból.

A harmincegy éves fiatalember már több mint tíz éve a Szolnoki Hivatásos Tűz­oltó-­parancsnokság tűzoltója, és ugyanennyi ideje jár külön­féle versenyekre is a megszokott csapattal.

Már számtalan szép eredménnyel büszkélkedhet, az első hely azonban egészen idáig váratott magára.

– A legmegterhelőbb feladat, amikor egy nyolcvankilós bábut kell cipelni száz méteren keresztül. Ezután pedig még át kell küzdened magad egy háromméteres palánkon, amelyen egy kis rés sincs az illesztések között, hogy a csizma hegyét beleakaszthassuk.

– Nekem ez a feladat okozza mindig a legnagyobb nehézséget – árulta el Mihály, aki arról is beszélt, hogy a sikerhez elsősorban felkészülés és koncentráció kell, ők azonban elég elfoglaltak, így a napi teendők mellé nehéz beszorítani még a gyakorlást is.

– Délután, amikor már jöhetne a jól megérdemelt pihenő, mi akkor fogunk hozzá, és a megmérettetésekre is szabadidőnkben járunk. Sokat számít azonban, hogy támogatjuk és biztatjuk egymást.

– Az ausztriai versenyek pedig olyanok, mint egy sörfesztivál. Rengeteg ember látogat ki, jönnek gyerekekkel, kutyával, és egész nap kint vannak, jól érzik magukat, és szurkolnak, de nem csak az övéiknek.

– Ha nem is tudod átküzdeni magad a palánkon, akkor is megtapsolnak, és ez nagyon jó érzés, mint ahogy az is, hogy a visszatérő versenyzők emlé­keznek ránk, és hiába nem egy nyelvet beszélünk, gratulál­nak és drukkolnak nekünk, és mi is így teszünk.