dr. Hermann Róbert a pozitív Kossuth-képet vallja

A megyeszékhely kitüntetett szerepet játszott a Kossuth Lajos által felkeresett magyarországi helységek között. A szabadságharc vezére más településeken talán hosszabb időt töltött, de kevés olyan helye van Magyarországnak, ahol annyiszor megfordult, mint Szolnokon – állapította meg bevezetőjében a történész.

– 2007 óta igyekszem Kossuth utazásainak útvonalát számba venni, ami nem túl egyszerű feladat. Petőfi útjait néhány nap híján már pontosan ismerjük, Széchenyi István grófról a naplója által tárgyalt időszakból hasonlóan pontos képünk van, de Kossuth esetében a ‘48 előtti utazásairól kevesebbet tudunk.

– Az 1841–1847 közötti korszak iratanyaga lényegében kiadatlan, az 1841 előtti feljegyzésekben pedig nem említik vele kapcsolatban Szolnokot. Akkor, ahogy most tudjuk, nem járt a városban. – mondta Hermann Róbert.

Amint megtudtuk, az első látogatásra 1847-ben, a pest–szolnoki vasútvonal avatásakor került sor. Egy ilyen jelentős esemény már akkor is elképzelhetetlen volt fontos emberek részvétele nélkül, így szeptember elsején reggel nyolc órakor a mai Nyugati pályaudvar helyén álló pesti indóházból indult a tizenhat kocsiból álló szerelvényen Szolnokra az István főherceg vezette harminchét-negyven fős küldöttség, melynek Kossuth Lajos is tagja volt.

A vonat három óra huszonkét perc alatt tette meg az utat, s a végállomáson Almásy Pál alispánnal az élen Heves és Külső-Szolnok vármegye küldöttsége fogadta a vendégeket. A korabeli sajtó szerint, bár dél felé járt az idő, az Indóházban villásreggelit tartottak, ahol Kossuth mondott pohárköszöntőt a főhercegre. Ezt követően a főherceg ismét vonatra szállt és visszatért Pestre.

– Szolnokon erről az eseményről él egy, a korabeli híradások által nem igazolt legenda – hívta fel a figyelmet egy érdekes mozzanatra Hermann Róbert. Állítólag, amikor Kossuth felállt és beszélni kezdett, ez nem tetszett a főhercegnek.

– Megkérdezte, hogy ki mer itt szónokolni az ő engedélye nélkül, majd meghúzták a vonat sípját, hogy elnyomja a beszédet. – Az akkor történtekről rendelkezésünkre áll a Kossuthot nem kifejezetten kedvelő Széchenyi István naplóbejegyzése is.

– Ő ugyan azt írta, hogy Kossuth egy asztalra felállva üvöltözött, amibe egy mozdony is beleszólt, de ő sem tesz említést a szónoklat szándékos elfojtásáról. Szerintem ezek alapján kicsit túlszínezték a legendát.

A továbbiakban megtudtuk, hogy Kossuth a szabadságharc alatt összesen ötször járt városunkban. Azon kívül katonai szempontból kiemelten fontos helyszínként számos utasításában is szerepel Szolnok, illetve a vasútvonal kérdése.

Többek között ő adta ki a honvédsereg visszavonulása esetére a világ első, egy vasútvonal katonai érdekből történő elpusztítására vonatkozó rendeletét is. Emellett korábban az általa szerkesztett Hetilapban is foglalkozott az itteni vasútvonal fontosságával.

Kossuth következő szolnoki látogatása alföldi toborzóútja során történt, amikor saját visszaemlékezése szerint az önkéntesek több mérföldnyi távolságon a vállukra emelve vitték be őt a városba. Akkor szeptember 27-én innen indult vissza Pestre egy különvonattal.

A harmadik és negyedik ittléte 1849 januárjában és júniusában a kormány Debrecenbe költözéséhez, majd Pestre való visszatéréséhez kötődik. A szabadságharc hátralévő további szakaszában Kossuth Lajos még két esetben kereste fel városunkat.

Június 17-én a Bemmel tervezett nagyváradi találkozóra igyekezve utazott át Szolnokon, majd a főváros végleges kiürítése után érkezett ide, s egy haditanácson lezajlott vita után folytatta útját Kunszentmártonba. Ez egyúttal Kossuth Lajos utolsó látogatása is volt Szolnokon.

Hermann Róberttől az előadást követően egy rövid interjút is kértünk lapunk számára Kossuth köztudatban élő és képének valóságtartalmáról.

– Manapság két Kossuth-kép létezik. Az egyik a hagyományos, a róla készült szobrokban is tükröződő ábrázolás: az egyik kezét többnyire égnek emelő, a népet lelkesítő és fegyverbe hívó forradalmár képe.

– Emellett van egy másik, egyre inkább uralkodó megítélése, ami a nemzetet fölösleges és reménytelen küzdelembe vivő, majd az utolsó pillanatban magára hagyó felelőtlen politikust látja benne. Én az elsőt sem látom teljesen igaznak, de legalábbis 1848–49-es szereplését tekintve még mindig közelebb áll a valósághoz a másiknál.

– Az újabb megítélés kétségkívül meglévő elemeket erősít fel vele kapcsolatban, de valójában nem ezek jellemzik őt. Kossuth ’48 nyarán jelentette ki, hogy ő nem fél előre menni. Ez azt mutatta, hogy ő azon politikusok közé tartozott, akik soha nem abból indultak ki, ami éppen van, hanem, abból, hogy milyen lehetőségek állnak előttük.

– Ez jelentős különbség volt közte és Széchenyi között. 1848 szeptemberében azt kellett eldönteni, hogy megadják-e magukat Jellasicsnak, elveszítve ezzel az áprilisi vívmányok jelentős részét, vagy megpróbálkoznak az ellenállással.

– Olyan emberre volt szükség, aki hajlandó volt ennek a küzdelemnek az élére állni, s Kossuth volt az egyetlen, aki erre alkalmas volt. Ebben az az érdekes, hogy ő valójában nem egy dantoni méretű néptribun volt.

– Ha megnézzük a hiteles ábrázolásait, például az akkori fotókat, olvassuk kortársai leírásait, egy nem túl magas, meleg kék szemmel rendelkező, kicsit kopaszodó férfiút látunk. Ellenben amint szónokolni kezdett valóban tűzre gyújtott maga körül mindenkit. Képes volt minden embert megszólítani.

– Ő az első olyan politikus a magyar történelemben, akinek közvetlen fizikai kapcsolata volt a néppel. Addig elképzelhetetlen lett volna, hogy Rákóczi fejedelem vagy Hunyadi Mátyás kiálljon, és megpróbáljon az alacsonyabb osztályokkal így kapcsolatot teremteni. Ilyen módon ő valóban kiemelkedő alakja a magyar történelemnek.

Miután a néhai politikus emberi gyarlóságairól is élnek legendák a köztudatban, erre is kitértünk a beszélgetés során.

– Valóban nem volt hibátlan ember. Vannak olyan pontok a politikai pályáján, amikre utólag kevésbé lehetett büszke. Hozzá kell tenni, hogy ezekből ő általában tanult is. Volt például az a híres eset Zemplénben.

– Akkor egy, az 1831-es kolerafelkelés során megölt nemes úr árvái számára megmaradt borokat engedély nélkül adta el. Itt nem az történt, hogy ellopta a pénzt. Erről nincs szó, ezt mindig hangsúlyozni kell. Visszafizette, csak kicsit késve.

– Akkor jött rá, hogy ha valaki politikai pályára lép, akkor nagy szüksége van a személyes tisztességnek, főleg az anyagi tisztességnek a megtartására. Nem véletlen, hogy pénzügyminiszterként, vagy korábban különböző reformkori gazdasági vállalkozások vezetőjeként soha nem érte olyan vád, hogy belenyúlt volna a kasszába, vagy bármi kifogásolhatót tett volna.

– Az ő működésében én a 1849 augusztusa utáni, Görgeivel szembeni eljárását tekintem védhetetlennek. Olyan ember nyakába varrta egy vesztett küzdelemnek a felelősségét, akinek ő adta át a hatalmat.

– Lehet, hogy augusztus előtt még nem tudta, de ekkor már világos volt, hogy milyen iszonyú túlerővel kell szembenéznie az országnak. Hogy mennyire volt rá a hatalomvágy jellemző? – ismételte utolsó kérdésünket a történész.

– Ez mindig fölvetődhet egy politikusnál. Pethő Sándor, a Magyar Nemzet híres alapító főszerkesztője írta annak idején, hogy a hatalomvágy önmagában egy politikusnál nem negatívum.

– Akkor válik azzá, ha nem párosul cselekvéssel, vagy tehetséggel. Kossuthról sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy ne lett volna tehetsége, vagy cselekvőképessége.

– Azt gondolom, a politikusi érvényesülési vágy alaposan benne volt, de ha megnézzük a történelmi szerepét, ez nem volt alaptalan dolog. Az egyre inkább uralkodóvá váló negatív Kossuth-képpel szemben én még mindig ezt a pozitív Kossuth-képet vallom – zárta beszélgetésünket dr. Hermann Róbert történész.

Komoly viharok egy szolnoki szobor körül

Városunkban annak idején komoly felzúdulást keltett az 1994-ben avatott köztéri Kossuth-szobor, Kő Pál alkotása. A politikust, Kossuthot messze nem robusztus termetűnek ábrázoló alkotást végül a közvélemény nyomására 1996-ban a városháza előcsarnokába helyezték át, ahol ma is látható.