2018.09.17. 19:38
Már csak emlék maradt a régi kocsma a szolnoki vasútállomásnál
Gépkísérő elvtársat várják a „ragacsosba”! A fenti mondat valamikor az 1970-es évek végén hangzott el a szolnoki állomásépület hangosbemondóján. Nem hiszem, hogy örült neki az akkori állomásfőnök! Köztudomású volt, hogy a „ragacsos” az állomás földszintjén üzemelő önkiszolgáló étterem söntését jelentette.
A mai vasútállomás étterme és a bisztro a terven
Fotó: Beküldött fotó
Nevét onnan kapta, hogy a frissen csapolt sört a sok szomjas vendég lépten-nyomon kiöntötte a kőpadlóra, úgyhogy egy idő múltán hiába törölték fel, csak ráragadt a betérők cipőjére.
A szolnoki vasúti vendéglátóegységek sorát minden bizonnyal az ó-szolnoki „Indóháznál” létesített kocsma nyitotta meg. Az első vasútállomás kicsiny épületében még nem fért el egy étterem, ahhoz túl szűk volt.
De élelmes üzletemberek hamar felfedezték, hogy a vonatra váró közönség a várakozás közben szívesen eszik és iszik is. Később szállóige lett: „váróterem van, váró vonat nincs”.
Így aztán a pályaudvar szomszédságában hamar megnyílott egy „műintézmény”, magyarul kocsma. Az indóházzal szemben ugyanis még az 1920-es évek elején is állt a Klein-féle kocsma.
Ennek őse állítólag sokkal nagyobb volt, és a legenda szerint itt feledte búját Kossuth Lajos 1847. szeptember 1. után, amikor a szolnokiak „lepisszegték”. De mindez csak szép legenda! A város jegyzőkönyvei csak jóval később írnak az állomással szemközt fekvő étterem megnyitásáról.
Az már hihetőbb, hogy 1849 januárjának hideg napjaiban Kossuth is itt ült a vendéglő asztalánál, mégpedig a kormány több tagjával együtt. De csak rövid ideig élvezhették a vendéglátást, mivel sietniük kellett Debrecen felé.
Más volt a helyzet a város második állomásépületével. Ekkor már a vasúttársaságok felismerték, hogy az utasoknak és kísérőiknek igénye van, étel, ital, dohány és édesség vásárlására.
Ezért az I. és II. osztályú várótermek mellett reprezentatív éttermet, a III. osztályú váróterem közelében pedig büfét alakítottak ki. Szolnokon az 1857-ben átadott indóházhoz közvetlenül építették az I. és II. osztályú éttermet, amelynek kerthelyisége a díszesen faragott vonatfogadó facsarnok felé nyílt.
De a 20. század kezdetére ez is elavultnak számított, a konyhájával együtt. A tiszti főorvos lesújtó véleményt fogalmazott meg róla egy hivatalos levélben. „…Az étkező helyiségekhez tartozó konyha feltűnően kicsiny, alacsony, nem szellőztethető kellően, miután egy ablak van rajta, sötét: – ételmosogató helyisége alacsony, kicsiny, czélszerűtlen, a legnagyobb gondossággal sem tartható tisztán.”
Szolnok Pfaff Ferenc által tervezett 3. állomásépülete, amely 1909-re készült el, már jóval tágasabb volt. A főépület Cegléd felé néző oldalán helyezték el az I. és II. osztályú éttermet, amely 166 négyzetméterével már alkalmasnak mutatkozott nagyobb vendégsereg befogadására.
Az állomás restijében és az étkezőjében mozgalmas élet zajlott. Színészek, sztárok, hírességek gyakran megfordultak itt. A legjelentősebb közülük Ady Endre, aki Váradról Pestre utazva gyakran megfordult az állomás éttermében. 1944. június 2-án súlyos légitámadás érte a szolnoki pályaudvart.
A felvételi épület viszonylag épségben megúszta, de a légnyomás levitte az étterem tetejét. A háború után a Tiszavidéki Újság tudósítója nem kis iróniával írta, hogy az „ÉTTEREM” felirat megmaradt, de a helyiségen nincs tető.
Fotó: Beküldött fotó
A háború után változott a helyzet. Az állomások éttermeit addig vállalkozók működtették, szerepüket azután 1948-tól az UTASELLÁTÓ Vállalat vette át. Ez a társaság üzemeltette az éttermeket, a büféket. A vállalat tevékenységének fontos részét képezte a nemzetközi és belföldi forgalomban közlekedő étkezőkocsik ellátása.
El is érkeztünk történetünk bevezető soraihoz. Szolnok 4. állomásépületében is terveztek éttermet, kettőt is. A földszinti részen volt az önkiszolgáló étterem a hozzá tartozó söntéssel. Nappal az étkezés funkciója került előtérbe, estére az italé lett a főszerep.
Az emeleti részen egy tágas étterem nyílt meg, teraszáról pedig esténként szépen beláthattuk a fényárban úszó Tisza-parti várost. Volt még egy igazi különlegesség, ami a technika fejlődését jelezte!
Az önkiszolgáló étteremtől nem messze a nemdohányzó váróterem mellett étel- és italkiadó automaták sora üzemelt. Itt lehetett kapni – megfelelő aprópénz bedobása után – UTASELLÁTÓ feliratú zacskókban szendvicset, burgonyaszirmot, meg azt a barna töltött csokirudat, amit azóta sem tudnak utánozni és egykori fogyasztói sem elfelejteni.
Mindez már a múlté! Az étterem és a söntés csak emlék, de az étterem helyiségében időnként megcsodálhatjuk Kondor Balázs csomópontvezető nagyszerűen megrendezett kiállítását.
