2018.12.04. 11:25
A karai Imre megmutatja, milyen egy alföldi juhász a 21. században
Hórihorgas gémeskút, két terelőkutya, legelésző bárányok és egy pásztorbotra támaszkodó juhász. Jól tudjuk, az alföldi puszták elmaradhatatlan „kellékei” ezek, melyekből bár elvétve, de még találni hírmondót. A karai legelőkön Csáki Imre mesélt munkájáról, s arról, milyen ma egy juhász élete.
Még egy kis rádiója is van karai juhásznak, Csáki Imrének.
Fotó: Mészáros János
– Még gyermekkoromban kezdtem állatokat tartani, de juhászkodással csak 1982 óta foglalkozom. Egyébként nem messze innen, a Petőfi utcában élek. Most pedig ötvenegy birkát őrzök idekinn... – ecsetelte a karai tanyavilágban Csáki Imre.
A falubeli juhász szerint nem könnyű munka az övé, és nem is sokan űzik már az ősi szakmát. Őt mégis rabul ejtette az alföldi pusztaság, a bárányok és a természet közelsége.
Egy vérbeli pásztor pedig, mint tudjuk, elképzelhetetlen hűséges terelőkutya nélkül. Neki viszont kettő is megadatott a karai határban.
– Bojti és Bogár nélkül bizony nehezebb lenne a munka! Hiszen más segítségem nincs, aki kijönne velem a bárányokra vigyázni – dicsérte „kollégáit” a birkák őrzője.
Imre ezután arról beszélt, gyakran alaposan fel kell szerelkeznie, hogy elviselhető legyen a zimankós hideg. Ottjártunkkor az esőben és a nagy hidegben sem hiányozhattak legfontosabb kellékei.
– Van itt minden, ami kell. Több réteges ruha, juhászbot, nyakamban a székem, de még egy kis rádió is. Utóbbi persze nejlonba burkolva, hogy megvédjem az esőtől – mutatta is meg a téli felszerelést. És aztán a békésen legelő bárányokat...
– Emlékszem, korábban, amikor volt vagy négyszázötven birkánk, télen-nyáron dolgoztunk hóban és esőben. Mit számított akkor az időjárás! Az állatok létszáma azonban nagyot csökkent. Mostanra már nincs nálam több hetven birkánál – számolgatott a szakember.
Majd megtudtuk tőle, aznap reggel nyolc óra tájban jöttek ki a bárányok a határ menti rétre, s tizenegy órakor térnek vissza a tanyához. A jószágok pedig mindennap időznek valamennyit a szabad ég alatt.
– Ezek itt mind olasz exportra kerülnek. Úgy tartjuk őket, hogy a kiviteli mércét megüssék. Eddig egyébként reggel hat óra körül indultunk el a legelőkre, nyáron pedig négykor.
– De csak addig maradunk kint, amíg fel nem melegszik az idő, mert a melegben nem szeretnek legelészni. Olyan is előfordult már, hogy tíz-tizenöt centis hóban tereltük az állatokat. Sokáig kint lennének ők még ilyen körülmények között is! Csak legyen, aki kibírja velük a hideget... – taglalta.
Hozzátette, Jászkarajenőn két-három hetente veszik át a birkákat. Az átvevőtelepre zömmel a tanya harminc kiló körüli bárányai kerülnek ki. A mostani leadás viszont rendkívül jónak számított, hiszen ezúttal huszonhárom-huszonötezer forintot is adtak egy jószágért. Imre, mint mondta, tanyáját tehénistálló, raktárépület, szín és egy hetven hektáros szántóterület is kiegészíti.
Odakinn pedig folyamatos a munka, mivel a legelőkön sosem áll meg az élet.
– Szerencsére szófogadók a bárányok, így nincs sok baj velük. Hazafelé is rendezettek, szépen mennek ők maguktól... – búcsúzott tőlünk, és indult haza sokadmagával a hetvenöt éves juhász.