Füredi mester népszerűsítette Vietnámban a karatét

Több mint fél évet töltött Vietnámban Vass-Szegedi Julianna, a füredi Zenshin SE vezetője. Élete meghatározó része a karate. Ez képezi az általa életre hívott helyi sportegyesület fő profilját is. A hazai szervezet – elismerve szakmai tudását – egy rendkívüli feladattal bízta meg.

– Olyan sok minden történt velem odakint, hogy órákig tudnék mesélni… Ha az ember elutazik egy országba, amelyik a világ másik felén van, akkor pár nap alatt is nagyon sok élmény éri – kezdte Vass-Szegedi Julianna. Meglátása szerint egyetlen szó van, mely összefoglalja és méltóképp jellemzi a Vietnámban töltött hónapokat: varázslatos.

Körülbelül egy évvel ezelőtt, Brezovai Sándor, a hazai honkyokushin szervezet elnöke ajánlott számára egy lehetőséget. Szerették volna népszerűsíteni a szervezet munkáját és a karate eme típusát Ázsiában. A tervek között szerepelt, hogy később egy klubot is alakítanak a távoli országok egyikében.

A választás végül Vietnámra esett, a jelentkezők közül pedig a füredi mester nyerte el a lehetőséget. Elsődleges feladata volt, hogy megteremtse odakint a kyokushin karate oktatásának alapjait.

– Megtiszteltetés volt számomra, hogy engem választottak erre a feladatra. Komoly kihívás volt, örültem a lehetőségnek – magyarázta. Hosszú előkészítés után láthatott munkához, az utazásról és szállásról a szervezet gondoskodott. Nem volt egyszerű dolga, külföldiként sokszor ütközött akadályokba.

– Egy kommunista országról beszélünk, nem lehet csak úgy bemenni az iskolákba, és gyerekeket toborozni. Mindennek meg van a módja, amit nem lehet megkerülni – érzékeltette.

– Az intézmények nagyon távolságtartók, ami nem meglepő. A háborús időszak nyomai, az emlékek nem túl régiek – jegyezte meg a karatemester.

Igyekezett megtalálni és végigjárni a hivatalos utakat. Felvette a kapcsolatot különböző sportszervezetekkel, edzőtermeket látogatott. Próbálkozásai nem maradtak eredmény nélkül, számos segítséget kapott a helyiektől.

Nyitott szívű, segítőkész embernek ismerte meg a vietnámiakat. Végül két iskolában sikerült klubfoglalkozás szintjén elindítania az edzéseket.

– Rendkívül technikásak, erősek és szívósak a vietnámi karatékák – mesélte. A közel nyolcmilliós főváros, Hanoi szép hely, de nagyon zsúfolt. Nem volt egyszerű megtalálni a megfelelő helyeket és embereket.

A helyiek segítsége nélkül aligha tudott volna boldogulni. Kapcsolatban volt a magyar nagykövetséggel is. Egy-két hónapnak kellett eltelnie, mire az első edzést megtarthatta.

– Az edzés nyelve a japán, így a kommunikáció ezen részével nem volt probléma – hangzott a válasz a kérdésünkre.

A sport mellett a magánéletre is jutott némi ideje, megpróbált boldogulni a hétköznapokban is. Mivel tudta, hogy nem pár napot fog kint tölteni, már előre készült. A környezetében élők tudják, hogy idén húsz éve tanítja az eszperantó nyelvet.

Megérintette az a szellemiség, amiért ez a nyelv létrejött. Érkezése előtt tehát felkereste a vietnámi eszperantó szövetséget, innen kerültek ki az első barátai. Velük gördülékenyen tudott kommunikálni. Az eszperantó lett a kinti boldogulásának az elsődleges nyelve, másodlagos pedig az angol.

– Mentálisan sok minden megváltozott bennem. Nehéz ezt megfogalmazni… Változott az emberekhez való hozzáállásom, a gondolkodásom, valamint az, ahogy kezelem a problémákat – fejtette ki.