Klímaváltozás: régen kiismerhetőbbek voltak az évszakok

Gyermekkoromban is voltak váltakozó évszakok, csak valahogy állandóbbak, kiismerhetőbbek voltak a tulajdonságaik, mint napjainkban.

Télen hosszú hetekig hideg volt, hó és fagy borult a tájra. Nap mint nap jártunk el szánkózni, korcsolyázni, hógolyózni, s az áttetsző jégben vagy a fehérlő gátoldalban hosszú ideig visszanézhettük korábban odakarcolt nyomainkat.

Tavasszal ébredezett a táj, s nyiladozott az ifjúság. Nyáron meg meleg volt, egy szál klottgatyában róttuk a grundokat, vagy süttettük a hasunkat a folyók mentén és a strandon.

Az őszi, lombhullató szelek pedig csupán tovább fájdították a fejünket az újabb iskolai kötelezettségek mellett.

[eadver]

Manapság a tél csak egy-két napig feszes, aztán szürkén, csizmabeázósan lucskos. A tavasz első fele rügyfakasztó nyár, a másik meg esernyőszaggató ősz. Ez utóbbi növeli meg nyárra a fecskék, légykapók, békák, denevérek számára létszükségletű szúnyogpopulációt, amelyet a civilizációban elkényelmesedett ember végül mindhalálig kimérgeztet előlük.

Évtizedekkel ezelőtt a legmelegebb évszak nem perzselte fel a bőrt, napközben is járhattunk félmeztelenül – bárcsak a csajok is megtehették volna... A szúnyogok, ha meg is csíptek, nem fájdalmas öklömnyi dudorokat okoztak a testünkön, hanem csak apró piros pöttyel járó, egy napig tartó viszkető érzést. Frissítő nyári záporok voltak, de nem hullott ránk egy óra alatt egyhavi égi átok, mint a minap.

Változnak az idők. Hogy emberi-e, avagy univerzális beavatkozás a napjainkban tapasztalható éghajlatváltozás, netán mindkettő, megítélni nem áll módomban. Szentimentálisan nosztalgiázom.

Élhetőbb volt ifjúságom meteorológiai környezete.

Még akkor is, ha nyáron nem jártak a csajok félmeztelenül. Ma meg már esély sincsen rá...