Afrikai családon segített a szolnoki házaspár

– Afrikáról, az ottani országok fenntartható növekedési pályára állításáról írtam a szakdolgozatomat – kezdi történetüket Viszoki Dávid.

– Az interneten találtam rá az ottani árvákat segítő Afrikáért Alapítványra, melyen keresztül támogattam egy orvosnak tanuló árva fiút. Levelezni kezdtünk, s mikor eldőlt, hogy az alapítvány megbízik benne és végzése után egy Kinshasában, Kongó fővárosában létesítendő kórházat szeretnének rábízni, másfél évig magyar kórházakban is képezte magát.

– Ennek óriási jelentősége, hogy az itt szerzett tudását szülőföldjén is kamatoztathatja. Most utazott haza a kórházat létrehozni. Rajta keresztül ismertem meg azt az alapítványt, amely Teremtsünk biztos lakhatást címmel keresett önkénteseket kongói családsegítő munkára.

– Vezetője egy korábban nálunk tanult és jelenleg is itt élő keresztény teológus, France Mutombo Tshimuanga, aki azon dolgozik, hogy Kongóban teremtsen élhető viszonyokat honfitársainak.

– Ezzel párhuzamosan erősítse a párbeszédet a kultúráink között. Ugyanis, ha beindul valamilyen kapcsolat, tájékozódás a két nép között, akkor nem lehet félinformációkkal félrevezetni az embereket. Eme alapítvány révén jutottunk ki Kongóba.

– Miből lehet ott megteremteni az élhető világ feltételeit?

– France mondta el nekünk, hogy itt döbbent rá az egyik fő problémájukra. Amikor egy nénitől őszibaracklekvárt vett, megkérdezte tőle, hogyan készül? Ő elmondta, hogy a saját kertjének terméséből, s France elgondolkodott azon, hogy otthon szegénységben élnek, rengeteg a gyümölcs, de nem tudják tartós élelemmé alakítani.

– Hiába arathatnak a kedvező időjárás miatt négyszer évente, mégis éhezik az ország lakosságának döntő többsége, amiben a tudáshiány mellett a korrupciónak is szerepe van – meséli Viszoki Dávid.

– Jó adottságaik ellenére ezért nincs olyan gazdasági fejlődés náluk, mint Európában. Ezen a problémán egy 70–80 milliós országban, ahol csak a fővárosban tizenkétmillió ember él, az ott dolgozó segélyszervezetekkel sem lehet úrrá lenni.

– Önök hogyan kerültek a helyszínre és mit tapasztaltak?

– Többedmagunkkal egy család részére gyűjtöttünk adományokat a France révén megismert alapítványon keresztül – veszi át a szót dr. Maczkó Hajnalka. – Végül sikeresen összejött az az összeg, amiből otthont lehetett teremteni számukra. Emellett használt ruhákat és orvosi eszközöket is gyűjtöttünk.

– A ruhák azért kellettek, hogy az özvegyasszony, akinek a lakást építettük, a családjával meg tudjon élni az eladásukból. Ez egy új programjuk, Teremtsünk biztos lakhatást címen, ami egy európai uniós program része. Eddig csak az oktatás és árvatámogatás volt a tevékenységük, a mostani egy éve indult.

– A segítés mellett ismeretterjesztést is folytatnak az ottani viszonyokról az európai országok felé. Mi egy özvegyasszonyt, Mama Alphonsine-t és népes családját támogattunk, akiket a férj halála után, az ottani joghézagokat kihasználva, utcára tettek.

– Ők egy család voltak abból az 1,6 milliárd emberből a Földön, akik biztos fedél nélkül éltek. Amikor a férje meghalt, annak családja elvette a házukat, és utcára küldte őket. A legidősebb lánya meghalt, annak a férjéről nem lehet tudni semmit, a másik lányának a férje közlekedési balesetben hunyt el. A harmadik még hajadon.

– Emellett van hét unokája. Perelni nem volt pénzük, mivel eddig abból éltek, hogy vettek egy zsák faszenet és kis porciókban eladták, hogy betevőjük legyen. Ott mindenki saját kiskereskedéssel próbálja a napokat túlélni.

– Bérelt lakásukat már nem tudták fizetni, így a ház, amit sokadmagunkkal építtetünk, a biztonságot jelenti számukra. Bár csupán betontéglákból emelt néhány szoba, villany és víz nélkül, de ott mások is hasonlóban élnek.

– Kongóban az egészségügy és az oktatás is fizetős, így a tizenegy éves legnagyobb unoka nem tudta elkezdeni az iskolát, másik két gyerek meg maláriás, és nincs pénzük gyógyszerre. Ott általános, hogy egy-két szobás bádogházakban élnek emberek víz nélkül, mosakodási lehetőségük a folyóban van. Ha nem tudják megfizetni a zacskós vizet, akkor nincs mit inniuk.

– Mennyi időt töltöttek kint?

– Tíz napot, és építkezés közben a helyi munkásokkal, szomszédokkal is találkoztunk – folytatja Hajnalka.

– Mellette ellátogattunk az alapítványi iskolába. Ott láttuk, hogy mekkora szakadék van a mi életünk és az övék között. Nagyon megsajnáltam azokat az embereket. A program lényege, amin részt vettünk, hogy információkat hozzunk az ottani valóságról, de mellette példát is mutassunk.

– Voltak közöttünk erdélyiek is, és egyikük, aki tovább maradt, burkolómunkára tanította a helyieket. Tőlünk függetlenül Böjte Csaba atya is meglátogatta az alapítvány intézményeit.

– Szerintem elindítható náluk egy olyan folyamat, amivel a fél évszázados diktatúra után élhető országot lehet teremteni Kongóból – fűzi az elmondottakhoz Dávid.

– Mi kicsiben ezt nem tudjuk megcsinálni, de ahogy Hajni kitért rá, nekik is van saját, értékes tudásuk. Amit mi kicsiben csináltunk azért, hogy egyetlen családnak megoldódjon a problémája, azt tízezer, százezer családnál is meg lehet tenni, hogy biztossá váljon az életük.

– Az özvegy például a küldött ruhákkal be tudott indítani egy használtruha-kereskedést. Ehhez szolnokiak is sok ruhát adtak, összesen kilencszáz kilónyit sikerült eljuttatni számukra, amivel már elindult egy kedvező folyamat. A fenntarthatóság a lényege ennek a munkának.

– Nem állandó segélyekkel kell ott az embereket támogatnunk, hanem igyekszünk elérni, hogy önállóan meg tudjanak utána élni. Az ország gazdag természeti adottságokkal rendelkezik, ezt kihasználva olyan öngerjesztő folyamatok indulhatnak el náluk, amivel már önellátóak lehetnének.

– France Mutombo, aki szívvel-lélekkel a hazájáért dolgozik, mondja, hogy ő nem tudja megváltoztatni az országot, de azzal egy csepp jót tesz, hogy tizenhét éven keresztül ezt próbálja.

– Önök lelkiekben kaptak-e valamit a kinti emberektől?

– Nagyon sokat lehet kapni tőlük. Az őszinte gesztusaikat, a világlátásukat, egyszerű életük örömeit. Az általunk is támogatott orvos például mesélt a múltjáról, hogy szerencsésnek érzi magát, amiért világra jött, és az alapítvány nélkül az utcára került volna. Lelkesítő volt látni az ő boldogságát.

– Nem csak arról van szó, hogy mi adunk nekik, vagy segítjük őket Európából. Kaptunk is tőlük rengeteget. Ott nagyon őszintén élik meg a kereszténységüket az emberek. A teljes lelkükkel hisznek.

– A hétvégi mise a népesség nyolcvan százalékának fontos programja. A templom ugyan csak bádogból van, de színültig megtöltik, amihez a legjobb, talán egyetlen jó ruhájukat öltik magukra. Minket is rögtön befogadtak, énekkel üdvözöltek. A mama, akinek a házát építettük, Isten áldását küldte minden segítőjének.

– A jövőben is kapcsolatban maradnak az alapítvánnyal?

– Igen! Ezen a héten is volt Pesten élménybeszámolónk, utána megyünk az alapítvánnyal Kapolcsra, a Művészetek Völgyébe. De Erdélybe is kimegyünk kongói tapasztalatainkat megosztani.

Névjegy:

Dr. Maczkó Hajnalka és férje, Viszoki Dávid Szolnokon nevelkedtek. A Belvárosi Általános iskolába, majd a Varga Katalin Gimnáziumba jártak. Hajnalka Szegeden végezte az orvostudományi egyetemet, jelenleg a budapesti Honvédkórházban bőrgyógyász szakvizsgájára készül. Dávid a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett közgazdászként. Jelenleg a bankszektorban dolgozik.

A cikk témájával kapcsolatban véleményt is írtunk, ezt ide kattintva olvashatják el.