Szolnok

2019.07.19. 11:26

Kitüntették a jogi osztály dolgozóját

A polgármesteri hivatal jogi osztályán dolgozó Nagy János kitüntetést vehetett át a városházán.

P. Pusztai Nóra

A köztisztviselők napja alkalmából a Köz Szolgálatáért Érdemjel ezüst fokozatát dr. Dukai Miklós, a belügyminisztérium önkormányzatokért felelős helyettes államtitkára adta át.

Szalay Ferenc, a megyeszékhely polgármestere kiemelte, Nagy János csendesen, de végtelenül pontosan és precízen végzi munkáját.

– Több évtizedes kimagasló szakmai tevékenységének elismeréséül kapta ezt a kitüntetését János – hangsúlyozta dr. Dukai Miklós, majd hozzátette, ez a díj nemcsak erről szól, hanem egész munkásságát átöleli.

– A helyettes államtitkár fontosnak tartja az önkormányzatok munkájának elismerését, ami az államigazgatás helyi közösségének szolgálatában álló legkisebb egysége.

Nagy János jó lokálpatriótaként a megye több településén, egyebek mellett Jászladányon és Szajolban is dolgozott. Később Szolnokon telepedett le, az önkormányzatnál a helyi ügyekben a városlakók legnagyobb elégedettségére végzi munkáját.

Dr. Sebestyén Ildikó jegyző az ünnepségen elmondta, hogy a mindennapok során is tapasztalják János megbízhatóságát, aki vérbeli csapatjátékosként dolgozik a hivatalban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában