Nagyapja példáját követve lett belgyógyász dr. Zsembeli József

– Hogyan került Karcagra?

– Fegyverneken éltem gyermekkoromban, szüleim kun emberek, olyannyira, hogy apám regisztráltan is kun. A törökszentmiklósi gimnáziumi évek után a szegedi orvosi egyetemre mentem. Úgy terveztem, hogy végzés után egy kis faluban fogok elhelyezkedni. Az élet közbeszólt, mert megnősültem – idézi a kezdeteket dr. Zsembeli József, aki az egyetem elvégzése után Karcagra került.

– A városi tanács két körzeti orvosi állást írt elő nekünk. Miután hamarosan megszületett a fiunk, az akkori tanácselnök azt mondta, ha két körzetet látok el három évig, elfelejti az ösztöndíjat. Amikor leszereltem, elkezdtem a körzeti orvosi munkát, volt, amikor a bereki, a kisföldeki és az északi körzetet egyszerre láttam el. Ez jó volt, mert sok tapasztalatot adott.

– Miért belgyógyász lett?

– Kisgyerekként láttam, hogy a nagyapámhoz sok ember jön. Mint kiderült, messze földön híres gyógyító ember volt, Nyíregyházától Sopronig jártak hozzá. Azt tudtam, hogy én is az emberrel egyben szeretnék foglalkozni, ezért lettem belgyógyász – árulja el Zsembeli doktor, aki hamar igazgató-helyettes is lett a kórházban.

– A 22 kezdő orvosnak nagyon jó főnöke volt Clemens tanár úr, Selmeczi főorvos, értették a szakmát, s küldtek bennünket továbbképzésekre, hogy a legmodernebb orvoslást tanuljuk. Akkor még egyetlen tévé volt a kórházban az előadói mellett, ott volt a telefon is. Este a kilenc emelet ügyeletesei lejöttek, tévét néztünk, beszélgettünk, s ha megcsörrent a telefon – mert a mentő beteget hozott –, mindegy melyik osztályra, mindenki elindult, felmentünk és rögtön konzíliumot is tartottunk a beteg felett. Ez biztonságot adott a kezdő orvosoknak, és nagyon jó volt abból a szempontból is, hogy első kézből láttuk, hogyan kell ellátni más betegségeket is.

– Ekkor kezdett érdekelni a kardiológia. Dunaújvárosban láttam kardiológiai gondozót, amit szerettem volna Karcagon megcsinálni. Igazgató úr támogatott, fél év alatt felállítottuk az osztályt, 630 gondozottunk volt. 1978. január 2-án Mikola igazgató úr váratlanul meghalt, így a tanácselnök bedobott a mély vízbe, kinevezett igazgatónak.

– A kórházban újabb osztályok, kezelések indultak.

– Igen, mi is vettünk egy ultrahangkészüléket, a kiterjedt műtétszám és a megvalósult traumatológiai osztály a véradói hátteret nagyon szorgalmazta, így alakítottuk ki az 1000 egységes véradóállomást. Amikor kiderült, hogy a súlyos betegek nem bírják ki azt az időt, hogy Tiszaburáról előbb Karcagra, majd Szolnokra eljusson, megvalósítottuk az intenzív osztályt, s kialakítottunk egy művese részt. A következő feladat az egyéni tálcás étkezőrendszer kiépítése, a nővérszálló beüzemelése volt.

– Igazgatóként is részt vett a gyógyító munkában.

– A feleségem feláldozva karrierjét, biztosította a nyugodt családi hátteret. Hajnalban keltem, megírtam a leveleket, amit el kellett küldeni, negyed hétkor bementem a betegekhez, 9 órakor elindítottam a fekvőbeteg-ellátást a belgyógyászaton. Délig az igazgatóiban voltam, majd viziteltem, aláírtam a postát, s visszamentem az osztályra.

– Kikapcsolódásként új hobbit találtam, dr. Fábián Lajos főorvos barátom már akkor vadászott, ő hívott. Száznegyvenvalahány trófeámból egy aranyérmes, nem arra mentem, hogy a trófeám legyen minőségi, hanem a barátaim legyenek azok. A fiam már komoly vadász, de ő sem a trófeát nézi, hanem hogy szépek legyenek az elejtési körülmények. A két fiúunokám is akar majd vadászni. A lányom egészségügyi szakápolói képesítést szerzett, gyermekgondozó a Varró úti bölcsődében. Büszke vagyok rájuk – mondja dr. Zsembeli József.