Új fejezet kezdődött a lurkók és szüleik életében

Napfényes reggel köszöntötte a megyeszékhelyen élőket. Ünneplőbe öltözött kislányok és kisfiúk vonultak végig az utcán, szüleik kezét fogva. Izgatott tömeg gyűlt össze a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium épületei előtt. Az első osztályosok nagy napja is elérkezett hát.

A termek helyét mindenki megjegyezte, odabent hamar eldőlt, hogy ki, hová fog ülni. A padtársak kíváncsian kérdezgették egymást uzsonnáról, kulacsokról és füzetborítókról. A szülők pedig közben a távolból figyelték a megszületőben lévő, új osztályközösséget. Tekintetük sok mindenről árulkodott, de leginkább szeretet és büszkeség tükröződött bennük. És persze néha egy-két könnycsepp is megcsillant az óvó pillák tövén. Mindenki máshogyan dolgozza fel ezt a különleges helyzetet. A szolnoki Dékány Barta Henrietta három gyermek édesanyja. Legkisebb fia, bár most kezdte az első osztályt, már sok mindennel tisztában volt, hála idősebb testvéreinek.

– Nem izgult annyira, de nagyon várta az első napot, az biztos. A tesók nagyjából felkészítették, hogy mi vár rá, ám ez most az ő élménye. Én is könnyebben veszem már ezt az akadályt, persze azért volt bennem némi izgalom.

Az érzések pedig mindenki lelkében kavarogtak. A szintén szolnoki Balázsné Lajer Mariann sem először néz szembe ezzel a feladattal.

– Azért elég vegyesek az érzéseim. Már két gyermekem iskolás, egyikük negyedik osztályba ment, a középső most kezdi az elsőt. Érte izgulok picit jobban, de bízom benne, hogy sikeres lesz a tanév mindkettejük számára. Az, hogy itt vannak egymásnak, nekik és nekem is megnyugvás.

Az évnyitón sok hasznos tudnivaló hangzott el, amit talán a legkisebbek figyeltek a legnagyobb érdeklődéssel. Balog Zsolt igazgató beszédében kedvesen kiemelte, mennyire együtt érez az új helyzetben lévőkkel, hiszen maga is most kezdi meg a munkát az intézmény vezetőjeként. Együtt vágnak tehát egy nagy kalandba. És bizony, maguk az elsősök szintén emelték az ünnepség fényét, hiszen a hagyományhoz híven, egy kis műsorral indították a tanévet. A nagy napot megelőző próbák hozzájárultak ahhoz, hogy még jobban megismerjék egymást. A feladatot mindenki komolyan vette, csengő hangon szavalták és énekelték az iskolás életük első napjára megtanult műveket.

– A mi reggelünket leginkább az izgulás jellemezte. A nagyobbik lányom az ötödiket kezdi, a fiam pedig elsős lett. Egy kicsit félt, de megbeszéltük és helyretettük a dolgot, utána inkább várakozásba csapott át az egész – mesélte a szolnoki Szarvas Gábor.

Férje szavait Dajka Zsanett is kiegészítette néhány gondolattal:

– Izgatottak voltunk, de tudtuk, hogy jó helyre jön a gyerkőcünk. Előző délután már minden össze volt pakolva, boldogan készültek erre a napra. Az elsősünk osztályában sok ovis barát van, a tanító nénik nagyon mosolygósak, ez rengeteget számít.

– Vegyes érzelmekkel jöttünk. Szerintem a kisfiam sokkal lazábban veszi a változást, mint mi. Izgult, de nagyon várta, még az uzsonnáját is maga készítette el, pedig nem szokása! – részletezte mosolyogva a szolnoki Nagyné Sári Ágnes.

Az új helyzet tehát a szülőket viseli meg leginkább, ilyenkor könnyű elérzékenyülni. A tószegi Bubori Edina is nehezebben találta a szavakat, ami nem csoda, hiszen első gyermekük kezdte az iskolát ezen a reggelen.

– Jóval később aludt el, mint szokott, reggel pedig hamarabb kelt, izgult már. Nagyon okos kislány, szeretne bizonyítani. Jó helyen érzem, igazán szimpatikusak a tanító nénik és az iskola is. Ő szintén könnyen megtalálta velük a közös hangot, tudom, hogy minden rendben lesz.

Efelől pedig maguk a pedagógusok is biztosítják a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Évtizedek rutinjával várta az első osztályosokat Jakab Anna tanító néni.

– Nagy váltás ez, mindenkinek ott van a gombóc a torkán, de mi arra törekszünk, hogy minél kisebb legyen és el is tűnjön. Idén az utolsó osztályomat indítom, négy év múlva nyugdíjba megyek, de azért minden kezdésben van némi izgalom számomra is. A gyerekekkel már elég sokszor találkoztunk, sőt nálunk hagyomány, hogy meglátogatjuk a családokat, ami szintén megkönnyíti a kezdést.

A b osztályban gyöngybetűkkel írott köszöntés várta a kicsiket a táblán. A gyerekek időközben átöltöztek, és sokkal kényelmesebb ruhákban fogtak hozzá a takaros uzsonnás dobozkákban rejlő kincsek elfogyasztásához.

– Mivel négy év alatt nagyon összenőttünk az előző osztállyal, most mi is új helyzetben vagyunk. Szokjuk egymást, összerázódunk. Éppen azokat a képeket nézegetjük a kicsikkel, amiket a negyedikesek készítettek a leendő elsősöknek. Egyébként jó néhányszor találkoztunk korábban, így könnyebben vették az akadályokat – részletezte mosolyogva Győri Péter Benjáminné, közben pedig az egyik kislány érkezett oda hozzá segítséget kérni.

A nagy feladat az uzsonnás doboz bezárása volt, ám szemmel láthatóan nem sok hiányzott a tartalmából. Bizony, nem volt mese, annyi falatot kellett megenni a gondosan csomagolt elemózsiából, ahány éves a gazdája. A mosolygós, két copfos apróság így szófogadóan visszaült a helyére, hogy nekilásson pontosan hét falatnak.