vélemény

2019.11.03. 07:00

Nehéz letenni a poharat és megküzdeni a démonainkkal

Tiszta vagyok.

Szabó Lilla Laura

Megmentettem a saját életemet. Kibékültem a családommal – ezek gyógyult emberek mondatai. Azoké a bátraké, akik képesek voltak eltépni függőségük láncait. Cikkünkben róluk és a kitartásuk ajándékairól olvashatnak.

A szenvedélybetegségek közül a legelterjedtebb talán az alkoholizmus. A tévhitek ellenére elsősorban az italfogyasztás rendszerességén van a hangsúly, nem a mennyiségén. Így a mindennapi „de csak egy sör volt!” nem mentség. Az már figyelmeztetés. A tagadás pedig kéz a kézben jár a függőséggel. A „beteg” nem képes meglátni, hogy bajban van. Pedig a külső jelek egyre gyűlnek. A szervezet idővel komoly tünetekkel figyelmeztet, a családi és társas kapcsolatok változásairól ne is beszéljünk. De sokszor ez sem elég.

Egy alkoholistával egy fedél alatt élni nem azért nehéz, mert megbízhatatlan, ingadozó kedélyállapotú vagy éppen agresszív. A tehetetlenség a legkiábrándítóbb a helyzetben. Szinte őrjítő a tudat, hogy nem létezik megoldás. Hiszen „ő jól van, neki nem kell segítség.” Ez a hozzáállás végül ellehetetleníti az együttélést. Ha pedig nincs hajlandóság a változtatásra, akkor a család és a barátok lépnek ki az ördögi körből.

Nem tudom, milyen érzés lehet függőnek lenni, de jól ismerem Bátoa másik, tehetetlen oldalt. Ezért csodálom azokat, akik szembenéznek a démonaikkal, és elindulnak azon a rögös úton, ami egy vélhetően jobb, de mindenképpen tiszta élet felé vezet. Hiszen segíteni csak annak lehet, aki hagyja. Az első lépés pedig azzal kezdődik, hogy őszinték lesznek. Önmagukhoz.

Ezek is érdekelhetik