Mala Dénes az Új Néplappal kezdi a napot

– Mindenféle cikket végigolvasok, de a szomorú történeteket nem szeretem – tette hozzá Mala Dénes.

A kilencvenedikbe lépő jászkarajenői férfi nem panaszkodott, de nem is dicsekedett, szívesen elevenítette fel életének fontosabb pillanatait. A beszélgetés során mesélt feleségéről, akivel ötven évig éltek boldog házasságban, fiáról, menyéről és unokáiról, akikkel hosszasan értekezik a mai világról, fejlődésről. Kiemelte, hogy mindig szerette, ha új ismertekkel bővülhet tudása, egyszer még hegedülni is tanult.

– Mindig gépészmérnöknek akartam tanulni, de a háború miatt hamar be kellett fejeznem az iskolát. Huszonnyolc éves koromig a mezőgazdaságban dolgoztam, majd Cegléden, a vasútnál helyezkedtem el. A nagymamám viszont ápolásra szorult, így közelebb kerestem munkát. Beálltam a helyi pékségbe, ahol huszonhétfajta péksütemény elkészítését tanultam meg fél év alatt – mondta büszkén. – Igaz, a hatágú fonott kalács nagyon bonyolult volt – tette hozzá.

Édesanyja halála után az építőiparban, majd a vegyiműveknél talált magának helyet. Nyugdíjasként a lakatosszakma alapjait sajátította el; évekig járt hozzá a falu apraja-nagyja kerékpárjavításért.

– Egy kis füzettel leültem a kerékpár mellé, és rajzoltam. Minden alkatrészt, hogy mi hova való, így az összeszerelés is könnyebb volt – emelte ki.

Egy régi óra hangja töri meg a beszélgetést, jelezve az idő múlását.

– Hallja, milyen szép a hangja? Ez is legalább hetvenéves – fűzte hozzá a férfi, aki szerint csak az a fontos, hogy egészség legyen. – Ember a sorsát nem kerülheti el, de amíg számítása van, addig élete is van – vallja. – Amíg két kezemmel ellátom magam, addig nincs okom panaszra. Mindent elvégzek magam körül, főzök, mosok takarítok, kapálgatok, locsolok. Kilencven év szép ajándék, de hosszú idő, érzem a súlyát. Ennek ellenére azt szoktam mondani, „Jövőre ugyanígy” – zárta beszélgetésünket Mala Dénes.