JÁSZKUNSÁG

2020.08.05. 20:00

Strandolni szabad, a szabályokat azonban mindenhol be kell tartani

Megyénk strandjai átvészelték a vészhelyzet hónapjait. Manapság tárt kapukkal, ám szabályokkal várják a látogatókat, noha a veszélyhelyzet június tizennyolcadikán hivatalosan megszűnt. Bár akadnak szép számmal külföldön nyaralók, az elmúlt időszak kedvez a belföldi turizmusnak. Sokan látogatnak hazai vagy éppen megyebeli településekre, fürdőkbe.

Munkatársainktól

A Mezőtúri Strandfürdőt és Fedett Uszodát üzemeltető intézményellátó vezetője, Pappné Juhász Emília hírportálunknak elmondta, náluk is vannak fontos szabályok, melyeket igyekeznek betartatni.

Nem mindenki tesz eleget a vezetőség kéréseinek

– Kérjük a papucs használatát, a biztonsági távolság betartását. Fontos lenne, hogy a medencében való mártózás előtt a vendégek lezuhanyozzanak, lehetőleg meleg vízzel. Kézfertőtlenítőket helyeztünk ki több ponton, melyek gyakori használatára biztatjuk vendégeinket – sorolta a vezető. Kiemelte, a gyógyvizes medencében gyermekek egyáltalán nem tartózkodhatnak.

– Sajnos az általános tapasztalatunk az, hogy nem igazán tesznek eleget a kéréseknek a látogatók, előfordulnak konfliktushelyzetek. Ennek ellenére igyekszünk mindenkit figyelmeztetni, felkérni, hogy a saját és mások érdekében is legyenek körültekintőek a fürdőben – mondta.

Pappné Juhász Emília arról szintén beszélt, hogy az általános higiéniára még inkább figyelnek, gyakran fertőtlenítik a korlátokat, zuhanyzókat, toaletteket. A strand általában gyakran ad otthon változatos programoknak, évek óta a fürdő területére szervezik a népszerű East Festet is. Idén azonban ez az esemény elmarad. Ennek ellenére néhány kisebb rendezvénnyel, programmal folyamatosan kedveskednek a fürdővendégeknek.

Bár jogszabály nem kötelezi a fürdőket, egy következő fertőzéshullám megelőzését célzó útmutató támpontként szolgál, valamint ajánlások is akadnak. Így az alapvető egészségügyi szabályokra Túrkevén is ügyelnek.

Odafigyelnek arra, hányan vannak a medencékben

– Szigorúan vesszük a takarítást, a higiéniát. Gyakorta fertőtlenítjük a korlátokat, zuhanyzókat, mellékhelyiségeket, kézfertőtlenítőket helyeztünk ki több ponton – fejtette ki Hegyi Csaba, a Túrkeve Termál és Élményfürdő ügyvezető igazgatója. Kiemelte, fokozottan figyelnek a medencék egyidejű terhelhetőségére, azaz arra, hogy egyszerre legfeljebb hány ember tartózkodhat a medencében. Tapasztalataik szerint a látogatók együttműködők.

– A fürdő egyébként normál rendben üzemel, a gyógyászati szolgáltatásokkal együtt. Persze bejelentkezés alapján, létszámlimit mellett folyik az ellátás – mondta. Nagyszabású rendezvények helyett inkább kisebb, a fürdőhöz közvetlenül kapcsolódó eseményekkel várják a látogatókat. A éjszakai fürdőzés évek óta kedvelt program.

A Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ júliusi vendégeinek száma a tavaly, ugyanebben az időszakban érkezők nyolcvan százalékát érte el.

Sok, leginkább környékbeli család választja a földvári strandot. Medencéiben bizonyos szabályok betartásával lehet fürdeni
Fotó: Beküldött fotó

A távolságok betartására is felhívják a figyelmet

– A tavaszi járványhelyzet és a jelenlegi időjárás miatt rosszabbra számítottunk, reményeink szerint augusztus hónapban is legalább ilyen arányt tudunk hozni – részletezte a forgalmi adatokat Gál Bertalan, a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ vezetője.

– Jelen állás szerint a szokásos feltételek szerint üzemelhet a strandunk, nincs létszámkorlát, de néhány ajánlást célszerű betartani és betartatni. Információs táblákat helyeztünk ki, a sorban állás során is felhívjuk a vendégeink figyelmét a távolságtartásra. Bizonyos higiéniai követelményeknek is meg kell felelni. A hatóság javaslatai alapján a kézfertőtlenítés fontosságáról is tájékoztatjuk a strand látogatóit – mondta hírportálunk megkeresésére Gál Bertalan, aki hozzátette, hogy éjszakai fürdőzéssel és egyéb programokkal csábítják Cserkébe a fürdőzni vágyókat.

„Elkülönítőt” jelöltek ki a tiszaföldvári strandon a legrosszabb esetre

– A hatóság számos alkalommal ellenőrzött minket. Betartatják az előírásokat, de rendszeresen vesznek vízmintákat is, hiszen a megfelelő klórtartalomra is figyelni kell – tudtuk meg Csinády Lászlótól, a Tiszaföldvári Gyógyfürdő és Kemping vezetőjétől.

– A korlátokat, kapaszkodókat óránként fertőtlenítjük, a kasszánál piros csíkok jelölik a sorban állóknak, hol kell várakozni. A külső zuhanyzóban minden másodikat leszereltük, így tartható a kért védőtávolság is. Betartjuk, és megpróbáljuk betartatni az előírásokat. Sőt, egy külön épületet jelöltünk ki arra az esetre, ha valakin a vírus jelei mutatkoznak. Így elkülöníthetjük, amíg az orvos meg nem érkezik – emelte ki Csinády László, aki az üzemeltetés során a vízkezelésre, vendégkörre és a tisztasági feltételekre vonatkozó előírásokat is szem előtt tartja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában