A fokozottan védett fekete gólyák térségünket is érintik vonuláskor

– A fekete gólyák jellemzően erdei madarak, ám igazán az összefüggő, öreg faállományokat kedvelik – kezdte Monoki Ákos, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának természetvédelmi tájegységvezetője. Hangsúlyozta, a faültetvények nem nyújtanak megfelelő körülményeket ennek a fajnak, hogy hosszan ott éljenek. Az őshonos lombos erdőkből pedig egyre kevesebb van.

– A Közép-tiszai Tájvédelmi Körzet holtágainak apadó vízszintje és a Tisza menti halastavakon megindult lehalászási munkák a vonuló fekete gólyák nagy csapatainak nyújtanak ideiglenes táplálkozóhelyet – mondta a szakember. Hozzátette, a szűkülő hullámtéri víztereken igen nagy tömegben található fehér busa és ezüstkárász. Ezeknek a fiatal egyedeit fogyasztják a fekete gólyák, így egyes vízállásokon hozzájárulnak a tájidegen halfajok állományainak szabályozásához is.

– A fokozottan védett fekete gólyák csapatainak egyedeit színes gyűrűk segítségével tudjuk azonosítani. A madarak csoportjait elsősorban Litvániában, Észtországban, Lengyelországban, Csehországban és hazánkban jelölt madarak alkotják, de előfordulnak Németországban gyűrűzött példányok is. A Természetvédelmi Őrszolgálat eddig tizenhárom szárnyast azonosított színes gyűrűje, egyet pedig fém gyűrű alapján – részletezte a szakember. Monoki Ákos elmondta, a feketególya-csapatok létszáma igen változó. Ráadásul a táplálkozóhelyek között nagy az átmozgás, kisebb, alig húszpéldányos csapatok mellett közel száz tollas is összeverődhet.

– Az egyik legmegfelelőbb táplálkozóhelyen pedig százhatvannégy példányból állt az eddig számolt legnagyobb csapat – emelte ki a természetvédelmi szakember. A fekete gólyák vonulása a Közép-Tisza és a Nagykunság vidékén szep­tember közepén éri el a csúcsát. Az elmúlt években a legnagyobb csapatot több mint kétszázötven példány alkotta a Telekhalmi-halastavakon.