Az egymás iránti tisztelet hiánya a konfliktusok legfőbb kiváltója

– Véleménye szerint melyek a legfőbb hibáink, amiket egy konfliktus során elkövetünk, és amik gátolják a sérelmek rendezését?

– Mindenképpen a nem megfelelő kommunikáció az, amit kiemelnék. Amikor találkozunk egy számunkra kedvezőtlen szituációval, ahhoz mindig párosul olyan érzés, amit kellemetlennek élünk meg. Nagyon kevesen tudják az adott pillanatban ezt az érzést kontroll alatt tartani, és tudatosan leküzdeni annak érdekében, hogy a kiváltott reakció a megoldásra fókuszáljon, és ne a támadásra.

– Az első reakció általában az, hogy minősítő megjegyzést teszünk, amelyhez gyakran egy utasítás is társul. Vegyünk például egy igen gyakori munkahelyi konfliktust, a klímahasználatot. Többen ülnek egy irodában, az egyik munkatárs 21 fokosra hűti a helyiséget, a másikban ez nagyon kellemetlen érzést kelt. Hogyan zajlik általában ennek közlése, már ha ez megtörténik. „Muszáj 21 fokon járatni? Légy szíves, kapcsold már feljebb!”

– Erre általában ez vagy megtörténik, vagy nem, de ha mégis, azt tapasztalhatják a konfliktusban álló felek, hogy az ilyen közlés hatása csak addig tart, amíg a 21 fokot sérelmező fél az irodában tartózkodik. Ha figyelünk a saját érzéseinkre, és tiszteletben tartjuk a másik ember igényét is, odafigyeléssel és gyakorlással áttérhetünk egy olyan kommunikációra, ami mindkét fél szükségleteit figyelembe veszi. Mennyivel más a helyzet, ha a fázós fél azt mondja: „21 fok van. Fázom. Félek, hogy megfázom és megint olyan rosszul leszek, mint legutóbb, amikor orvoshoz kellett mennem. Tudunk olyan megoldást találni, ami mindkettőnknek jó, és nekem sem kell attól tartanom, hogy beteg leszek? Nem szeretnék kiesni a munkából”.

– Egy családban különösen fontos a harmonikus élet, az együttgondolkodás, a megértés. Mely pillanatokban romolhatnak meg a bensőséges kapcsolatok?

– Nagyon fontosnak tartom a tiszteletet egymás iránt, az elfogadást, a partner és saját szükségleteink felismerését. Illetve, hogy miként közlöm a társammal a saját igényeimet, és miként adom tudtára, ha valami fontos, vagy valami olyat tett, ami jó nekem. Amikor egy családban az egyik fél úgy érzi, hogy nem kap figyelmet, az konfliktusok sorozatát indíthatja el.

Ha úgy érzi, hogy a partnerének nem jelent többet, mint egy gép, aki végrehajt, és lehet utasítgatni, számon kérni, az szintén ide vezet.

– Ahogy az előbb említett „légy szíves” tud utasítást hordozni kérés helyett, úgy a „köszönöm” is hordozhatja a valódi elismerés hiányát. Ezért nagyon fontos, hogy amikor a partnerünk olyat tesz, ami jólesik nekünk, akkor azt az érzést fogalmazzuk meg. Például, ha kiviszi a szemetet, nyugodtan mondjuk neki, hogy nagyon jólesik, hogy figyelsz arra, hogy nem szeretek kijárni a szemétledobóba, és bevállalod a kukahordást. Vagy köszönöm, hogy elmosogattál. Sokat jelent nekem, hogy hamarabb leülhetek este olvasni, több időt szentelhetek a gyermekünkkel való együttlétre. És így tovább.

– Olvastam egy történetet, aminek az volt a lényege, hogy a párkapcsolat nem 50–50 százalékból áll. Ha a mama felkel, és úgy érzi, aznap nem tud beletenni csak tíz százalékot, a papa fogja beletenni a maradék kilencvenet. Megítélésem szerint soha nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy minden változik. Mi is, a partnerünk is, a világ is. Nem várhatjuk, hogy életünk végéig minden azon a szinten rezegjen, mint amikor megismertük egymást. Az viszont már a mi felelősségünk, hogy a változást egy párkapcsolatban a hasznunkra fordítjuk-e, vagy magunk ellen.

– Már jó ideje a békés úton történő vitarendezés, a mediáció mellett foglal állást. Hogyan lát neki egy konfliktushelyzet rendezésének?

– Mivel a konfliktusoknak különböző stádiumai vannak, először felmérem, milyen stádiumában van az adott probléma. Van olyan fokozat, amikor nem lehet mediálni. Ha ez a helyzet nem áll fenn, az viszont igen, hogy a felek elbeszélnek egymás mellett, mégis rendeznék a rossz viszonyt, azzal kell kezdenünk, hogy biztosítunk nekik egy úgynevezett „megszakítás nélküli időt”. Ez azt jelenti, hogy mindkét fél kap 10–15 percet, amikor elmondhatja a problémáját, és ezt a másik fél nem szakíthatja meg. Visszacsatolásként összefoglalom neki a hallottakat, hogy biztosan megértettem-e a céljait. Közben azt is rögzítem, hogy az adott konfliktushelyzettel milyen mélyen húzódó szükséglete sérült. Ez lehet önbecsülés, biztonságérzet, de figyelem is.

– Az élet mely területén látja a legtöbb összeütközést az emberek között?

– A párkapcsolatokban. Ha két fél úgy dönt, hogy külön utakra lépnek, akkor csak kevesen tudják ezt úgy megtenni, hogy az minél kevesebb sérelemmel járjon. Ami azért van, mert valamely szükségletük, amely sérült az életvitelük során, soha nem tisztázódott. Tele vannak megválaszolatlan kérdésekkel, és képtelenek lezárni az adott életszakaszt, elengedni a másikat. Ez akár bosszúhoz is vezethet.

– A szülő-gyermek viszonylatban a kamaszmediáció az, ami előreviheti a feleket.

Sok esetben érzi ugyanis a szülő, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás, nem találják az egymáshoz vezető utat.

Öröklés során pedig olyan, múltban eltemetett sérelmek a mozgatórugói a hagyatékon való vitatkozásnak, melyek orvoslására szintén alkalmas a mediáció.

– Számos konfliktushelyzetet teremt még a szomszédi viszony a hétvégi fűnyírástól kezdve a hova ültesse a másik a növényzetét, hova kösse a kutyáját, és milyen hangerővel hallgassa a zenét témakörökig. Több munkahelyi konfliktus is előfordul a kollégák közti viszonyon át a főnök-beosztott kapcsolat megromlásáig. De a munkaviszony megszüntetése esetén az elszámolás vonatkozásában is.

– Mi az oka annak, hogy a mediációt még mindig nagyon kevesen választják?

– Az a tapasztalatom, hogy továbbra sem rendelkeznek kellő ismerettel az emberek arról, hogy mit is jelent ez valójában. Véleményem szerint a mediáció elnevezés sem szerencsés, mert bár a szó jelentése középen állni, közvetíteni, a kifejezést sokan azonosítják a meditációval. A magyar elnevezés pedig, ami közvetítői eljárást jelent, hatósági beavatkozás érzetét kelti az érdeklődőkben. A mediáció egy peren kívüli, békés vitarendezési mód, ami teljesen önkéntes.

– A hangsúly a feleken van. A közvetítő, a szakmára jellemző módszerekkel, a jövőre fókuszálva keretet biztosít a vitás kérdések rendezéséhez. Ami pedig számomra nagyon szimpatikus benne, hogy a felek részeseiévé válnak egy olyan szemléletmódnak, amit a jövőbeni kapcsolataikban alkalmazni tudnak.