Gazdijogsi

2021.04.24. 07:00

Rendhagyó képzést indítanak a kutyatartóknak a Jászkunságban is

Hazánkban körülbelül másfél millió kutyát tartanak, amely a lakosságszámra vetítve nemzetközi viszonylatban is soknak számít.

Munkatársunktól

Hasznos tanácsokat kapnak majd az állattartók

Forrás: Illusztrációfotó/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A velük való együttélés folyamatos törődést és felelős gondolkodást követel – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Gazdijogsi néven indít komplex edukációs programot.

A kezdeményezés célja, hogy azokat az állattartókat, akik kutyáikkal a jó gazda gondosságával szeretnének foglalkozni, gyakorlati ismeretekkel, valamint kellő elméleti tudással is felruházzák.

Viadalra nevelt és nevezett, áldatlan körülmények között tartott és szaporított ebekkel nem egyszer találkoznak ellenőrzéseik során a hivatal szakemberei.

Tapasztalataik szerint azonban ennél is sokkal jelentősebb a sorsára hagyott, vagy épp tudatlanságból rosszul tartott állatok száma.

– Szemléletváltásra és oktatásra van szükség ahhoz, hogy a kidobott, nem megfelelően tartott állatok tábora számottevően csökkenjen, egyúttal magasabb szintre lépjen az állattartói kultúra hazánkban – hangsúlyozza a Nébih.

Egy nemrég zárult online felmérés eredményei szerint a magyarok állatszerető emberek, és a válaszadók 99,4 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a felelős állattartásra való nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdeni. Ennek érdekében a várhatóan szeptembertől induló Gazdijogsi program nagy hangsúlyt fektet majd a felelős állattartásra vonatkozó képzések megvalósítására, a kutyatartóknak és állatbarátoknak szóló honlap működtetésére, valamint szakmai konferenciák és szabadtéri rendezvények szervezése is szerepel a tervek között.

Hasznos tanácsokat kapnak majd az állattartók
Fotó: Illusztrációfotó/Shutterstock

Az önkéntesen vállalható, ingyenes, online képzés e-learning oktatással indul majd. A tananyag többek között sorra veszi a kutyaválasztás szempontjait, anatómiai és élettani alapismereteket nyújt, bemutatja a kutya alapvető szükségleteit, viselkedési formáit és problémáit, valamint a kutyatartás jogi szabályozását is. A kezdeti elméleti anyag később gazda-kutya gyakorlati képzéssel bővülne majd, távlati cél pedig, hogy teljesítése kötelező előfeltétele legyen a kutyavásárlásnak, illetve az örökbefogadásnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában