Várostörténeti jelentőségű a szolnoki csipke megmentése

– Nemrég jelent meg írása „Gömör szíve” címmel. Munkájában a dél-szlovákiai térség egy apró szeletét vizsgálja.

– Írásom célja Gömör népi vallásosságának vizsgála­ta kilenc katolikus többségű faluban, Uzapanyiton, Gömör­fügében, Baracán, Méhiben, Cakóban, Sajószent­királyon, Abafalván, Rimaszé­csen és Velkenyén. A kutatást, melyből a kiadvány született, tíz éve kezdtem el.

– Milyen témákra fókuszál a művében?

– Tudni kell, hogy a „Gömör szíve” kifejezés egy plébánostól származik, aki idegenként került a térségbe, és éppen az említett kis falvakról fogalmazta meg a gondolatot, miszerint lelkületük alapján a Rimaszombat és Tornalja közötti terület jelképezi Gömör szívét. Kutatásaim egy része a 20. század első felét fogja át, és levéltári adatokra épül. Volt például olyan a települések között, amelyik az 1930-as években annak ellenére épített egy kis templomot, hogy a püspökség ezt megtiltotta. Nem tartották ugyanis kivitelezhetőnek, hogy egy pár száz lelkes falu fenn tudja tartani új templomát.

– Végül azonban nem a püspökségnek lett igaza, a templom ugyanis még ma is áll.

– Rátaláltam olyan településre is, amelyik egykor „tudósközpont” volt, jelentős könyvtárral rendelkezett. A 20. század közepétől viszont komoly törések érték a községek életét. Dél-Szlovákia magyar vidékét is nagymértékben érintette a kitelepítés, a betelepítés, a csehországi deportálás. Ezeket a töréspontokat azonban mégis túlélte a vallásosság. Ezeket a mai formákat terepkutatás során vizsgáltam, mintegy ötvenórás filmes gyűjtést is közöl a kötet.

– Mivel foglalkozik Szolnokon?

– Óriási a múzeum néprajzi gyűjteménye, és mostanra értünk el oda, hogy kifejezetten jó raktári körülmények között vannak az ide tartozó tárgyi emlékeink. A néprajzi anyag ki nem állítható részeit katalógusokban szeretnénk megmutatni a szolnokiaknak és más érdeklődőknek. Egyebek mellett ezen dolgozom.

– Jelentős eredménnyel büszkélkedhet a megyeszékhely néprajza. A múzeum munkájának köszönhetően fennmaradt Szolnok egyik fontos jelképe…

– Mind néprajzi, mind várostörténeti szempontból egyaránt kiemelkedőnek tartom, hogy meg tudtuk menteni a szolnoki csipkét. Ebben kulcsszerepe volt annak, hogy kitűnő kapcsolatot ápolunk Tóth Bélánéval, aki az elkészítés technikáját meg tudja tanítani. Szerencsére a tárgyi emlékek is gyarapodnak, ebben a szolnokiak nagy segítséget nyújtottak nekünk. Többeknek tudomására jutott, hogy 2007-ben bekerült hozzánk egy mintagyűjtemény, Hagyák Stefánia mintái. Azóta akinek valamilyen emléke van, rendre megkeres bennünket. Kaptunk például egy félkész állapotban lévő hatalmas csipketerítőt. De hagyatékból is sikerült megvásárolni néhány remeket.

– Tudható, hogy manapság hányan élnek, akik ismerik a szolnoki csipke készítését?

– Pontos számadataink erre vonatkozóan nincsenek. Az azonban bizonyos, hogy szinte egy kezünkön meg tudjuk számolni azokat, akik még ismerik a technikát. Nemrég találkoztam egy kilencvenen felüli hölggyel, aki már nem Szolnokon él, de még Hagyák Stefániától tanulta a csipkevarrást. Megjegyzem, a média is rengeteget segített nekünk abban, hogy ne tűnjön el végleg a csipkeművészet. A hírekből sokan értesültek róla, hogy fontosnak tartjuk a város ezen szimbólumának megmentését, így általuk is jó néhány emlék került már be gyűjteményünk anyagába.