Fejlesztéseket tervez a lovastanyán a nagykunkapitány lánya

– Nyolcéves voltam, amikor édesapám megvette ezt a tanyát, hogy megvalósítsa álmait. Apránként építette fel terveit az íjászversenyektől kezdve a lovasbemutatókon át a huszárbandériumos túrákig és az őshonos állatok tartásáig. Húgom, Györgyi és én belecsöppentük a lovasíjászatba, mi is bemutatóztunk az ország számos pontján. Emlékezetesek maradnak a kun viadalok, melyeket tizenhat évig szervezett, mint ahogy a lovas csillag- és emléktúrák is – mondta Horváth Judit, aki szerint édesapja számára nagy szerelem volt a hagyományőrzés.

Neki pedig az apja volt a példaképe.

– Az 1996-os honfoglaló túrára mindig büszke leszek, ahogy lovasaival végigment a kunok útján. Később megalapította a Nagykun Nádor Huszár Bandériumot, huszárjaival ott volt mindig a szolnoki csatában is. A bandérium is tovább él, ugyanis megkértek a huszárok, vállaljam el a vezetésüket. Ők is mindenben segítenek, ahogy a családom is, a felelősség azonban egyszemélyes. Már elmondhatom, újraindult minden, amit édesapám korábban csinált. Az őshonos állatai mellé visszahoztam a díszbaromfikat, a galambokat, a szürke marhákat, az emukat, és természetesen a lovak is megvannak, egyedül a mosómedvét adtam örökbe a Szarvasi Vadasparknak – tette hozzá Horváth Judit, aki azonban a juhoknál fajtaváltásba kezdett. A rackákat merinóira cseréli, jelenleg is készül az állatok helye.

Mindeközben elvégezett egy aranykalászos gazdatanfolyamot, hogy minden a lehető legszakszerűbb legyen.

– Mivel a tanyán nőttem fel, minden visszajön, amit aputól tanultam. Abban is hasonlítunk, hogy az új dolgokat szürke lóval „kezdtük”. 1988-ban hozta a tanyára Kapost, vele indulhattak el a túrák, a lovasíjászatok. Nekem is jött egyik reggel a gondolat: szürke lóval kezdjek én is a munkába! Bori lányom az interneten talált is egyet. Addig kérlelt, amíg el nem mentünk Hernádcécére megnézni egy esős vasárnap. „Na jó, de csak ránézek, most nem akarok lovat venni” – mondtam. Amikor azonban bementünk az istállóba, és Báró hátranézett, tudtam, hogy meg kell vennem! Nagyon szelíd, kedves. Báró lett az én első szürke lovam – mesélte a történetet Judit.

Mivel az élet úgy hozta, hogy nővére Mosonmagyaróváron, húga pedig Szegeden él, így ők csak lelkileg segítenek neki. Amikor lehetőségük nyílik rá, hazamennek, de a tanyasi tennivalókban nem tudnak napi szinten részt venni.

– Én feladtam a vállalkozásomat, és itt vagyok. Most is bebizonyosodott, hogy mennyire összetartó a családunk. Ferenc és Péter unokatestvéreim, és Ibolya keresztanyám is mellettem állnak, mert nekik is fontos, hogy a tanya fennmaradjon. Férjem és gyerekeim, Bori, Dénes és Eszter is rengeteget segítenek. Magamat látom bennük, ahogy gyerekként itt voltam édesapám mellett. A múlt héten megtartottuk az első táborunkat. Nagyon jól sikerült, volt lovaglás, íjászat, kézműveskedés, számháborúzás is. Ami pedig a terveket illeti, a következő egy évben szeretnék emlékházat berendezni édesapának, ahol a galambászatban eltöltött negyven évét, a tanyai, a bandériumi, a kunkapitányi életét is büszkén megmutatnám – mondta Horváth Judit, aki turisztikai szempontból is fejlesztene, sétakocsikáztatást tervez.

– A fogathajtást már gyakorolom. Abban annyira nem vagyok bátor, jobban szeretek a ló hátán lenni, mint mögötte, de nyilván ezt is megtanulom! – ígérte a lovastanya vezetője.