2021.07.03. 07:00
Mosolyog majd az új református óvoda Túrkevén
Nemcsak a gyerekek, hanem maga az óvoda is mosolyog majd, és még sok minden mástól is különleges lesz a most épülő református intézmény.
Épül az új református óvoda – mutatja Kereszti Roland
Fotó: Mészáros János
– Szó szerint egy mosolygó arcot formálnak majd az ablakok az épületen. Emellett pedig még sok különlegességet alakítanak majd ki az új óvodánkban – mondta el elöljáróban Kereszti Roland.
A város református lelkésze természetesen részletesen is beszámolt a régóta várt épületről, mely a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programjának keretében valósulhat meg.
– Az országban hatvanhat óvodát érint a projekt, van, ahol felújítás zajlik, de sok helyen új intézmény épül. Nálunk is így van, helyileg a Kálmán király utcában, az iskolánk felső tagozata mellett épül az új, három csoportszobás óvodánk. Nagy öröm ez mindenkinek, hiszen végre egy helyen lehetnek majd a kis ovisok is, egy nagyon modern, ugyanakkor emberközeli környezetben – mondta el.
Az óvodában sószobát is kialakítanak, minden csoportszobához lesz egy belső udvar, és különlegességként egy belső csúszda is készül az épületben. Az óvoda jelmondata Jézus egyik mondása lesz: „Én vagyok az ajtó”, ezt szimbolizálja majd az a dekorfal, amit színes ajtók díszítenek.
– Emellett számos bibliai utalással találkozhatunk az intézményben. A mennyezetre festett hullámok jelképezik a vizet, a kertbe szintén olyan növényeket ültetünk, melyek a Bibliában is szerepelnek. Az ablakok méretkülönbsége a gyermekek növekedését szimbolizálja – sorolta Kereszti Roland.
Az építkezés jól halad, a tervek szerint az őszi szünetben át tudnak költözni az új épületbe, és év végén már megismerkedhetnek az új környezettel az intézménybe járó gyerekek.