Születésnapján köszöntötték a 102 éves karcagi Irénke nénit

Püspökladányban, 1919. augusztus 13-án egy szerdai napon született Szabó Józsefné Irénke néni, aki már hetvenkét éve Karcagon él. A 102. születésnapján az önkormányzat nevében Szepesi Tibor polgármester, a polgármesteri hivatal részéről dr. Zsembeliné Kovács Mária anyakönyvvezető köszöntötte pénteken. Irénke néni nem babonás, amikor a péntek 13-áról kérdeztük, csak nevetett egyet.

Karcag legidősebb lakója ma is nagyon aktív, keresztrejtvényt fejt és felnőtteknek készült színes kifestővel tartja frissen kézügyességét.

– Püspökladányi születésű vagyok. Ott éltem át a háború minden borzalmát, és amikor ezek mind elmúltak, férjemmel együtt úgy gondoltuk, új életet kezdünk valahol. Akkor a kicsi fiam körülbelül másfél hónapos volt, a kislányom pedig hét éves, már iskolás. Felpakoltunk egy szekérre és elindultunk az útra, azt se tudtuk, hol kötünk ki. Megérkeztünk Karcagra és elhatároztuk, itt fogunk letelepedni, a Kígyó utcában kaptunk albérletet. Ott kezdtük el karcagi életünket – idézi Irénke néni.

Édesapja sok könyörgés árán engedte csak, hogy női szabónak tanuljon, rajzkészségét és kézügyességét már iskolásként felfedezte a tanára.

– A szomszédban volt egy női szabó, oda jártam át sokat, szerettem nézni, hogy is készül egy ruha. Szerettem volna én is magamnak egy szép ruhát, vagy másnak varrni, így könyörögtem édesapámnak, hogy adjon tanuló lánynak. Sokáig tartott míg beleegyezett. Szigorú kikötése volt az én édesapámnak, nem mehettem csak úgy el, ki kellett járni a hároméves tanonciskolát, sikeresen levizsgázni, letenni a kétéves segédévet, aztán tanulni tovább, hogy megszerezzem a mesterlevelet.

Így lett szakmám, pedig abban az időben azt tartották, a nőnek a háztartást kell vezetnie és nevelni a gyerekeket, a férfi a kereső ember.

– Karcagon elég hamar megszereztem a kuncsaftjaimat, meg voltak elégedve a munkámmal. Bizony sok menyasszonyi ruhát megvarrtam. A két lányomnak és később a menyemnek is mindig egyedit varrtam, a személyiségüknek megfelelőt, bár ők feladták nekem a leckét sokszor. Ma már ezek szép emlékek, ugyanúgy ahogy a gobelin varrás, azt is rengeteget készítettem. Ma már csak felnőtt kifestőkönyveket színezek a rejtvényfejtés mellett. Az elmúlt 102 év alatt soha nem unatkoztam,

100 évesen az unokám meglepett egy dubaji úttal.

Most Egyiptomba szerettem volna eljutni, de ez már a járvány miatt biztos, hogy nem teljesül – mondja Irénke néni, akinek négy gyönyörű unokája és öt dédunokája van.

– Mindegyiket nagyon szeretem. Aranyos, drága, kedves, intelligens, okos gyerekek és mindenki szeret engem. Remélem még sokáig láthatom életük alakulását, hiszen úgy érzem, én még a 105- öt is biztos megérem!