jászkunság

2021.09.24. 13:58

A gépiparban történik a legtöbb munkabaleset

Az idei első félévben a tavalyi év azonos időszakához képest országosan kevesebb munkabaleset történt. Az egyes megyéket tekintve azonban változatos a kép. Jász-Nagykun-Szolnok megye azon térségek közé tartozik, ahol növekedett a számuk. Sajnos idén a munkavégzéssel összefüggésben már több haláleset is bekövetkezett.

Kovács Berta

Megyénkben közel ötszáz munkabaleset történt az első félévben, a legtöbb a gép- és a feldolgozóiparban

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Munkavédelmi Főosztályának tájékoztatójából kiderül, az első félévben (az augusztus 8-ig beérkezett és nyilvántartásba vett munkabaleseti jegyzőkönyvek adatai alapján) összesen 9443 munkabaleset történt hazánkban, ebből 493 Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Országosan a balesetek közül 30 volt halálos. Sajnálatos módon az első félévben megyénkben történt közülük a legtöbb: hatan vesztették életüket, ugyanannyian, mint tavaly egész évben.

A legtöbb megyei baleset a gép- és a feldolgozóiparban fordult elő.

– De történtek esetek a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén, az igazgatás-oktatásban, az egészségügy és szociális ellátás területén, a kereskedelemben, illetve a mezőgazdaságban is. Érintett volt még az építőipar, a szálláshely-vendéglátás, illetve a nyomozás-biztonság területe is, negyvenen pedig egyéb munkát végezve sérültek meg – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal.

Összhangban az országos tendenciával, megyénkben is változatlanul a férfiak sérülnek meg nagyobb számban munkavégzés során: 323 baleset érintett férfi, 170 pedig női foglalkoztatottat.

Legtöbbször, összesen 113 esetben a 25–34 év közöttiek szenvedtek munkabalesetet. Őket követte a 45–54 évesek, a 35–44 évesek, az 55–64 évesek, illetve a 18–24 évesek korosztálya. Tizennyolc év alattiak háromszor, 65 évnél idősebbek pedig négyszer szenvedtek sérülést munkavégzéshez kötődően.

Az idei első félévben hat halálos munkabaleset történt, ugyanannyi, mint tavaly egész év során, s ezzel sajnos élre kerültünk a megyék sorában.

A kormányhivataltól megtudtuk, a hatból három közlekedési baleset volt, egy pedig külföldön történt, de a munkáltató székhelye miatt a megyei statisztikában jelenik meg. A fennmaradó két esetben a helyszínen meghalt egy munkavállaló, aki szigetelés közben leesett egy raktárépületről, illetve elhunyt egy gyári munkavállaló, aki egy elszabadult targonca miatt a munkagépek közé szorult, és a kórházban már nem tudtak rajta segíteni.

– Megyénkben az átlagnál jobban fejlődik a gazdaság, a szolgáltatások és a termelés iránti igény növekedésével a vállalkozói kedv szintén nőtt. De a megnövekedett feladatok ellátásához szükséges élőmunka nem állt úgy rendelkezésre mennyiségben, összetételben és minőségben sem. Ez nemcsak a kvalifikált szakmunkásokra igaz, hanem a termelésirányítókra is – vázolta a munkabalesetek hátterét dr. Lits József, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei elnöke.

– Ha egy megye gazdasága sokkal erősebben működik, a teljesítésre, a határidő betartásának kényszerére helyeződik a hangsúly, és kevésbé figyelnek arra, hogy milyen áron érik el.

Véleményem szerint ez látszódik a munkabalesetek számában is. Ha magas, az szörnyű. Valójában fáj a dolgozónak, aki elszenvedi a balesetet, de fáj a vállalkozásnak is. Összességében pedig a gyarapodó munkabalesetek rontják a megye pozitív megítélését, azt a képet, amit a megye gazdasága egyébként megérdemelne. A balesetek száma ott a legmagasabb, ahol a gépek túlsúlya dominál, a gépiparban, feldolgozóiparban. Itt még inkább kockázatot jelent a felkészületlen dolgozó, van, hogy nem is veszi komolyan a gyakorlatban, amit hall a munkavédelmi oktatáson. Ezért még jobban oda kell figyelni a balesetek megszaporodására, az eseteket ki kell vizsgálni, és sajnos szankciókra is szükség van – hangsúlyozta a megyei VOSZ-elnök.

Célzott ellenőrzéseket is végeznek

A 2021-es első félévi munkabalesetek kapcsán a megyei kormányhivatal öt esetben szabott ki munkavédelmi bírságot. Emellett célzott ellenőrzéseket is végez a munkavédelmi szabályok betartatása érdekében. Legutóbb nyáron az építőipari tevékenységet végzők körében történtek komplex vizsgálatok, melyek kiterjedtek a munkavédelem területére is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában