2021.09.11. 17:30
Lovasmenet is színesítette a szüreti mulatságot Nagyréven
Őszköszöntő programokból a hatszázötven lelkes tiszazugi faluba is jutott.
Több év kihagyás után idén ismét megrendezték a programok- ban bővelkedő szüreti mulatságot Nagyréven
Forrás: Beküldött fotó
A nagyrévi művelődési ház udvarán családi sport- és egészségnapot tartottak szombaton. Az evezőgép és a szobabicikli mellett különféle eszközöket próbálhattak ki a fiatalok és idősebbek. A résztvevőket lángossal vendégelték meg.
A programok tovább folytatódtak, több év kihagyás után idén ismét szüreti mulatságra várták a tiszazugi falu apraját és nagyját. A délutánt korábban megszokott felvonulással nyitották meg, melyhez tizenhét fogat és öt lovas is csatlakozott. A menetet a Nagyrévi Tiszavirág Néptánccsoport kísérte.
– A szüreti felvonulás a falu utcái mellett a külterületeken is végigjárt. De szerveztünk citeramuzsikával színesített népi hangszerbemutatót, majd a színpadon az operettműsor vette át a főszerepet – tájékoztatta hírportálunkat Fenyvesi Zoltán, a rendezvény egyik szervezője. A hajnalig tartó mulatságban egy zenekar húzta a talpalávalót, a lebonyolításban önkéntesek segédkeztek.