Eperjes Károly új filmje kapcsán tartott közönségtalálkozót Szolnokon

Álljanak most itt a ferences szerzetesek által fenntartott szolnoki belvárosi Szentháromság-templom házi naplójának, a Historia Domusnak 1950 nyári, utolsó feljegyzései (legközelebb 1994 augusztusában került írás újra a háztörténeti könyvbe – a szerző). A további naplóbejegyzések elmaradásának oka, hogy nem volt kinek készíteni ezeket. Egy bizalmas belügyminisztériumi rendelkezés értelmében ugyanis 1950. június 7-ét követően az ÁVH irányításával előbb a határsávból, majd az ország többi részéből is több hullámban, embertelen módon internálták a szerzeteseket.

„1950. március 4.: Értesítés érkezett, hogy az Alispán a fellebbezésünket elutasította. A Kultúrházban levő mosókonyhánkat átadtuk a Magyar Ifjúsági Népi Szövetségnek. Mosónőnk egyelőre a kerti filagóriában kénytelen tanyázni. 1950. április 8.: Este 6 órakor templom és Kultúrház előtt szinte helyben járásban megtartottuk a feltámadási körmenetet. Az engedélyezett mellékutcák ugyanis alkalmatlanok voltak körmeneti tortúrára. 1950. május 21.: Mától kezdve az iskolák alsóosztályos növendékeinek vasárnap délelőttönként bábszínház és egyéb iskolai játék, a nagyobbak pedig káros-rovargyűjtés címén teherautókon nyernek kiszállítást a várostól 5-6 km távolságra. Az ált. iskola VIII. osztályában 1/3-1/4 részre esett vissza a hittanra járó növendékek száma májusban. Keresztély pátert a minisztérium azonnali hatállyal eltiltotta a hitoktatástól. 1950. június 2.: Az utolsó hittanórákon volt éves összefoglaló. Egész csendben. A minisztériumi utasításnak megfelelően. 1950. június 4.: Templomunk búcsú napja. Igen szép számú gyónónk volt, lévén elsővasárnap is. 1950. június 9.: Discretorium.”.

Kénytelenek voltak átadni a hatóságoknak a kolostort

A szolnoki kolostort és a jászberényi emeletes kolostor több mint ötszáz éves épületét 1950 nyarán egyaránt a helyből, illetve a máshonnan elhurcolt szerzetesek internálótáborának használták.

Az év végén a rend kénytelen volt átadni a kolostort az állami hatóságoknak. Jászberény azért fontos a magyar egyház története szempontjából, mert ez volt a rend hittudományi főiskolája, vagyis a ferences utánpótlás fontos bázisa. Mindennek előzménye, hogy a kommunista államhatalom szemében az egyház, a magyar lakosság többségének templomjáró vallásossága, keresztényi hite kiirtani való ellenség volt.

Révai Józsefnek, az MDP Központi Vezetőségének 1950. május 31–június 1-jén tartott ülésén mondott beszéde már előrevetítette a néhány nap múlva bekövetkezett történéseket.

„A klerikális reakció tömegagitációjának legfontosabb szervezetei a különféle férfi és női szerzetesrendek. Magyarországon 23 férfi szerzetesrend van 2 582 taggal és 40 apácarend 8 956 taggal, összesen tehát 63 rend 11 538 taggal. Ezek a szerzetesrendek a régi rendszerben hatalmas földbirtokkal rendelkeztek, a feudális nagybirtokos osztályhoz tartoztak. Földbirtokaikat a népi demokrácia a dolgozó parasztság között osztotta fel, de a rendházaikat, zárdáikat, kolostoraikat meghagyta. Felmerül a kérdés: fenntartható-e ez a helyzet a népi demokráciában?”

Az MDP KV 1950. június 1-jén kelt, a klerikális reakció elleni harcról szóló határozatának 6. pontja kimondja: a szerzetesrendek feleslegessé váltak, és ők képezik „a klerikális reakció agitátor apparátusát”. A határozat nem szó szerint, de sugallja: korlátozni kell a szerzetesrendek működését, vagy fel kell oszlatni a rendszert. És mire a kommunista főideológus „kérdése” elhangzott, addigra a katolikus iskolákat már elvették fenntartóiktól, 1948 júniusában, és Mindszenty József bíboros már majdnem másfél éve börtönben raboskodott…

Gondosan megtervezték az akció részleteit

Borsodi Csaba, az ELTE tanszékvezetője vonatkozó kutatói munkásságában emlékeztet: „Hogyan viszonyult az egyházhoz, a vallás kérdéséhez az 1945-ben belügyminiszteri hatalomhoz jutó baloldal, elsősorban a magyar kommunista mozgalom? A totális hatalom megszerzésére törő kommunisták az 1945-1948 közötti időszakban is igen erősen, durván támadták az általuk reakciósnak, a múlt őrzőjének tartott egyházat. A baloldal egyházakkal kapcsolatos tételeit a marxizmus klasszikusaitól származtatta.

Lenin 1919-ben az OKP programjának tervezetében a következőket mondja: „A párt arra törekszik, hogy teljesen megsemmisítse, a kizsákmányoló osztályok és a vallási propaganda szervezete közötti kapcsolatokat, továbbá hogy ténylegesen megszabadítsa a dolgozó tömegeket a vallási előítéletektől, s ebből a célból megszervezi a legszélesebb körű, tudományos felvilágosító és vallásellenes propagandát”.

Az akció részleteit a kommunista párt illetékes szervei gondosan megtervezték és előkészítették. Ennek eredményeként 1950 júniusában mintegy 3500 férfi és női szerzetes „kényszerlakóhelyre” telepítését rendelték el. 1950. június 9-ről 10-re, majd június 18-ról 19-re virradó éjjel a hazai rendházak sokaságában ÁVH-s rendőrök jelentek meg, s a magukkal hozott névsor alapján a rendház összes tagját felverték álmából és arra kényszerítették őket, hogy azonnal vegyék magukhoz a legszükségesebb holmijukat. Ponyvás teherautókra zsúfolták őket, az öregeket és a betegeket is.

Ezután előre kijelölt, kisebb-nagyobb kolostorokba szállították őket, fegyveres őrség kíséretében. Az üresen maradt kolostorokat az állami szervek kiürítették. A különféle rendekből való szerzetesek tömegét telepítették össze – megyénkben többek között – Szolnokon, Jászberényben, Homokon és Kunszentmártonban, de számos más helyen is.

A kommunista államhatalom a rendelkezéseket így indokolta: „Nevezett eddigi lakóhelyéről való kiutasítása és új lakóhelyének elfoglalása közérdekből vált szükségessé”.

Ilyen körülmények között kezdődtek meg a tárgyalások a katolikus egyház és a kommunista államhatalom képviselői között. Ezek a tárgyalásnak alig nevezhető találkozók 1950. június 28. és augusztus 30. között zajlottak heti rendszerességgel a kultuszminisztérium épületében Budapesten.

A „tárgyalásokat” maga Rákosi Mátyás vezette: lediktálta az egyházra rákényszerítendő „megállapodás” felté­teleit a megfélemlített és kényszerhelyzetben lévő egyházi küldöttségnek. A tárgyalássorozat kellős közepén, július 11-én és augusztus 14-én újabb szerzetesházak lakóit vitték „kényszerlakhelyre”. Augusztus 1-jén pedig nagy sajtókampány kíséretében bejelentették a békepapi szervezet megalapítását.

Ilyen előzmények után írták alá 1950. augusztus 30-án az állam és az egyház közti megállapodást, melynek nyomán szeptember 7-én megjelent a szerzetesrendek működési jogát felfüggesztő törvényerejű rendelet. E rendeletet csak az 1989. évi 2. törvény helyezte hatályon kívül, melyet 1989. január 11-én hozott az utolsó pártállami parlament az egyesülési jogról szólva. A szerzetesrendek működését korlátozó jogszabályi korlátokat tehát eltörölték, de amit 1948-tól 1989-ig a szerzetesrendek ellen az államhatalom elkövetett, annak következményei a mai napig érezhetők, és semmit nem lehet meg nem történtté tenni.

A kommunista ideológia óriási károkat okozott hazánkban (is). A rendszerváltozás után a szerzetesrendek újraalakultak, működhetnek, számuk és tagságuk folyamatosan bővül. Negyven évnyi üldözés azonban mély lelki sebeket okozott a magyar keresztényi élet számára.

Egy hónap alatt készítették el a filmet

– A magyar szerzetesrendek egyik napról a másikra történő felszámolása, tizenkétezer ember likvidálása nekünk, magyaroknak felér egy Katyń-nal – hasonlította össze a lengyelek történelmi tragédiáját a magyarokéval a szolnoki közönségtalálkozót követő beszélgetésünkkor Eperjes Károly.

– Régóta érett bennem az az elképzelés, hogy ezt a nemzeti tragédiát is filmre kell vinni.

Én ötletgazda kívántam lenni. A rendezést és a főszerepet sem kívántam magamnak kiosztani, de az élet így hozta. Kegyelemmel tölt el, hogy végül e film megszülethetett – hangsúlyozta Eperjes Károly.

Hozzátette, a film forgatása ez év április 20-án kezdődött és alig egy hónap alatt elkészült. A két fő forgatási helyszín Máriabesnyő, ahol a rendházban a szerzetesek között zajló jeleneteket rögzítették, valamint Soponya, a Zichy-kastély, ahol az ÁVH-s laktanyában, gyűjtőtáborban, illetve a karhatalom vezetői és vallatói irodáiban, kihallgatószobáiban játszódó jeleneteket vették föl.

A Telekes Péter, Gál Tamás, Pásztor Erzsi, Nemcsák Károly és Eperjes Károly főszereplésével forgatott, megtörtént eseményeket felelevenítő alkotás Várnai Péter címzetes prépost Krisztus inge című színműve, valamint Kálmán Peregrin Te meztelen Krisztus, hol hagytad az ingedet dokumentumkötete alapján készült.

A film emléket állít a szintén üldözött, majd 1953. június 8-án kivégzett szolnoki Sándor István szalézi szerzetes testvérnek is,

akit 2013-ban avattak boldoggá, földi maradványaira 2018-ban találtak rá a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában, csontjai pedig későbbiekben ereklyeként szolgálnak majd...

Írásunk egy vészterhes korszak történéseit dolgozta fel, annak hiteles tartalmához Jámbor Csaba, a Damjanich János Múzeum könyvtárosa és Bojtos Gábor, a megyei levéltár főlevéltárosa nyújtott segítséget.