Szabó Gyula Kunszentmártonhoz fűződő kapcsolatát idézte fel Józsa László

– A településen annak idején polgári iskola működött, ami egy meglehetősen színvonalas intézmény volt. Egy középiskolától lényegében abban különbözött, hogy nem folyt benne latin nyelvű oktatás. Tudni kell, hogy a polgári fiúiskola mellett működött polgári leányiskola is. Az udvarunk közös volt, az ügyeletes tanároknak a szünetekben az volt a feladata, hogy figyeljenek, ne találkozgassanak a fiúk a lányokkal. Egy kicsit talán túlzás volt mindez, de hát akkor ez volt a szabály. Az udvaron nyüzsgő fiúk között játszott Szabó Gyula is, aki fölöttem járt eggyel – idézte vissza a 30-as évek emlékeit kunszentmártoni otthonában Józsa László.

A nyugalmazott magyar–történelem szakos tanár elmondta, jó ideig nem fűzte személyes kapcsolat a hírneves színművészhez, ő ugyanis már korán elkerült szülőváro­sából, Kunszentmártonból.

– Amikor Gyula befejezte polgári iskolai tanulmányait, műszaki vonalon ment tovább. Budapesten nagy híre volt akkoriban a Csonka Gépgyárnak. Számos ipari tanulója volt az üzemnek, itt dolgozott ő is. Emlékszem, nekem az édesanyám mesélte, hogy Gyula jól tanul, sőt a diákszínpadi előadásain is kiválóan szerepel! – folytatta László,

aki két kedves gyermekkori történetet ismer a Kossuth-díjas színész életéből, amelyeket még ő mesélt el neki egy baráti beszélgetés alkalmával.

Az elemi iskola harmadik osztályába járt, amikor a leckeírás és a tanulás helyett inkább „kópéskodott”, és a többiekkel játszott. Ekkor történt, hogy egy hosszú Petőfi-verset kellett volna megtanulnia. A tanítónő felszólította a kis Gyulát, mondja el a költeményt, aki azonban egy sort sem tudott belőle. A mulasztást a pedagógus „bezárással” szankcionálta. Abban az időben ez azt jelentette, hogy nem mehetett haza a társaival, hanem az iskolában kellett maradnia, amíg meg nem tanulja a leckét. Elkezdte hát a tanulást, miközben a tanító egy bögre kakaóval kínálta. Amíg pedig a kisdiák a verset magolta, a tanítónő félrevonult, és a napi teendőivel foglalatoskodott. Nem sok ideje volt azonban erre, hiszen nem sokkal később Gyula már szólt is neki, hogy felkészült. Pillanatok alatt megtanulta a verset.

– A tanárnő ezt alig akarta elhinni, kételkedett benne, hogy valóban végzett a diákja. Ám végül kiment hozzá, és meghallgatta, mit tud. Megdöbbent, amikor Gyula kifogástalanul felmondta a költeményt. Rendkívül jó eszű gyerek volt! – mutatott rá a férfi, aki ezután egy másik emlékét is megosztotta hírportálunkkal.

Mint mondta, a településen élő gyerekeknek hosszú évtizedekig óriási élményt jelentett a kunszentmártoni templom. Nem is csoda, hiszen az épület csaknem hatvanméteres toronnyal rendelkezik. Több olyan gyerek is akadt azokban az években, akik arra kérték a „tornyost” (harangozó – a szerk.), hadd mehessenek fel vele megnézni a harangokat. Gyula és társai is felkéredzkedtek a magasba, majd megkérdezték, mikor szólal meg a harang.

A tornyos azt válaszolta, hogy déli tizenkettőkor, és megígérte, hogy aki szeretné, húzhatja a harangot. A toronyóra delet ütött...

– Harangozott Gyula is. Később elmondta nekem, hogy életre szóló élmény volt ez számára. Aztán amikor véget ért a program, a gyerekek hazamentek. A házba betérve az édesanyja kérdőre vonta Gyulát, hogy hol járt eddig.

Délben ugyanis együtt szoktak ebédelni, ám a fiú ezúttal nem ért haza. Gyula természetesen elárulta, merre járt: „Édesanyám, fent voltunk a toronyban. Delet harangoztak, és én is húztam a harangot!” Az édesanyja szeretetteljesen úgy konstatálta a válaszát, hogy „Igen? Akkor azért szólt olyan szépen!” – tekintett a templom felé László.

Teltek-múltak az évek, tanulmányai miatt László is elkerült Kunszentmártonból. Ekkortájt az ismerőseitől szerzett tudomást arról, hogy Szabó Gyula leérettségizett, és felvették a színművészeti főiskolára.

Ekkor tudta meg, hogy a tehetséges kunszentmártoni fiatalból színész lesz.

– Gyermekkorunkban nem ismertük egymást személyesen, érdekes módon már befutott művész volt, amikor megismerkedtünk. Barátságunk onnan ered, hogy régóta foglalkozom Kunszentmárton helytörténetével és hagyományaival. Amikor városunk újratelepítésének 275. évfordulójára készültünk, egy ünnepséget szerettünk volna szervezni. Ekkor valaki azt javasolta, hívjuk meg a jeles eseményre Szabó Gyulát, és olvassa fel az úgynevezett „megszállólevelet”, amely az újratelepítés legfontosabb történeti dokumentuma. Ennek a korabeli iratnak a szövegét végül rendkívül hatásosan fel is olvasta az évfordulón. Hát itt vettem fel vele a kapcsolatot először – taglalta a helytörténet-kutató.

Szabó Gyula ettől kezdve egyre népszerűbbé vált szülővárosában. Sokan addig nem ismerték a településen, csupán a televízióban, a színházban, a moziban, és persze a rádióműsorokban követték munkásságát. Az évforduló után aztán több meghívást is kapott, így például a november 11-i Szent Márton-búcsúkra is várták.

A népszerű művész szívesen gondolt szülővárosá­ra. Bizonyíték erre egyebek mellett egy filmbéli mondata is, melyet néhányan máig emlegetnek. László arra hívta fel a figyelmet, hogy a Robog az úthenger című sorozatban van egy jelenet, amikor Szabó Gyulát (szerepe szerint: Józsi – a szerk.) töltött paprikával kínálják. Ebéd közben aztán megjegyzi, hogy „én ilyen finomat utoljára Kunszentmártonban ettem!”

– Később, amikor egy névnapi vacsorán vettem részt náluk, arra kértem, mondja meg, hogyan intézte el, hogy megemlítse városunkat a szerepében. Azt mondta, ragaszkodott hozzá, hogy így legyen – zárta nosztalgikus élményeinek sorát Józsa László.

Columbo is az ő hangján szólalt meg magyarul

Szabó Gyula színészi tehetsége az egész országot lenyűgözte. Munkásságában ugyanakkor jelentős szerepet játszott jellegzetes orgánuma is. A Magyar népmesék sorozat vele kerek, ahogyan a Columbo című krimisorozat ballonkabátos hadnagyát sem tudjuk elképzelni a hangja nélkül.

– Jó érzés a főszereplőt, Peter Falkot Gyula hangján hallgatni. Természetesen tudom, hogy a zseniális krimi elsősorban az író érdeme. Mégis azt gondolom, a sorozat több évtizedes hazai nézettségéhez nagyban hozzájárul az a tény, hogy a legendás hadnagy magyar hangját éppen ő kölcsönözte – összegezte gondolatait Józsa László.