Beruházás

2022.12.06. 17:40

Januárban nyílik meg Szolnok kolostorszállása

Különleges szálláshely nyitja meg kapuit hamarosan a város szívében, fordulóponthoz érkeztek a belvárosi templom és környezetének helyreállítását célzó fejlesztések.

Hartai Gergely

A szállás mindenki előtt nyitva áll – mondja Gáspár István

Fotós: Mészáros János

– Nagyjából három évvel ezelőtt kezdődött el a belvárosi templom, a rendház és a Vártemplom felújítása. Ekkor azonban már nem volt anyagi lehetőségünk a kolostorszállás kialakítására, míg végül a turisztikai ügynökségtől sikerült erre támogatást nyerni – beszélt az egykori ferences rendház új zarándokszállójáról Gáspár István. 

 

A belvárosi templom plébánosa elmondta, a január elsejével megnyíló helyszínen tizenhat vendéget tudnak majd elhelyezni.

 

– A szállás bárki számára nyitott, nemcsak egyházi csoportokat várunk. Azt gondolom, nem hétköznapi a hely, hiszen ritkán adatik meg, hogy kolostorbéli körülmények között pihenjünk meg. Ezáltal a város is egy üde színfolttal lesz gazdagabb – tette hozzá az atya.

Gáspár István hangsúlyozta, a 18. századi épületnek sajátos története van. Hosszú ideig ferencesek éltek itt, működésüknek a kommunista hatalom vetett véget 1950-ben. Ezt követően lánykollégiumként funkcionált a létesítmény, melyet csak a rendszerváltás után kapott vissza az egyház.

– Érezhető egyfajta nyitás Szolnokon és térségében az egyházi értékek felé, és ezt szeretnénk is kihasználni. Éppen ezért Kenyeres Lajos atyára, a jászkarajenői vértanúkra, valamint Galgóczy Erzsébet és Boldog Sándor István személyére fel kell hívnunk a figyelmet. Emlékezetük fontos helyszíneire pedig érdemes ellátogatni, akár zarándoklat keretében is – összegezte mondandóját a plébános.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában