A zajkeltéstől a lencsén át a malacsültig: újévi népszokások a Jászkunságban

– Magyarország szinte minden vidékén, így a Jászkunságban is jellemző volt – egészen a huszadik század elejéig – a szilveszteri, újévi ünneplés két alaptípusa – mondta hírportálunknak dr. Gecse Annabella néprajzkutató.

– Az egyik ilyen a zajkeltés. Az állattartó vidékeken, mint például megyénkben a „gulyafordítás” és a „pergőzés” volt a legelterjedtebb. Mindkettő egy olyan csoportos szokás volt, ami a fiatalokhoz kötődik, akik kolompokkal, pergőkkel, csengőkkel, csörgethető egyéb tárgyakkal bejárták éjszaka a településüket. A fontosabb helyeken és egyes portákon is percekig csörgettek, énekeltek, új évet köszöntöttek. Minden ilyen zajos szokás hátterében az áll, hogy így űzik el az óévet, és igaz ez a mai trombitálós, tűzijátékos, zenés-táncos szilveszterekre, de még az éjféli harangozásra is – tette hozzá a szakember.

A másik szokáscsoport lényege az újév bőségének biztosítása különböző ételek, italok elfogyasztásával.

– Ezt „szolgálja” a malacpecsenye, ami azért ajánlott, mert a malac odatúrja elénk a szerencsét. Ugyanezért tiltottak a szárnyasételek, mert azok pedig éppen elrepítik. A lencse – és minden apró hüvelyes – a sok, sűrű szem miatt a bőséget jelenti, ami biztosítja fogyasztójának az új évre való betevőt. Talán ugyanezt, a bőséget garantálja a pezsgő is, egyrészt a sok buborék miatt, másrészt az ital előkelősége, értékes volta révén, ugyanis az új év első perceinek jellemzői hiedelmeink szerint egész évben velünk maradnak – fogalmazott dr. Gecse Annabella.