Feloszlatják a helyi Fidesz-csoportot

2023.01.25. 11:25

Függetlenként ülhetnek be a jászberényi testületbe a régi kormánypárti képviselők

„A választók azt üzenték számunkra, hogy a Fidesz-frakciónak meg kell újulnia” – mutatott rá Pócs János.

Illés Anita

Tamás Zoltántól (képünkön) is azt kérte Pócs János, hogy függetlenként folytassa a munkát a jászberényi képviselő-testületben

Fotós: Pesti József

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a választók akaratát figyelembe véve kezdeményezi a jászberényi Fidesz csoport feloszlatását és újjászervezését. Ezt közösségi oldalán jelentette be Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője, a Fidesz választókerületi elnöke.

A döntés hátterével kapcsolatban a honatya megkeresésünkre elmondta, hogy meggyőződése szerint a Fidesz a jászberényi önkormányzati választást 2019-ben veszítette el.

Az elmúlt három évben a kormánypárti frakció több bizottsági elnöki pozícióból végezte munkáját, ami egyfajta hatalmat és lehetőséget biztosított. Ezzel együtt az időközi választáson alulmaradtunk, a képviselők tevékenysége nem nyerte el a jászberényiek többségének szimpátiáját. A választók azt üzenték számunkra, hogy a Fidesz-frakciónak meg kell újulnia!

– mutatott rá Pócs János.

Az időközi önkormányzati választás eredménye alapján kompenzációs listáról a Fidesz-KDNP négy képviselője jutott a képviselő-testületbe (újként dr. Besenyi Orsolya, a régiek közül pedig Tamás Zoltán, Szatmári Anikó és Bohárné Bathó Rozália).

– A választási eredmény elemzését követően azt kértem a régi, több cikluson át tevékenykedő képviselőktől, hogy lépjenek vissza, és a megújulás jegyében engedjék maguk elé azokat a jelölteket, aki újként, első alkalommal indultak a választáson.

Ezt a régiek nem vették tudomásul, nem fogadták el, így a kialakult helyzetre való tekintettel tagjaink többsége a Fidesz csoport feloszlatását és újjászervezését kérte.

– Azt is megfogalmaztuk, hogy azok, akik listáról bekerülnek a testületbe, függetlenként végezzék a munkájukat – részletezte a választókerületi elnök.

A mandátumok átvételére szerda délután négy órakor kerül sor a városháza dísztermében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában