2023.04.07. 06:51
Megtakarítást hozhat a sportcsarnok százmilliós felújítása Mezőtúron
Egy kétszázötvenmillió forintos pályázati támogatásnak köszönhetően energetikai korszerűsítés valósul meg a Városi Sportcentrumban Mezőtúron. A fejlesztés a sportcsarnokot, valamint a székház épületét is érinti majd.

Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Csökkenhetnek a fenntartási költségek, a megtakarított összeget további fejlesztésekre tudja majd fordítani Mezőtúr. Ez az egyik, de nagyon fontos pozitívuma a közeljövőben megvalósuló nagyléptékű energetikai korszerűsítésnek.
– Elkészültek a tervek a Városi Sportcentrum energetikai fejlesztéséhez, ennek ismeretében a képviselő-testület döntött a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás elindításáról. A negyedmilliárdos támogatási összegnek köszönhetően az elmúlt évtizedek legnagyobb energetikai korszerűsítését tudjuk megvalósítani a sportcentrum vonatkozásában, mely nem csupán a sportcsarnok, hanem a székház épületét is érinti majd – számolt be röviden a város életében is nagyon fontos fejlesztésről Szűcs Dániel.
A polgármester rámutatott, hogy kedvező esetben a kivitelezés már nyáron elkezdődhet.
A beruházás teljes körű energetikai felújítást jelent. Eszerint a szakemberek lecserélik majd a csarnok tetőhéjazatát is. Az iroda épület tetőszerkezetén új vízzáró és hőszigetelő réteget alakítanak ki és korszerűsítik a nyílászárókat, mindezek mellett megtörténik az épületegyüttes homlokzati és lábazati hőszigetelése is.
Magát a fűtésrendszert is korszerűsítik majd, mégpedig olyan módon, ami biztosítja a geotermikus fűtésre történő átállás lehetőségét. Ez nagyon fontos része a kivitelezésnek
– hangsúlyozta a városvezető.
Villamossági szempontból is korszerűbb lesz majd az épület, LED-es csarnokvilágítást kap, valamint lámpatest- és szerelvénycsere történik az iroda épületben, s mezek mellett napelemeket is telepítenek.
– Végül pedig akadálymentes parkolót, rámpát, és akadálymentes mosdót alakítanak ki – tette hozzá Szűcs Dániel.