Galériával

2023.06.25. 18:28

Madarakat festettek a szabadság szimbólumaként a szolnoki fiatalok

Minden évben színes fényfestménybe öltözik a Szolnoki Református Templom, és a vele szemben álló társasház. A Tiszavirág Fesztivál részeként meghirdetett „Szolnok fénye az ifjúság” című pályázatra évről-évre helybéli tehetségek készítik a színes alkotásokat.

Köllő Judit

Ezúttal a természet és a madarak inspirálták a szolnoki tehetségeket

Fotó: Nagy Balázs

A rajzpályázat célja Szolnok emblematikus és közkedvelt épületének egyedi, közösségi alkotással történő „díszítése”, mely varázslatos világot teremt. Idén is meglátogattuk a Széchenyi Körúti Sportiskola, Általános Iskola és AMI vizuális tagozatának fiataljait, akik közül több tehetségnek láthattuk kivetítve munkáját a fesztivál idejére. Páncsics Edina rajztanár ezúttal négy tehetséges fiatal munkáját mutatta be nekünk, akik színekben gazdag madarakat ábrázoló festményeket alkottak a pályázatra.

– Idén a madarak voltak a fókuszban, ami a szabadságot jelképezi. Bana Zoé, Bana Ákos, Földes Noémi és Balázs Luca mind különböző technikával dolgoztak, mindegyikük rendkívül szorgalmasan – mesélte.

Bana Zoé, nyolcadik osztályos tanuló pasztellel hozta létre különleges tukánját.

Szüleim állatorvosok, így igen közel állnak hozzám a házi kedvencek. Pasztellel készült alkotásomon azt a dzsungel hangulatot szerettem volna megjeleníteni, ami a városra is kellőképp jellemző 

– mesélte a fiatal tehetség. 

Zoé testvére, Ákos hatodik osztályos. Fiatal kora ellenére egy színekben gazdag kakast jelenített meg a papírfelületen, amelyet filccel és népies motívumokkal gazdagított. 

Az elsős gimnazista, Földes Noémi grafika tagozatra jár, így legfőképp ez a világ áll közel hozzá. Ezúttal azonban akrillal dolgozott, hogy létrehozza precízen megfestett madarát. Osztálytársa, Balázs Luca is különleges technikát használt, hiszen a ceruza mellett az arany akrillal is dolgozott, mely a nemesség és az erő jelképe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában