Szoljon podcast

2023.07.11. 12:31

Az anime különleges világába pillanthattak be Szolnokon

Különleges jelmezek, ázsiai kultúra. Anime rajongók találkoztak Szolnokon szombaton.

Pakainé Pusztai Nóra

Idén is több izgalmas programmal várták a fantasyvilág iránt érdeklődőket

Fotó: Kiss János

Negyedik alkalommal rendezték meg a SzolnoCon fesztivált. Nemcsak a Verseghy Ferenc Könyvtár, hanem a Kossuth tér is megtelt a különleges szubkultúra iránt rajongókkal szombaton.

– Két éve már, hogy kinőttük a könyvtár termeit és nyitottunk Szolnok főtere felé. Így olyanokat is be tudtunk vonni, akik egyébként nem ismerték ezt a világot, a tapasztalatok szerint érdeklődve fogadták – mondta Dobos Zsófia, szervező.

A résztvevők többsége jelmezbe bújt, akadtak egyebek mellett például a Star wars filmekből ismert figurák vagy éppen a képregények hősei is.

– A nagyszínpadnál LED falat állítottunk fel, így már nemcsak a jelmezeket, hanem az előadásokat is értékelte a zsűri – foglalta össze.

Évről évre egyre nagyobb részt jelentetnek meg az ázsiai kultúrából, Japán mellett Korea is helyet kapott.

– Szolnokon nyitottuk meg az animés nyári rendezvényszezont, nemcsak a megyéből, hanem az ország számos pontjáról érkeztek a résztvevők – tette hozzá.

A napokban elemzik a visszajelzéseket, megtervezik azt is, min lehetne javítani és ősszel már neki is állnak a következő nyári programok szervezésének.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában