2023.10.13. 11:25
Őrületes bulival indult a 24 órás vetélkedő Szolnokon, Harry Potter varázsvilága elevenedett meg – galériával
Középiskolások csatakiáltásától volt hangos péntek délelőtt a Széchenyi-lakótelep, a fiatalok felvonulással nyitották meg az idei huszonnégy órás vetélkedőt.
A 24 órás vetélkedő mindig nagy népszerűségnek örvend, idén sem volt ez másként
Fotó: Mészáros János
A hangulatos eseménynek – melyet Szolnok önkormányzata, valamint a Városi Diákok Tanácsa szervezett – a Széchenyi István Gimnázium adott otthont.
– Ez már a huszonegyedik alkalom, a vetélkedő mindig nagy népszerűségnek örvend – kezdte Deák László, a gimnázium igazgatója. Hozzátette, minden évben van valamilyen téma, mely köré a feladatok szerveződnek. Idén a Harry Potter világára esett a választás.
24 órás vetélkedő Szolnokon
Fotók: Mészáros János– A szellemi és kreatív feladatok a vetélkedő első felében szerepelnek. Éjszaka és hajnalban a fiatalok már jellemzően fáradtabbak, ilyenkor ügyességi és mozgásos kihívásokat kapnak, hogy élénkebben folytathassák a játékokat – részletezte.
A tornacsarnokban megközelítőleg háromszáz diák vetélkedik, felügyelő tanárok és szülők kíséretével.
A podcast megtalálható a Szoljon.hu Youtube- és Spotify-csatornáján is.
Szoljon podcast
- Kevés nő lép erre a férfias pályára: így lett helikopterpilóta Hajdu Dorinából
- Mit tartogat az ötvenesek számára a pályaelhagyások kora? – Szakembert kérdeztünk
- Ritka kincsekre csaptak le a gyűjtők a szolnoki régiségvásáron – galériával, videóval
- Generációk óta hordozott sebek gyógyulhatnak a családállítás során Kis Anita szerint
- Ecseki Nándor egy labdára éhes párost szeretne látni az olimpián