2023.11.11. 11:25
Még a koktélkészítés rejtelmeibe is bevezették a külföldi vendégeket a szolnoki iskolában
Az Erasmus+ pályázat keretében a környező országokból kilenc diák érkezett a héten a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolába. A projekt célja a magyar gasztronómia behatóbb megismerése és a helyi kultúra felfedezése.
A pincértanulók egyebek mellett a koktélkészítés fortélyait is elsajátították
Fotó: Nagy Balázs
A diákok Romániából, Szerbiából és Szlovákiából érkeztek az intézménybe, hogy gasztronómiai ismereteiket gyarapítsák és közösséget is építsenek. Heten a szakács-, ketten pedig a pincérszakmát sajátítják el egy héten át.
A szakácstanulók különböző tésztaételeket és vegán ínyencségeket készítettek, a pincértanulók pedig a koktélkészítés és a díszterítés fortélyait ismerhették meg a helyi diákokkal közösen.
Varga Ákos, a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola vendéglátó munkaközösség vezetője elmondta, a héten egy különleges egészségprojekt is zajlik az iskolában, melynek keretében az összes szakácstanuló szezonális, helyi alapanyagok segítségével vegán ételeket alkot.
Pénteken a külföldről érkezett fiatalok a 11. c osztállyal közösen szervezett gyakorlati foglalkozás során olaszos meleg előételeket és vegán finomságokat készítettek.
– A Cook EU program célja, hogy a környező országokból olyan tanulók érkezzenek hozzánk, akik hasonló szakképzésben vesznek részt, mint amilyen a mi iskolánkban is zajlik – vette át a szót Monoriné Szabó Edit, az intézmény szakirányú oktatásért felelős igazgatóhelyettese. – Magyar és külföldi ételek receptjeivel egyaránt dolgozunk a héten. De persze nem csak szakmai munka zajlik ezekben a napokban. Különböző kulturális programokat is szerveztünk a fiataloknak, akik megismerkedhettek Szolnok nevezetességeivel. Ellátogattunk a RepTárba, egy hamburgerezőbe, szakmai látogatáson jártunk a Garden Hotelben, az utolsó napon pedig egy közös vacsorával zárjuk a látogatást.
![](https://cdn.szoljon.hu/2023/11/CGC7bqRgIkey3tKiU-GLwrKQtkXZhIdKFRIq-TTOUtQ/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg5NWM5ZjUxMzdmYzQxZTA5Y2JiZDljZTVlMWY3NTZj.jpg)
Fotó: Nagy Balázs
A kilenc vendégtanuló egyébként máris megszerette Szolnokot.
– Jó érzés itt lenni, mindenki nagyon kedves és segítőkész, illetve számtalan újdonságot tanulhattam az elmúlt héten – mesélte lelkesen lapunknak Albert Izabella Barbara, aki Sepsiszentgyörgyről érkezett. – Bár be kell vallanom, egy kicsit tartottam attól, mit fognak szólni a helyiek ahhoz, hogy románul beszélünk egymás között, de nagyon pozitív fogadtatásban volt részünk. Először jártam Szolnokon, ami azonnal megtetszett, mert szerintem egy igazán szép város, így a jövőben is szívesen visszajönnék ide. A jellegzetes magyar ételt, a lángost is megkedveltem, amit a többi diákkal közösen el is készítettünk. Sok új receptet tanultam, és közelebbről is megismerhettem a magyar kultúrát, amit igazán magaménak éreztem.
Ottjártunkkor a fiatalok épp olasz tésztákat és vegán ételeket készítettek, melyeket a főzést követően meg is kóstolhattak.
Keróban vendégeskedő határon túli magyar diákok
Fotók: Nagy BalázsSzoljon podcast
- Kevés nő lép erre a férfias pályára: így lett helikopterpilóta Hajdu Dorinából
- Mit tartogat az ötvenesek számára a pályaelhagyások kora? – Szakembert kérdeztünk
- Ritka kincsekre csaptak le a gyűjtők a szolnoki régiségvásáron – galériával, videóval
- Generációk óta hordozott sebek gyógyulhatnak a családállítás során Kis Anita szerint
- Ecseki Nándor egy labdára éhes párost szeretne látni az olimpián