Szoljon podcast

2023.12.01. 17:25

Forralt borral, kürtőskaláccsal is csábít a mesebeli hangulatot árasztó Adventi falu Szolnokon

Csütörtökön délután nyitotta meg kapuit a szolnoki Adventi falu a Kossuth téren. A karácsonyi forgatag első napján nem kedvezett az időjárás azoknak, akik egy-egy jó beszélgetésért, forralt borért vagy kürtőskalácsért látogattak ki a helyszínre. Sokan azonban a szakadó eső ellenére is végigjárták a standokat, melyek között garantált volt az ünnepi hangulat.

Hartai Gergely

Csodálatos mesevilággá változott az ünnepekre Szolnok

Fotó: Mészáros János

– Rövid időnk volt felkészülni a kitelepülésre, az egyik árus, aki eredetileg itt lett volna, lebetegedett, így mi kerültünk a helyére. Összeszedtük a gondolatainkat, hogy mit hozzunk ki a térre, míg végül forralt borokkal készültünk. Újdonságként pedig kétféle forró koktéllal próbálkozunk. Az egyik whisky, a másik pedig aperol alapú ital lesz – hallottuk, ahogy a zuhogó esőben közelebb húzódtunk Tompa Viktória és Győri Bence faházához. 

A karácsonyi fényekben úszó kis „kunyhóban” dolgozó fiataloknak a rossz idő sem szegte kedvét, mint mondták, távolról sincsenek elkeseredve az esős este miatt.

– Szerencsére jönnek az érdeklődők, ráadásul pozitív visszajelzéseket is kaptunk, aminek nagyon örülünk. Bízunk benne, hogy nemsokára kedvezőbbre fordul az idő, és sokan kilátogatnak majd ide a térre. Nézzen csak szét, milyen hangulatos az egész! – mutattak körbe. – Bárcsak már havazna, az igazán megadná az alaphangot a forgatagnak! – mosolyodott egymásra Viktória és Bence, azt is elárulva, mi lehet az idei esztendő helyi slágeritala.

– A forró aperol nagy kedvencem. S hogy mitől különleges? Azt nem mondanám el, a receptje maradjon titok – búcsúzott tőlünk az ifjú hölgy.

Néhány méterrel odébb kínálta portékáit Barcza Gábor borász is, aki Tiszaföldvárról érkezett a belvárosi színtérre. Ő immár ötödik éve várja látogatóit az adventi vásárban.

– Január első napjáig árusítunk itt, számos borkülönlegességgel készültünk. Természetesen hoztuk a hagyományos ízeket is, a fehéret, a vöröset és a rozét. A rozéban aszalt áfonyát melegítünk, a vörösborba narancsot, vanília- vagy fahéjrudat teszünk. Ha valaki ínyenc, akkor Portorico rumot is kérhet. Hoztunk még eperbort is, mert úgy látjuk, erre is van most igény – mutatta végig a választékot Barcza Gábor.

A borász szerint várhatóan ismét a rozé és a vörösbor lesz a sláger, ugyanakkor a rumos változat is „feljövőben van”.

Amíg beszélgettünk, egy négyfős társaság érkezett a térre. 

– Munka után jól esik egy kicsit körbenézni a standoknál. Egyelőre sörrel és forralt borral múlatjuk az estét, a többit meglátjuk. Azt tervezzük, hogy a hétvégén is eljövünk, hátha akkor kegyes lesz hozzánk az idő – magyarázták a fiatalok.

Mielőtt azonban szóba elegyedhettünk volna velük, valaki utánunk szólt az egyik közeli faházból.

– Megkínálhatjuk egy pohár forró teával ebben a nagy hidegben? – invitált magához Molnár Imre Attila, aki társaival a Rotary Club Szolnok képviseletében települt ki a Kossuth térre. – Évek óta hagyomány, hogy részt veszünk a vásáron, ma fél öttől főzzük a finom teát. Várunk mindenkit, aki adakozna a Liget Otthon részére szervezett akciónkban. Nem túl jó az idő, nagyon kevés a vendég, de amíg mozgás van, addig biztosan itt leszünk – szögezte le a férfi.

Hozzátette, hamarosan újabb akcióban vesz részt a szervezet. Korábbi programjuk keretében valósult meg Szolnokon az első jótékonysági gumikacsaverseny, amelynek bevételét egy Snoezelen terápiás szoba kialakítására ajánlották fel a Liget Úti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Autizmus Centrum tagintézményének. Az átadót hétfőn délelőtt 9 órakor tartják majd.

Amíg beszélgettünk, ismét rákapcsolt az eső. De hiába áztatta a várost, a téren békés nyugalom, meghitt hangulat honolt. A közelgő ünnep szinte minden csodáját érezni lehetett a mesebeli faházak között. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában