Szoljon podcast

2024.01.17. 16:30

Mozgalmas évre készül a szolnoki Civil Központ

A hagyományos programokat indén is megrendezik, de újdonságokat is tervez a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ.

Kovács Berta

Dr. Molnár Beáta (balra) és Gráner Alexandra számolt be a tervekről

Fotó: Nagy Balázs

Sajtóreggelin ismertette idei programtervét a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szerdán. Dr. Molnár Beáta, a központ vezetője és Gráner Alexandra, a Contact Mksz elnökhelyettese, a központ szakmai vezetője számolt be arról, mi mindent terveztek a 2024-es esztendőre.

Február elseje a Civilek Napja. Ekkor adják át a központ által 2019-ben életre hívott Civil Díjat, melyre idén már most sok jelölés érkezett.

Ebben az évben a vármegyei civil élet is megújul. Megalakítják a JNSZ Vármegyei Civil Kollégiumot, ami az első lépés a civil és vállalkozói szféra közötti együttműködés kialakításához, ehhez eseménysorozattal is készülnek.

Szoros kapcsolatot ápolnak az Állami Számvevőszékkel is, mely tavaly novembertől országjárásra indult a Civil Központokat felkeresve. A korábban többnyire szankcióiról ismert szervezet gyakorlatorientált módon szeretne segíteni a civileknek gazdálkodásuk adminisztrációja során. Szolnokra február 13-án érkeznek.

Idén immár 10. alkalommal lesz Civil Véradás, hat helyszínen. Február 19-én Kunszentmártonban, 20-án kunhelyesen, 21-én Szolnokon a Civil Központban vagy a Tószegi úti véradóban, 22-én Tiszaföldváron, 23-án pedig Karcagon. Ezúttal a Magyar Vöröskereszt is csatlakozik a programhoz.

Vármegyénkben a Jászságban található a legtöbb civil szervezet. Ennek jegyében Jászárokszálláson a központhoz hasonló szolgáltatásokat nyújtó Civil Pontot hoznak létre, melyet február végén avatnak fel.

Tavaly nagy sikert aratott a Civil Szervezetek Tudástára programsorozat, ahol naprakész, gyakorlatorientált tudást kaptak az érintettek. Ezt idén tavasszal is folytatni szeretnék.

A programok mellett mindenképpen említendő az év első eseménye: NEA elektorválasztás lesz. A civil szervezetek számára jelentős összegű, pályázható forrásokat a NEA – Nemzeti Együttműködési Alap – biztosít, így fontos az érdekképviselet. Az elektorok azok a civil szervezeti vezetők, illetve általuk meghatalmazott személyek, akik kiválasztják a NEA tanács és kollégiumok tagjait. Ezeket a választásokat idén a országszerte a Civil Központok bonyolítják le, Szolnokon március 4-én, Karcagon március 6-án. 

A programok mellett mindenképpen említendő az év egyik első eseménye: NEA elektorválasztás lesz. A civil szervezetek számára jelentős összegű, pályázható forrásokat a NEA – Nemzeti Együttműködési Alap – biztosít, így fontos az érdekképviselet. Az elektorok azok a civil szervezeti vezetők, illetve általuk meghatalmazott személyek, akik kiválasztják a NEA tanács és kollégiumok tagjait. Ezeket a választásokat idén a országszerte a Civil Központok bonyolítják le, Szolnokon március 4-én, Karcagon március 6-án.

Ősszel pedig ismét meghirdetik országos programsorozathoz csatlakozva az online elérhető civil vezetői workshopot.

A Miniszterelnökséggel közösen két éve indították el az úgynevezett megyejárást. Ebben az évben a Jászságra fókuszálva szervezik meg a vármegyei eseménysorozatot április 9-én és 10-én, de a vármegye központban is tartanak Civil Fórumot.

A legtöbbek számára minden bizonnyal a Szolnok Napja rendezvénysorozathoz kapcsolódó Civil Kavalkád a legismertebb, hagyományos rendezvényük, ami idén sem maradhat el, sőt, rengeteg újdonsággal is készülnek.

Novemberben 10 éves évfordulót ünnepelnek: 2014-ben rendezték meg először a Kárpát-medencei Civil Konferenciát. Azóta nagyon hatékony együttműködés alakult ki a határon túli civil szervezetekkel, két jelentős romániai kulturális eseménynek a társszervezője és társfinanszírozója is a vármegyei CKSZK. Az idei fórumon is nagy szerepet kapnak a külhoni kapcsolatok.

A Contact Mksz pedig ebben az évben 35 éves, ennek apropóját decemberben tartanak nagyszabású rendezvényt.

A podcast megtalálható a Szoljon.hu Youtube- és Spotify-csatornáján is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában