Vihart is jósolhat az év hala

Az év madara

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1974-es megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít a kerecsensólyomra, ezért is lett a 2024-es MME 50 jubileumi év madara. A kerecsensólyom nagy termetű, széles szárnyú, az egerészölyvhöz hasonló méretű és színezetű sólyom. Alapvetően ázsiai elterjedésű madár, ezen belül is elsősorban Kína, Mongólia és Kazahsztán területén él, az európai állomány zöme Magyarországon és Ukrajnában található. Az MME közleményéből kiderül, hogy világállományát 1990-ben mintegy húszezer, 2013-ban megközelítőleg tízezer párra becsülték, Európában ennek töredéke, mintegy öt százaléka él. Magyarországról az 1980-as években majdnem eltűnt. Az MME által koordinált természetvédelmi munkának köszönhetően viszont napjainkban ez a szám már százötven pár körül alakul.

Nyílt, pusztai élőhelyigényű fajként talajon élő, közepes termetű rágcsálókra specializálódott ragadozó, de képes kisebb, egér termetű fajokat is elejteni. Ezek hiányában, klasszikus sólyomként viselkedve gond nélkül átvált a repülő madarak, főként a seregély- és galambméretű fajok zsákmányolására. A sólyomféle rokonság többi tagjához hasonlóan fészket nem épít, évente egyszer költ. A sziklafalak párkányain hollók fészkét, fészekmaradványát használja, vagy a csupasz párkány törmelékes talajába alakít ki a tojó egy sekély mélyedést a tojásoknak, fás élőhelyeken más közepes és nagy testű madarak, elsősorban ölyvek és sasok üres fészkeibe költözik be.

– A kerecsensólyom országos szinten a Jászkunságban jelentős populációval van jelen – tudtuk meg Rimóczi Árpád madarásztól, a Tiszavilág Ökotúrák programfelelősétől. 

– Szolnok térségében megfigyelhető Besenyszög, Szórópuszta, Nagykörű környezetében, valamint a Hortobágyon, például Nagyivánnál. Ragaszkodik a nyílt területhez, az állományuk növekvőben van – számolt be róla Rimóczi Árpád.

Az év hüllője

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2024-re a kaszpi haragossiklót választotta az év hüllőjének (az év hüllőjét és kétéltűjét felváltva választják meg). A kaszpi haragossikló a legnagyobb testű kígyónk, hossza elérheti a két métert, teste karcsú és erőteljes. Alapszíne általában dióbarna, a nyakon és a testoldalon ezüstös árnyalattal. A kifejlett egyedeket Magyarországon nehéz más kígyófajjal összetéveszteni. Élőhelye, mérete és színezete alapján többnyire könnyen azonosítható.

A kaszpi haragossikló hazánkban elszigetelt populációkban, mészkő- és dolomit-, valamint lösz-pusztagyepeken fordul elő. Legjelentősebb állománya a Villányi-hegységhez tartozó, de attól jól elkülönült, a Dráva-síkból szigetszerűen kiemelkedő Szársomlyó mészkősziklagyepén található. Élőhelye többnyire a cserjékkel tarkított, meredek, sziklakibúvásokkal jellemezhető, keleti vagy déli kitettségű hegy- és domboldalakat, illetve a meredek löszfalak környékét kedveli. A kaszpi haragossikló hazánk egyik legveszélyeztetettebb hüllőfaja. Élőhelyei az elmúlt évtizedekben szinte teljesen felszámolódtak.

Az év lepkéje

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2022-ben alakul új szakosztálya, a Lepkevédelmi Szakosztály 2023-ban indította el az Év lepkéje programot. Az internetes szavazás keretében kis színjátszólepkére (Apatura ilia), a közönséges medvelepkére (Arctia caja) és a gyakori ablakosmolyra (Thyris fenestrella) lehetett voksolni az egyesület honlapján, ahol a szavazást a közönséges medvelepke (Arctia caja) nyerte a szavazatok 47 százalékával. Elülső szárnyai sötét krémbarna alapszínűek, amit márványszerű fehéres-sárgás mintázat szakít meg helyenként. Ez rendkívül jól elrejti a megfelelő környezetben. Hátulsó szárnyai vöröses narancssárgák hatalmas kék foltokkal. A faj éjszaka aktív, a fényforrások erősen vonzzák. Repülési ideje viszonylag rövid, július és augusztus között lehet vele találkozni. 

Érdekessége, hogy nem csak mérgező, kellemetlen ízű, de cincogó hangot is tud kiadni, így igyekszik megzavarni és távol tartani magától a ragadozókat. Ritkulása ellenére nem védett. Egykor sokfelé előfordult, akár lakott területeken is, azonban az utóbbi évtizedekben az építkezések intenzív térhódítása és a parlagok felszámolása állománynagyságában jelentős csökkenést okozott és visszaszorult a természetes élőhelyekre.

Az év hala

2024-ben a réticsík lett az Év Hala. A réticsík a legnagyobb csíkfélénk, testhossza meghaladhatja a 30 centimétert. A szárazság idején nagyrészt kiszáradó mocsarak jellemző hala, de előfordul sekély tavakban, öreg holtágakban és iszapos csatornákban, valamint nagyobb folyók hullámtéri gödreiben, a főmederben ritkán található meg. Apró fenéklakó állatokkal táplálkozik, de különböző növényi részeket és szerves törmeléket is fogyaszt. A vízszabályozást megelőzően olyannyira gyakori volt hazánkban, hogy a halászat külön ága, a csíkászat foglalkozott a mocsarakban tömegesen élő réticsík fogásával és értékesítésével. A nagy mocsarak felszámolásával megfogyatkozott a hazai állomány, erre tekintettel védelmet élvez. Korábban időjósnak is tartották, mivel a vihar közeledését a légnyomás megváltozásával megérezve mozgása megélénkül, és gyakran a felszínre úszik levegőért.

– A védett réti csík, bár egykor tömegélelmezési cikknek számított, ma már csak szórványosan fordul elő. Ez jellemző vármegyénkben is, erősítette meg dr. Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság tiszteletbeli elnöke is. Mint mondta, a Tisza-tóban és a környékén elő-előkerül egy-egy példány, a Hortobágy környékén is, találtak már a Tiszában is, felbukkan erekben és sekély tavakban is. 

– A csík mocsarak és a lápok hala, de mivel ezeket lecsapolták, nagyon megcsappant az állomány – mutatott rá a szakértő.

Az év rovara

A Magyar Rovartani Társaság szavazásán idén az év rovara mindhárom jelöltje Magyarország száraz vagy homokos talajú élőhelyeit képviselte (a sisakos sáska, a csapó cserebogár és a pusztai hangyaleső). Rajtuk keresztül igyekszik a társaság bemutatni, hogy milyen kincseink rejtőznek az elsőnek talán csak kies pusztának tűnő tájakon. 2023-ban a szavazások történetében először szavazategyenlőség alakult ki, a meghosszabbított szavazás végén az Év Rovara 2024 címet a sisakos sáska nyerte el.
A sáska meleg homokterületeink, füves pusztáink jellemző állata. Fejének jellegzetes, hegyes sisakhoz hasonlóan csúcsosodó alakjáról könnyen felismerhető. Keskeny teste elülső szárnyaival együtt megnyúlt, többnyire olajzöld vagy barna színű. 

A telet peteként vészeli át a talajban, majd tavasszal bújik elő az akkor még alig 1 cm-es lárva. Erősen hőigényes faj, egyedfejlődéséhez is viszonylag magas hőösszeg szükséges, így többnyire csak nyár végére fejlődik imágóvá. Az imágók párzás után ősszel elpusztulnak. Növényevő, táplálkozás közben csíkos mintája és hosszúkás formája jól elrejti a fűben a ragadozók elől. Ha felzavarjuk, jellegzetes, zörgő papírhoz hasonló hangot hallatva elrepül. Kelet-és Közép-Európában elterjedt faj, elterjedésének északi határa Szlovákiában van. Magyarországon sok helyütt előfordul, de sehol sem tömeges. Védett.

Az év fája

Az Országos Erdészeti Egyesület által indított internetes szavazás alapján 2024-ben az Év Fája címet a bükk nyerte el. A második helyen a rezgő nyár (Populus tremula), míg a kecskefűz (Salix caprea) harmadik helyen, a végzett. Jó egy évszázaddal ezelőtt faanyagát csak faszénégetésre, hamuzsírfőzésre használták, azóta a faipar fontos nyersanyaga. A klímaváltozás miatt az egyik legveszélyeztetettebb állományalkotó fafajunk, az esztétikai, turisztikai szempontból is fontos bükkösök megtartása a jövő erdészeinek nagy kihívása.

Az év vadvirága

A Magyar Biológiai Társaság és a Vadonlesők Közössége által szervezett internetes szavazáson, a fehér tündérrózsa lett az Év Vadvirága, második helyen a vízi rucaöröm harmadik helyen pedig a mocsári aggófű végzett. Ezúttal a szavazásra jelölt fajok főként vízi, illetve vízközeli élőhelyekhez kötődnek.
A fehér tündérrózsa hazánk úszóhínár társulásainak jellegzetes tagja. Elsősorban iszapos talajú tavakban, holtmedrekben fordul elő, de lassan folyó vizekben is megjelenik. Júniustól szeptemberig virágzik. Hazánkban leggyakrabban a Tisza és a Dráva völgyében, a Kisalföldön találkozhatunk vele, illetve elszórtan, a Középhegység kivételével az ország nagy részén előfordul. Hazánkban 1993 óta védett.

Az év gombája

A Magyar Mikológiai Társaság 2024-re szürke galócát választotta az Év Gombájának, mely az internetes közönségszavazáson megelőzte a két másik jelöltet, az őzlábgalócát, és a tüskés galócát. A szürke galóca ehető gombafaj, lomb- és fenyőerdőben elég gyakori faj, júniustól novemberig terem. Az íze kellemes, húsa puha, vizenyős, fehér, dohos vagy krumpliszagú, répaízű, de a fogyasztóknak vigyáznia kell vele, mert nagyon hasonlít a mérgező párducgalócára.