2024.02.05. 17:25
Megújult a Temető úti orvosi rendelő Szolnokon
Újabb orvosi rendelő újult meg Szolnokon. A közel ötven esztendős, Temető úti épület felújítása befejeződött, a rendelések visszaköltöztek az épületbe. A körzetben élőket immár jól felszerelt, korszerű rendelőben várják az orvosok és védőnők.
Lesz felnőtt háziorvosi- és gyermekorvosi rendelés és fogászat, védőnői szolgálat is – mondta Szalay Ferenc polgármester (balra) a Péntek Ágnessel és Molnár Ivánnal közös tájékoztatón
Fotó: Nagy Balázs
– Ha az ember jár-kel a Temető úton, sok újdonságot láthat mostanában. A déli városrészben bölcsőde épült, óvoda újult meg és most itt vagyunk ebben az orvosi rendelőben, ami, mondhatjuk, csodálatos lett. Aki ugyanis még emlékszik arra, milyen volt, alig ismer majd rá – hangsúlyozta Szalay Ferenc polgármester a megújult Temető úti orvosi rendelőben tartott sajtótájékoztatón hétfőn délelőtt.
A városvezető hozzátette: az elmúlt években komoly munka folyt itt, melynek eredményeként most korszerű, gyönyörű épület fogadja a betegeket. – Lesz felnőtt háziorvosi- és gyermekorvosi rendelés, lesz fogászat és helyet kapott a védőnői szolgálat is. Minden azért készült, hogy az ide járó betegek a környezet által is jobban érezzék magukat – tette hozzá a polgármester.
Ahogy azt az Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatóság igazgatója a helyszíni tájékoztatón kiemelte: az épület milyensége mellett a legfontosabb, hogy milyen szakmai munka folyik a rendelőben.
Megújult a Temető úti orvosi rendelő Szolnokon
Fotók: Nagy BalázsAz a leghangsúlyosabb, hogy megfelelő szakmai tartalommal töltődjön meg az épület, melyből a területen élők a legtöbbet profitálhatnak, legyen az felnőtt, gyermek
– emelte ki Péntek Ágnes.
Az igazgatónő is rámutatott, hogy nagyon fontos szerepe van a védőnői körzetnek. Mint mondta, itt egy helyen tudnak egymást segítve dolgozni a védőnők és gyermekorvosok.
– Akár a prevencióban, akár a betegségek kezelésében fontos és meghatározó, hogy megfelelő feltételrendszerben és közegben tudjanak dolgozni a szakemberek. Ahogyan arra is figyelni kell, hogy akik hátránnyal küzdenek, s az életükben sok nehézség van, itt méltó feltételek között, jó szakmai ellátásban részesülhetnek – tette hozzá az igazgató.
A térség önkormányzati képviselője is nagy örömmel járta körbe az épületet. Mint mondta, régóta várt beruházás valósult most meg. – Külön öröm, hogy a Gyökér úti felnőtt háziorvosi rendelés a megújult épületbe költözhet, méltó körülmények közé – tette hozzá Molnár Iván.
A tájékoztatón elhangzott: a Temető úti orvosi rendelő felújítását az elmúlt időszakban megelőzte a Móra úti, a Zagyva-parti, a Széchenyi körúti, a Városmajor úti intézetek, valamint zajlik a Munkácsy úti rendelő korszerűsítése. A déli városrész orvosi rendelője közel négyszázkilencven millió forint európai uniós forrásból újult meg.
A podcast megtalálható a Szoljon.hu Youtube- és Spotify-csatornáján is.
Szoljon podcast
- Kevés nő lép erre a férfias pályára: így lett helikopterpilóta Hajdu Dorinából
- Mit tartogat az ötvenesek számára a pályaelhagyások kora? – Szakembert kérdeztünk
- Ritka kincsekre csaptak le a gyűjtők a szolnoki régiségvásáron – galériával, videóval
- Generációk óta hordozott sebek gyógyulhatnak a családállítás során Kis Anita szerint
- Ecseki Nándor egy labdára éhes párost szeretne látni az olimpián