Kátyúmező borítja a szolnoki utat, az önkormányzat segítségét várják a lakosok

Intettünk, és Bagi Róbert készségesen kijött a Szolnok külterületén álló portájának háza mögül. Birtoka annak a tanyaközpontnak a szomszédságában fekszik, amelyet a térképek Abonyi úti vasúti megállóhelyként jelölnek.

Bár azt Róbert leszögezte, sok ideje nincs társalogni, várják a teendői a baromfikkal, néhány kérdésünkre készségesen válaszolt:

– Mikor költöztek ide? – kérdeztük.

– 2000-ben. Előtte bent laktunk a városban. De ott nem volt jó. Itt a magam ura vagyok.

– Miből élnek?

– Állattenyésztésből. Most van 900 csirkém és tartunk disznót is. Rendelésre áruljuk.

– És jól meg lehet élni belőle?

– Hát, nem igazán. Mi bevisszük az árut Szolnokra, de ide már csak nagyon kevesen jönnek ki az út miatt. Nézze meg. Ha napi kétszer-háromszor áthajtunk rajta, az teljesen tönkreteszi az autót. Amikor csinálták az M4-es autópályát, itt haladtak a teherautók. Azt ígérték, majd megcsinálják…

Bent Polónyi Zoltán Sági Dáviddal társalgott a kerítés mellett. Előbbi fiatalon, Fokorú-pusztáról került Szolnokra, majd a Csokonai utcai lakásából költözött ki gazdálkodni, amely foglalatosságában 25 éves húsipari munkatapasztalatát is jól tudja kamatoztatni. Mindezt 1985 óta teszi. Ezzel kilenc évvel „előzte meg” Dávidot, aki viszont „ide született” ’94-ben, földje egy részén gazdálkodik és gyümölcsöse is van.

Bár mindketten szeretik a jó levegőjű helyet, az utat viszont kérdés nélkül is szóba hozták.

– összegeztek.

Olenyik András és párja, Olenyik Andrásné Ilona udvara pompás a korai tavaszban. Ilona kétéves tulipánjai már a kertben vöröslenek, a cseresznyefa hófehér virágkoronát öltött, elültették már a borsót, hagymát, céklát is, és erre várva sorakoznak a paradicsompalánták, amelyek hamarosan felkapaszkodnak karóikra, és édes harapnivalók teremnek a nyugdíjas házaspár portáján. Jó dolguk volt a csirkéknek is: a ház komondora műtét utáni kényszerpihenőjét tölti, a szárnyasok ezért az udvaron szaladgálhattak a napos, enyhe időben. Sőt, Ilona büszkén mutatta meg a tojáshéjat előző napon feltörő csibéit is.

2002 óta laknak a kinti idillben, miután ’98-ban visszavásárolták Ilonáék gyerekkori házát. András tán’ a legmesszebbről érkezett lakója a tanyaközpontnak, Borsodból, Mádról származik, és Budapesten, a Magyar Selyemipari Vállalatnál hozta össze a sors Ilonával. 47 éve élnek együtt, a kültelki létben pedig csöndre, nyugalomra leltek.

Csak az út... Na, azzal vannak gondjaik.

– mondták.

Hogy mennyire rossz állapotú az út, véleményük szerint jól példázza, hogy néha a kombájnokkal is inkább a földeken mennek az út helyett. Esős időben pedig végképp használhatatlan a szakasz. Jó megoldás lehetne szerintük a vasút is, de az első járat csak reggel hétkor fut be, ami sokaknak már késő. Emellett többeknek is munkaeszköze az autó, amelyek sorra mennek tönkre.

Amikor 2014-ben elkezdték építeni az M4-est – emlékeztek – nyomban megcsinálták a szolgálati utat az építkezéshez. Azon 2022-ig zúgtak a tehergépek, a környéken élők nyolc éven át nyelték annak porát, zaját.

A sztrádaépítést Olenyikék emlékei szerint is megsínylette a portákhoz vezető út. Ráadásul amikor levonultak, senki nem ellenőrizte, hogy valóban helyreállították-e a szakaszt.

– Régebben a 32-esig ki kellett menni a postai küldeményekért, és fontos előrelépés volt, amikor már bejárt ide a posta. De legutóbb már azt mondták, nem jönnek be többet, inkább leteszik a csomagokat a főút mentén – magyarázták. Holott – tették hozzá – nemcsak a posta, de a többi közszolgáltató is együttműködik a helyiekkel, rendszeresen járnak ki a mentők, rendőrök – mind jól ismerik az utat...

Kérésükkel egyébként keresték az önkormányzatot is, ott viszont azt a választ kapták, hogy nincs pénz a felújításra. Ezért most azon tanakodnak, hogy társulást hoznak létre, és úgy próbálnak valamilyen pályázati forrást találni.

– hangsúlyozták.

Távozóban még megkérdeztük, a másik irányban el lehet-e hagyni a portákat. A válasz: nem. Szóval nincs mese, indulhatott újra a zötykölődés vissza, a város irányába...