Kitálalt Szotyori-Lázár Zoltán

2024.05.16. 18:00

„Ismeretlenek tűntek fel az önkormányzat fizetési listáján” – döbbenetes részletek a szolnoki ellenzék háttérjátszmáiról

Kitálalt a szolnoki ellenzék egykori vezetőalakja. Szotyori-Lázár Zoltán szerint az egykor közgyűlési többséget szerző szövetség azért esett szét, mert tagjai csak könnyű megélhetéshez akartak jutni, a városvezetéshez semmit nem konyítottak. Elmondta azt is, Györfi Mihály mindenkin áttörtetett, csakhogy alpolgármester lehessen. Állítása szerint Györfi volt az is, aki megbuktatta egykori pártbeli felettesét, 2019-es közös polgármesterjelöltjüket.

Rózsa Róbert

Interjút adott a Szolnokért podcast Youtube-csatornájának Szotyori-Lázár Zoltán. A szolnoki ellenzék egykori vezetőjéről a napokban írtuk meg, hogy kilépett pártjából, a Jobbikból, egyúttal felhagyott az aktív politizálással. A 2019-es szolnoki ellenzéki önkormányzati sikerben döntő részt vállaló politikus az interjúban elmondta, a legtöbb ellenzéki képviselőjelölt csak a zsíros állásokért indult a választáson, győzelmük után pedig meg is indult részükről a zsákmányszerzés. Beszélt arról, hogyan „csinálta ki” saját párttársát, egykori polgármesterjelöltjét Györfi Mihály, a baloldal jelenlegi polgármesterjelöltje, és arról is, hogy szövetségeseinek jó része semmiféle városvezetői képességgel nem rendelkezett, ami végső soron az ellenzék szétesését jelentette.

szotyori-lázár zoltán,ellenzék,kilépett,jobbik
Megdöbbentő részleteket osztott meg a nyilvánossággal a szolnoki ellenzékről Szotyori-Lázár Zoltán
Forrás: Szolnokért podcast

Agresszív kommunikáció

Ismert, a 2019-es önkormányzati választáson a Szolnoki Többség nevű ellenzéki pártszövetség a 12 szolnoki választókerületből kilencet megnyert, a győzteskompenzáció révén pedig összesen tíz képviselői mandátumhoz jutottak. Így noha a polgármesteri tisztséget megtartotta a fideszes Szalay Ferenc, az ellenzék kényelmes közgyűlési többséget szerzett.

Szotyori-Lázár Zoltán, aki akkor a Jobbik szolnoki szervezetét vezette, egyben a Szolnoki Többség egyik vezéralakja volt, az interjúban elmondta, akkori sikerüket három dolognak köszönhették.

Egyrészt lehetségessé vált a teljes ellenzéki összefogás, és a kampányban a polgármesterjelöltségért induló Lukácsi Katalint, illetve Radócz Zoltánt támogatók közül utóbbiak kerekedtek felül, ami összekovácsolta a közösséget. Emellett pedig egy újfajta, agresszív, gyors kommunikációt találtak ki, olyan témákkal, amelyekre a Fidesz nem tudott jól reagálni, a választók viszont jól rezonáltak rá. Fontos volt szerinte az is, hogy Radócz Zoltán személyében volt szakmai tapasztalattal bíró polgármesterjelöltjük is.

Nem politizálni akartak, csak könnyű megélhetést

Hogy végül miért esett szét a szolnoki ellenzék, az Szotyori-Lázár szerint ugyancsak több tényezőn múlt. Mint mondta, az együttműködés a kezdetektől terhelt volt, mert sok párt vett részt benne, és minden párt erős embere szeretett volna mandátumhoz jutni. Ez szerinte magában hordozta a feszültséget.

– A képviselők egy része nem politizálni akart, csak biztos megélhetési forráshoz szeretett volna jutni. Volt, aki „rangkórságban” szenvedett, minél magasabb tisztséget akart magának – emlékezett.

– A Szolnoki Többség az emberi dolgok miatt bukott meg. Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de gyenge volt az emberanyag – fogalmazott Szotyori-Lázár.

De elmondása szerint eltérőek voltak a politikai stratégiáról alkotott vélemények is. Míg egyesek szerint fent kellett volna tartani az offenzív magatartást a közgyűlési többség birtokában is, mások szerint viszont „be kellett volna simulni a rendszerbe”.

– A legdurvább, amit személyesen is láttam, az volt, hogy osztogatás indult – árulta el az expolitikus. Erre megvolt a lehetőségük, mert ugyan a polgármesteri tisztséget megtartotta a Fidesz, de a közgyűlési többség bőven elég volt az állások, megbízások osztogatásához.

– Azt láttam, hogy egy-két hónappal a választások után megjelentek mindenféle ismeretlenek az önkormányzati cégek fizetési listáján. Arra is volt példa, hogy maga az ellenzéki önkormányzati képviselő kapott megbízási szerződést önkormányzati cégtől, havi többszázezer forintos fizetésért – mondta el Szotyori-Lázár Zoltán, hozzátéve, ezek mind a melegében a húsos fazék közelébe jutott baloldal emberei voltak.

Ezeket az eseteket elmondása szerint ő elkezdte feltárni, emiatt viszont hamar páriává vált szövetségén belül.

Györfi Mihály „csinálta ki” Radócz Zoltánt

Az ellenzék morális állapotát Szotyori-Lázár szerint jól mutatja, hogyan nyírták ki politikailag Radócz Zoltánt saját párttársai, pár héttel a választás után.

Mint mondta, Györfi Mihály és László Norbert vezetésével teljesen kiszorították Radóczot az MSZP-ből, ehhez pedig egy „nem túl etikus módszert” is bevetettek. Azt füllentették az ellenzéki közösségnek, hogy az MSZP már döntött Radócz Zoltán visszahívásáról, ezért gyorsan szavazza meg a szövetség is Radócz eltávolítását. Ez meg is történt, majd kiderült, hogy az MSZP nem hívta vissza Radócz Zoltánt. Akkor viszont Györfiék már hivatkozhattak arra, hogy a szövetség maga hívta vissza Radócz Zoltánt.

Az egykori MSZP-s alpolgármester kiebrudalása Szotyori-Lázár szerint később vissza is ütött. Hiszen a maradóknak fogalma sem volt arról, hogyan kell vezetni egy várost, és miután Radóczot kitúrták, már nem volt szakmai alap.

– Senkinek fogalma sem volt, hogy miről szólnak az előterjesztések – fogalmazott Szotyori-Lázár, aki szerint így részben a rátermettség hiánya is hozzájárult közösségük felbomlásához. De szerinte a képviselők többsége egyébként is csak a könnyű jövedelemszerzés miatt indult.

Milyen az ellenzék állapota most?

Szotyori-Lázár Zoltán ma rosszabbnak látja az ellenzék állapotát, mint 2019-ben. Szerinte most nincs is teljes összefogás, hiszen az LMP nem támogatja Györfi Mihályt.

– Nem látom, hogy lenne programja az ellenzéknek. Nincsenek ügyesen felépített témáik, amelyeket eljuttathatnának a választókhoz, a jelöltek pedig még gyengébbek, mint 2019-ben – összegzett.

Györfi Mihálynak csak a szája nagy

Külön érdekessége az ellenzéki hatalmi helyezkedésnek, hogyan csücsült az alpolgármesteri székbe Györfi Mihály.

Az egykori szolnoki Jobbik-vezér szerint miután a polgármesteri posztot nem sikerült megszerezniük, az volt az elképzelés, hogy több alpolgármestert kell kinevezni, ezek közül pedig az egyik a Szolnoki Többségnek jár, mivel övék a közgyűlési többség.

Személy szerint ő ezt nem támogatta, azt mondta, egyáltalán ne adjon alpolgármestert az ellenzék, mert rosszul venné ki magát. Ám voltak, akik ezzel nem értettek egyet, mivel egyesek „nagyon szerettek volna pozícióba kerülni, főleg az azzal járó összegek miatt”.

Először felmerült, hogy Miskolczi László lesz ez, akit nem tartottak alkalmasnak, de mivel Miskolczi a DK révén a legerősebb akkori ellenzéki pártból érkezett, személye elfogadható volt. És Szotyori-Lázár szerint akkor még szó sem volt arról, hogy két alpolgármestert is adjanak.

– Csakhogy Györfi Mihály elkezdett arról beszélni, hogy kell még oda valaki, hogy fogja a Laci kezét. Hogy legyen még egy alpolgármester, aki a Lacira vigyáz, és hogy ez ő legyen – emlékezett a politikus, aki szerint ezt akkor senki nem támogatta.

– Magánemberként semmi bajom nincs Misivel, de ha valaki arról kérdez, hogy Misi milyen politikai kvalitásokkal rendelkezik, akkor azt kell mondanom: nagyon gyenge. Mindent erőből, a nagy hangjával kíván megoldani, és ez szerencsétlen dolog – fejtette ki Szotyori-Lázár, aki szerint Györfi az alpolgármesterséget is annak köszönheti, hogy „lenyomta azt a torkukon”.

De volt olyan is, hogy ennél messzebbre is ment.

– Engem személy szerint meg is zsarolt. Az akkori megállapodásunk szerint a Szolnok TV igazgatóságának elnöki tisztségébe a Jobbik delegálhatott volna. Györfi viszont azt mondta nekem telefonon, hogy csak akkor szavazza meg, ha a Jobbik támogatja alpolgármesteri tisztségében – mondta el Szotyori-Lázár Zoltán.

Szalay Ferencet alkalmasabbnak tartja Györfinél

Hogy a jelenlegi két esélyes polgármesterjelölt közül kit tart alkalmasabbnak, arra az exjobbikos azt mondta, Szalay Ferenc már többévtizedes városvezetői múltja miatt is alkalmasabb Györfi Mihálynál.

– A legfontosabb különbség, hogy Szalay Ferenc egy integratív politikus. Nem csak a Fidesz-szavazókat tudja megszólítani. Amit az is mutat, hogy választásonként rendre 8-10 százalékkal kap több szavazatot, mint a pártja. Ehhez képest Györfi Mihály megosztó politikus. Nem is állt be mögé minden párt, és szerintem polgármesterjelölt sem azért lett, mert ő a legalkalmasabb, hanem mert ő a legerőszakosabb, ő akarta legjobban ezt a pozíciót – fejtette ki Szotyori-Lázár Zoltán.

Megvan a véleménye Magyar Péterről is

Szotyori-Lázár Zoltán az interjúban beszélt a politikából való kilépésének okairól is. Ebben egyebek között az országos politika alakulása, az ellenzék helyzete is közrejátszott. Magyar Péter színre lépését szürreálisnak, tragikus eseménynek tartja, mert szerinte semmilyen tartalma nincs a politikájának.

– Elkeserítőnek tartom, hogy egy ilyen emberért lelkesedni tudnak az ellenzéki szavazók. Ez azt mutatja, hogy az ellenzéki szavazók is mély morális válságban vannak – fogalmazott.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában