2024.06.08. 06:55
Üstökös közeleg, káprázatos programokkal készülnek a szolnoki csillagászok
Sokféle meglepetést és megannyi látványosságot tartogat a nyári időszak kezdetével az éjszakai égbolt. Az égi jelenségek között van közelgő üstökös és bolygósorakozó is, emellett a ragyogó Tejútrendszert is ilyenkor lehet leginkább megfigyelni.
Bár őszig még várni kell arra, hogy a legközelebb érjen a Földhöz, megállíthatatlanul közeleg az az üstökös, melyet még tavaly januárban fedeztek fel csillagászok, majd eltűnt szem elől, végül egy másik obszervatórium ismét megtalálta.
![Ujlaki Csaba,üstökös,csillagász](https://cdn.szoljon.hu/2024/06/Ldt_GVeJB-rBtuVEWHIOhM07crbieSE0FtenZ7fyuIc/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0ODZjYjc3N2FjYTRjZDM4ODRhMjBlOTk3YTA2MDRi.jpg)
Fotó: Nagy Balázs
– Ezért kettős az üstökös neve. A hivatalos neve C/2023 A3-as, vagy Tsuchinshan-ATLAS. Először kisbolygónak vélték, de amikor jobban megfigyelték, látták, hogy van egy kis kómája és csóvája is, ami üstökösre utalt. A felfedezés idején nagyjából a Szaturnusz és a Jupiter pályája között helyezkedett el, körülbelül 1 milliárd kilométerre, vagyis iszonyatos távolságra a Naptól, melyhez jelenleg közeledik. Idén szeptember 27-én ér a Naphoz legközelebb, körülbelül 58 millió kilométerre, nagyjából a Nap és Merkúr bolygó távolságába. Itt fordul majd meg, és halad kifelé majd a Naprendszerből úgy, hogy a Földet október 12-én 70 millió kilométerre megközelíti. Ekkor látszik majd a legfényesebbnek. Úgy számolták, hogy nagyon optimális esetben a Vénusz bolygó fényességét is elérheti. Ahhoz, hogy szabad szemmel is jól látható legyen, egyrészt derült idő, és sötét ég kell, másrészt megfelelő helyszín. Ez egy üstökös ugyanis várhatóan egy elkenődött, homályos foltnak látszik majd. De azért mindenképpen érdemes legalább egy kisebb távcsövet előkészíteni erre az időszakra – tájékoztatott Ujlaki Csaba, szolnoki csillagász. Mint mondta, a számítások szerint az üstökös a Naprendszer külső régiójából érkezik, és amikor az égi vándor elhagyja Naprendszerünket, egy idegen csillagrendszer felé veszi majd az irányt.
Az üstökös előtt még felsorakoznak a bolygók is
A héten különleges bolygósorakozó is látható az égen, persze nem szabad szemmel.
– Több napon keresztül megfigyelhető a „bolygóvonat," de a híradások ellenére nem annyira látványos. Való igaz, hogy mindegyik bolygó látható most a Naprendszerünkben, reggel, a hajnali órákban. A Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert, a Szatrunuszt és az Uránuszt gyakorlatilag fel lehet sorakoztatni egy egyenes vonal mentén, de szabad szemmel ez a sor nem látható, csak a fényesebb bolygók. Ugyanez a jelenség majd látható lesz a késő őszi időszakban is, csak akkor majd este lehet megfigyelni – mondta a jelenségről Ujlaki Csaba.
Nyári éjjeleken látványos a ragyogó Tejútrendszer
Bár téli időszakban is látszik, nyári éjjeleken, tiszta időben és fényszennyezéstől védett helyen pompás látványt nyújhat a Tejútrendszer.
– Ilyenkor nyáron a látványosabb, fényesebb részeit lehet megfigyelni, távcsővel nézve csillagok ezreire bomlik fel ez a szabad szemmel tejszerű, ködös sáv, és akkor látszik igazából, hogy milyen hatalmas is a csillagrendszerünk, a Tejút. Asztrofotósoknak is nagyon jó téma, de ma már bárki, egy jó minőségű mobiltelefonnal is meg tudja örökíteni – mondta a csillagász.
A csillagászat is terítéken lesz a Múzeumok Éjszakáján
Június 22-én, vagyis szombaton, a Múzeumok Éjszakáján számos programmal készül a TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló Szolnok a 24 emeletes toronyházban.
– Előadásokat tartunk majd óránkénti váltásban, különböző témakörökben. Elsősorban idén a csillagászat történetére fektetünk majd hangsúlyt, például a csillagképek megszületéséről, és Nobel díjas magyar természettudósokról, de megfigyeljük majd a naplementét is a tetőről, valamint amit nagyon kedvelnek a látogatók, űrszimulációt is tartunk – tájékoztatott Ujlaki Csaba, a TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló munkatársa. Hozzátette, a részletes programot a csillagvizsgáló közösségi oldalán lehet megtekinteni.
Szoljon podcast
- Kevés nő lép erre a férfias pályára: így lett helikopterpilóta Hajdu Dorinából
- Mit tartogat az ötvenesek számára a pályaelhagyások kora? – Szakembert kérdeztünk
- Ritka kincsekre csaptak le a gyűjtők a szolnoki régiségvásáron – galériával, videóval
- Generációk óta hordozott sebek gyógyulhatnak a családállítás során Kis Anita szerint
- Ecseki Nándor egy labdára éhes párost szeretne látni az olimpián