TÖRÖKSZENTMIKLÓS

2018.03.19. 06:58

Az Egri csillagok egyik főszereplője mesélt a filmről Miklóson

Több ezer statiszta, monumentális díszletek, külföldi­ forgatás. 1968-ban, vagyis­ éppen ötven éve mutatták be a magyar filmtörténet meghatározó alkotását, az Egri csillagokat. A Gárdonyi­ Géza azonos című regényéből készült, egész estés ­mozit amerikai filmeket megszégyenítő kampány előzte meg, azóta legendák is születtek a forgatásról. Hogy mi igaz ezekből, arról személyesen az egyik fősze­replő mesélt Törökszentmiklóson a minap.

Molnár-Révész Erika

Bornemissza Gergely, vagyis Kovács István színész akkor és most. Kulisszatitkokról is mesélt törökszentmiklósi közönségének.

Fotó: Molnár-Révész Erika

– Művész úr itt van már?

Ahogy gyűlnek az érdeklődők, egyre többször hangzik el ez a kérdés az Ipolyi ­Arnold Művelődési Központ aulájában. Kovács Istvánt, vagyis az egykor Bornemissza ­Gergelyt játszó színészt várják az érdeklődők.

Míg megérkezik, a kiállítást megnyitó­ ­Berecz ­Mátyással, az egri ­Dobó ­­István Vármúzeum igazgatójával beszélgetünk a kultikus filmről.

– Már az 1901-ben megjelenő Gárdonyi-regény is megteremti az egri vár modern kori kultuszát, a hatvan évvel ezután készült film pedig egy óriási lendületet ad ennek.

– Az 1968-ban bemutatott mozi a hatvanas–hetvenes évek jellegzetes filmvilágát, ízlését tükrözi. Ami ott látható, ugyan egy alapos, szakértői kutatómunkának köszönhető – és ezért többé-kevésbé helytálló –, de ma már erről a korról jóval többet tudunk, mint akkor.

– Ha most csinálnák meg a filmet, akkor egy kicsit árnyaltabban jelennének meg a 16. századi viseletek – mondja a történész a jelmezek korhűségéről.

– Inkább a török átlagkatonát jelenítették meg sematikusabban. Főleg a félmeztelen ábrázolás nem tükrözi a valóságot, hiszen az akkori­ kornak megfelelően nem is ­illett meztelen testrészt mutatni.

– Egyrészt vallási ok miatt sem, másrészt védelmi jelentősége is volt, hiszen abban az időben a ruha nem csak az időjárás viszontagságai ellen védett, egyfajta páncélként is szolgált.

Berecz Mátyás azt is elmondta, hogy bár Gárdonyi alapos kutatást végzett a regény megírása előtt, művészi elképzeléseinek megfelelően kitalált alakok is megjelentet a regényben.

– Ilyen például a török Jumurdzsák, a cigány ­Sárközi és Cecey Éva. Utóbbi sem létezett, hiszen a valódi Bornemissza Gergely két felesége közül egyiket sem így hívták.

– Ám, a meghatározó alakok, például ­Dobó ­István, Bornemissza és a tiszt­társak létező személyek voltak, és nagyjából helytálló, ahogy Gárdonyi és később a film megközelíti őket – tette hozzá.

Közben megérkezik az ­egykor Bornemissza Gergelyt alakító Kovács István is. A hetvenes éveiben járó­ ­színész olyan kulisszatitkokba avatja be a közönséget, amelyeket személyesen élt át a forgatás alatt.

Háborús helyzet, kalandos forgatás

– Óriási várakozás előzte meg a filmet – meséli.

– Tudta­ mindenki, hogy ilyen még nem készült a magyar filmgyártásban, hiszen hatalmas hírverés volt körülötte. A színész azt is elmondta, a legnagyobb kérdés az volt, hogy kik lesznek a főszereplők.

– Volt abban az időben a hatalmas példányszámú Magyar Ifjúság című lap. Ebben tették fel a kérdést az olvasóközönségnek, hogy ki legyen a ­híres szerelmespár.

– Megjelentették öt-hat hasonló korú kolléga fotóját, és megszavaztatták. A nézőközönség kilencvennyolc százaléka engem és Venczel Verát választotta, nyilván ebben benne volt az előző filmünk sikere is. Ez így indult... – mondja az előzményekről.

A film nemcsak a szokatlan hírverés miatt számított különlegesnek, de azért is, mert több jelenetét külföldön forgatták.

– Mivel Törökországba abban az időben nem mehettünk, a külföldi forgatás a bolgár tengerpartot jelentette­. A helyszín tökéletesen visszaadta a török miliőt – emlékszik vissza a színész.

– A forgatás végén, az elutazás reggelén kinéztem a szálloda ablakán. A tengeren, amely pontosan a román–bolgár határon volt, ameddig a szem ellátott, fekete hadihajók álltak...

Bornemissza Gergely, vagyis Kovács István színész akkor és most. Kulisszatitkokról is mesélt törökszentmiklósi közönségének.
Fotós: Molnár-Révész Erika

– Ez akkor olyan volt, mintha egy rossz háborús filmet néznék. Soha nem láttam még ilyet... Akkor derült ki, hogy Ceauşescu ellenáll a Varsói Szerződésnek, és nem vonul be Prágába. Háborús helyzet volt.

– Két nappal később jött egy katonai különgép tárgyalni Bulgáriába, és azzal csempésztek ki minket, színészeket. Mondták nekünk, hogy bármikor alánk lőhetnek, hiszen hadiállapot van. Hogy mit éreztem, nehezen leírható...

Máig beszélnek az egyik legendáról

Mai napig lázban tartja a bakivadászokat az egyik janicsár kezén maradt állítólagos karóra. Egy werkfotón kívül magában a filmben eddig senki nem látta.

– Én sem láttam – válaszolja nevetve a színész.

– De ha volt ilyen, nem is csodálkoznék, hiszen több száz kiskatona statisztált. Nekik ez egy üdülés volt, nem kellett a laktanyában sínylődniük.

– Hiába mondta el a parancsnok hogy „Elvtársak, le a karórát! ”, lehet, hogy volt olyan, aki mégis elfelejtette levenni – mondja mosolyogva Kovács István. Hozzáteszi, ha így lenne, egy ilyen film értékéből ez sem vonna le.

A film forgatásakor rend­kívül forró nyár volt, meséli.

– A várat Pilisborosjenőn építették fel, egy völgyben. Olyan meleg volt, hogy az ­öltöztető vizes törölközővel vette le a fejemről a sisakot, mert nem lehetett megfogni. Amikor a vizes anyag hozzáért, sistergett a sisak.

Az embert próbáló forróság jelentős szerepet kapott a film egyik kultikus jelenetében is.

– A nagy tűz, amikor a vár kigyulladt, az valóságos volt, nem tervezett. Bemondták az ebédszünetet, a kamera leállt. Sinkovits Imre mögöttem sétált ki a díszletből. Öt méterre tőlünk közben elkezdett lángolni a fadíszlet.

– Rémisztő látvány volt, mert erre nem számított senki. A Széchenyi ­Feri még fogta a kamerát. Várkonyi Zoltán, a rendező erre azt kiabálta, hogy Feri, ne engedd el! Imre! Menj be! Nézelődj!

– Sinkovits valóban rémülten visszament és nézelődött, és ez lett a legjobb jelenet az egész filmben...

A film fél évszázados jubileumát kiállítással ünnepelték az Ipolyi Arnold Művelődési Házban.
Fotós: Molnár-Révész Erika

Huszonhétezer szerelmes levelet kapott

– Húszezernek küldtem válasz­levelet úgy, hogy aláírva küldtem fényképet is – meséli­ ­Kovács István színész.

A rajon­gók többsége inkább csak ­dedikált fotót kért, de voltak sokan olyanok is, akik kitartóan írtak.

– Egy kislány nekem és Verának folyamatosan, havonta legalább egy levelet küldött. Feladót soha nem írt, így válaszolni sem tudtunk. A leírtakból annyit megállapítottunk, hogy valószínűleg állami gondozott lehetett. Nagyon meg­ható volt...

– Évekig írt, aztán egyszer csak elmaradtak a küldemények... A levelek sajnos már nincsenek meg. Egy nagy kartondobozban voltak, de a nővérem egy felújításnál levitte a pincébe, majd később több más tárggyal együtt véletlenül­ elszállíttatta.

– Az, hogy minket­ férj-feleségnek tekintettek ­Venczel Verával, már megszokott volt. Fel se tűnt... Nagyon jó barátok voltunk, de szó nem volt szerelmi kapcsolatról... – tette hozzá mosolyogva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában