Drága a zöldség, de örüljünk, hogy legalább kapható!

Egy biztos: régen az alapvető zöldségekből nem szenvedtünk hiányt itt, a Jászkunságban. Már csak azért sem, mert teljesen megszokott volt, hogy aki akár egy talpalatnyi kerttel is rendelkezett, az vetett levesbe valót is.

A házak udvarán ott virítottak a zöldségfélék, paradicsom, zöldellt a káposzta, a saláta...

Ma azonban egyre inkább divattá válik, hogy a kertet inkább pázsittal vetik be. Városon még érthető, annyi program csábítja a dolgozó embert, nincs ideje – vagy inkább kedve – ültetgetéssel, gyomlálással bíbelődni.

Csakhogy ma már faluhelyen is inkább a fű tenyészik az udvaron, de sokszor még a füvesítéssel, fűnyírással sem bajlódnak sokan. Így aztán – még ha fura is – nem csodálkozunk, hogy sok falun élő a városba utazik, hogy feltankolja készleteit...

Sok őstermelő család sem szívesen piacozik már, eladják a termést inkább a felvásárlóknak. Így aztán ne csodálkozzunk, hogy az árak egyébként is felfelé kúsznak, hiszen ki tudja, hány kereskedői kézen fut át az a bizonyos zöldség vagy gyümölcs, mire egy árus standjára kerül.

Ha pedig közbejön olyan árdrágító esemény, mint például az aszály vagy a jégverés, vagy a gazdák úgy vélik, valamivel meg sem éri nyűglődni, hirtelen azzal szembesülünk, hogy hétköznapi dolgokhoz is luxusáron juthatunk.

Mit mondhat erre az egyszeri háziasszony? Örüljön, hogy legalább még kapható!