A kiegyenesített kasza félelmetes fegyver volt a szolnoki nemzetőrségben is

A Bécstől független, csak a magyar kormánynak alárendelt fegyveres erő szükségességét rövid időn belül igazolták az események, bár a nemzetőrség valójában nem tudott megfelelni ennek a követelménynek.

Szolnoki megalakulásának menetét az akkori tanácsi jegyzőkönyvekből követhetjük, ahogy azokat Somogyi Ignác megőrizte számunkra. Városunkban 1848. március 22-én esett szó először a nemzetőrség felállításáról.

Ugyanakkor az is kiderült, hogy a fegyverzettel nálunk, de országosan is gond volt, aminek orvoslására a kormánytól kértek segítséget.

1848. jún. 12-én minden­esetre már arról szól a jelentés, hogy a „Nemzeti Őrsereg fegyverrel elláttatott”.

Hogy milyen minőségű volt ez a fegyverzet, arról az a bejegyzés árulkodik, hogy a szuronyos lőfegyverek mellett 150 kasza beszerzéséről, és lándzsák kovácsolásáról is intézkedtek. A kiegyenesített kasza egyébként hozzáértő kézben félelmetes fegyver tud lenni, csupán lőni nem lehet vele.

Igaz, a kapanyél is csak a közmondásban szokott elsülni.

Mi­után a kasza a lengyeleknél az 1830-as felkelés idején komoly hivatalt töltött be, korabeli fel­jegyzés van arról, hogy Lengyel­országból a hazai nemzetőrök betanítására kaszavívó mestert is hozattak.

Arról pontos tudomásunk van, hogy a szolnoki őrseregnek a helybéli Bécsi János kovácsmester készítette a hadi kaszákat.

Augusztusban azt indítványozták, hogy a szolnoki őrsereg egy része gőzhajón menjen Szegedre, a rácok ellen. Más része pedig a városban levő állományi pénztárt és sópajtákat őrizze, vagy a közrend fenntartásában működjön közre.

Úgy tűnik, a rácok ellen kisebb volt a lelkesedés, mert az alól különféle indokkal igyekeztek felmentést kérni.

Egy szeptember 27-én kelt jelentésből végül az derült ki, hogy a korábbi vonakodás ellenére hat hétig csak szolgált 150 szolnoki nemzetőr a délvidéki táborban, de kiderült, hogy ezek az alakulatok nem alkalmasak frontszolgálatra. Így a nemzetőrkorszak valójában augusztusban lezárult.

December 12-én Recsky András kormánybiztos kérte egy 30 főből álló lovascsapat kiállítását, akik december 16-án útnak is indultak a szolgálati helyükre. Szolnok nyugalmát végül a forradalom első évében, 1848-ban nem zavarta meg semmi.

Ezzel szemben a város önkéntesekkel segítette a harcban álló sereget. A következő év már másként nézett ki, hiszen több csatát is vívtak itt az első három hónapban. De azokban már nem a nemzetőrségnek volt szerepe, a reguláris haderő nézett szembe a császári hadakkal.

Nemzetőri szolgálatot 20 és 50 év közötti, meghatározott nagyságú vagyonnal rendelkező férfiak vállalhattak. Lovas vagy gyalogos szolgálat közül is lehetett választani. A nemzetőrség végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért használható részeit igyekeztek beolvasztani a honvéd­seregbe.