Nagy bevásárlás: üres polcok, kevés pénztár, goromba eladók...

Ennek ellenére gyakran ér az a bosszúság, hogy egyébként banális termékekhez nem jutok hozzá, és ha épp aznap feltétlenül szükségem lenne az árura, kénytelen vagyok egy másik boltot is útba ejteni.

Persze, azért elgondolkodik az ember, miért tátonganak üresen polcok olyan időkben, mikor azt a gazdasági helyzet semmiképp nem indokolná, sőt, még az áruházat sem fenyegeti a csőd.

Állítólag kevés a dolgozó, és nincs idejük kipakolni, magyarázzák több helyen. Az is felemelő élmény, amikor a legforgalmasabb napszakban csupán egyetlen pénztár üzemel, néha szintén a létszámhiány miatt.

S ha elő is kerül még egy kasszás, addigra a sor végigéri a boltot, a türelmetlenebbek pedig már kereket oldanak. Ennél már csak az a rázósabb, amikor a tapasztalatlan kis eladók a vásárlótól kérdezik a hentespultnál, melyik is a tarja vagy a lapocka.

Vagy a vevőt faggatják, mekkora darabot vágjanak le a szalámiból vagy a szalonnából, ha a delikvens húsz dekát kér. A csúcs persze kétségtelenül az, ha húsz percig topogunk a pult előtt anélkül, hogy egyetlen eladó is felbukkanna a láthatáron.

Arról persze már rég leszokott az ember, hogy egyes boltokban rákérdezzen, merre találja ezt vagy azt, mert a válasz úgyis csak egy odavetett „mit tudom én, nem érek rá ezzel foglalkozni”.

Kevés a dolgozó... De azért mindent nem lehet erre fogni, és némi szervezéssel sok mindent meg lehetne oldani. Vagy előbb-utóbb a bevétel lesz kevés...