Rubin diplomát vett át a közkedvelt miklósi pedagógus

Szellemes, sziporkázó megjegyzéseit kedvesen fogadja mindenki, sohasem tolakodó, tisztelettudó, udvarias ember, jó barát – sorolják neve hallatán a miklósiak. A volt testnevelő tanárt, Karakas Gyulát szinte mindenki ismeri a városban, sok-sok generációval szerettette meg a sportot, gyermekek százait nevelte sportszerűségre.

– Aki a gyereket szereti, az a jó tanár – vallják feleségével, Gizike nénivel, aki szintén pedagógus, nyugdíjazásáig középiskolában tanított.

Ma már mindketten otthon vannak, míg Gizike néni süt-főz és takarít, Gyuszi bácsi sokat olvas, és figyeli a híreket. Még mindig nagyon érdeklődő az események iránt, a városi rendezvények aktív résztvevője. Büszke tanítványaira, sokukat ma is név szerint tudja említeni.

Pedig hamarosan, október 28-án tölti be a kilencvenegyet.

– Nem volt pedagógus a családban, édesanyám egyedül nevelt két bátyámmal együtt – meséli arról, honnan indult.

Mindig is szorgalmas, kitűnő tanuló volt, ifjú korában novellákat írt, nagyon szépen rajzolt. 1948-ban kapta első diplomáját a debreceni tanítóképzőben, vagyis hetven évvel ezelőtt. Emiatt vehette át nemrég a rubin diplomát.

A főiskola elvégzése után Kenderesen kezdett tanítani, mivel akkor már nagyon jól focizott, az ottani csapat edzője lett. Innen csábították vissza a szülővárosába, Törökszentmiklósra, ahol a Fáklya csapatában játszott és az aktív pályafutása során tanított a Rózsa téri iskolában, a Petőfiben és a 604 sz. Ipari Szakmunkásképzőben. Mindig is képezte magát.

A pécsi főiskolán időközben elvégezte a testnevelő szakot, majd a Debreceni Egyetemen a pszichológiát. Feleségével 1955 augusztusában házasodott össze, két gyermekük született.

– Türelem, szeretet, humor – válaszolják arra a kérdésre, hogy mi a hosszú házasság titka. Míg Gizike néni 1984-ben, Gyuszi bácsi 1987-ben ment nyugdíjba.

– Háztartásbeli lettem, én úgy is mondom, diplomás cseléd... – nevet Gizike néni.

A családban ugyanis még mindig nagyon fontos a derű, amit ma már nem csak két fiukkal, hanem három unokájukkal is megoszthatnak, amikor Pestről meglátogatják őket.

Gyermekkorából ered a foci szeretete

– Az egykori focipályánál nagyon sokat lődörögtünk. Ha meccs volt, felmásztunk az eperfákra, vagy a kerítésen vájt lyukakon bekukucskálva néztük a felnőttek játékát. Egyszer behívtak a pályára, hogy lenne-e kedvem labdát szedni. Hogyne! Nagy örömmel mentem.

– Persze, más is akadt erre a feladatra, hiszen akkoriban egy eltévedt labdára is öten futottak egyszerre, hogy összeszedjék. Rongylabdát csináltunk lyukas zoknikból – és ahogy azt a nagyoktól láttuk – rúgtuk is rendesen az árokparton. Jó szórakozás volt, nagyon élveztük! – mondta korábban hírportálunknak Gyuszi bácsi.