A sokak által alkalmatlannak tartott miniszter „figyelőcéduláitól” rettegtek

Az 1891-ben született miniszter változatos életpályát futott be. 1910-ben lépett a vasút szolgálatába, kétéves vasúti tisztképzőt is elvégzett.

Volt forgalmi szolgálattevő, de jobban érdekelte a mozgalmi munka, így rövidesen az erdélyi vasutas szakszervezet vezéregyénisége lett.

Az első világháborút követően a román hatóságok börtönbe zárták, majd kiszabadulását követően az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

Ott is szembekerült a hatóságokkal, így kénytelen volt, egy másik nagy országba, a Szovjetunióba távozni. Kazanyban helyezkedett el a vasútnál. 1934-ben könyvet is írt arról, mennyivel jobb élni a Szovjetunióban, mint az Amerikai Egyesült Államokban.

„Hálából” a szocialista rendszer négy év múlva összeesküvés és kémkedés vádjával börtönbe dugta. Megint szerencséje volt, mert két év raboskodás után szabadon engedték. 1945-ben visszatért Magyarországra, előbb a közlekedési minisztérium osztályvezetője, államtitkára, majd 1949-től minisztere lett.

Kedvence a vasút maradt. Mintegy óriási terepasztalnak tekintve a MÁV-ot, kedvére játszadozott rajta. Mint egykor Mátyás király, ő is titokban járta az országot.

Ellenőrizte a vasutat és „figyelőcéduláin” rögzítette a tapasztaltakat. Ezekből évente képes volt legalább harmincezer lapot is írni. Figyelőcédulái általában A/5–s méretű fejléces levélpapírok voltak, melyekre Bebrits felírta az első benyomásait.

Mindenre azonnali intézkedést követelt. Figyelmét természetesen nem kerülhette el az egyik legfontosabb vasúti csomópont, a szolnoki állomás sem. Persze, talált is hibát… Erről árulkodnak a következőkben idézett figyelőcédula sorai, amelyet a Budapesten lévő MÁV-archívum őriz.

„A mai vonatácsorgásokról szóló kimutatás szerint Szolnokon hét vonat került várójeles feltartásra. Ezért (…) büntetem meg, mert nem intézkedtek úgy, hogy ez a baj elkerülhető legyen. Kérem megfelelően intézkedni! (…) Bp. 1951. XII. 29. Bebrits sk.”

A helyzet az volt, hogy az 1951-es év végére a vasút már nem bírta el a megnövekedett szállítási igényeket. Bebrits azonban csak annyit látott a kimutatásokból, hogy Szolnokon tizenegy vonat másfél óra és húsz óra közötti késéssel közlekedett.

A szolnokiak jelentésükben próbálták menteni a helyzetet. Az előző napon az állomásra és a gurítóra hetvenöt vonat (2 ezer 249 kocsi) érkezett.

Nyolcvankét vonatot indítottak 2 ezer 342 kocsival. Gurításra 1 ezer 363 kocsi várt. A mozdonyra váró vonatok akadályozták meg a többi kitolását, ezért volt a késés és a fennakadás a forgalomban.

Bebritset mindez nem érdekelte! Legalább négy szolnoki vasutast száz-száz forint pénz­elvonással büntetett. Tegyük hozzá: abban az időben száz forint egy átlagember nagyjából fél havi fizetésének felelt meg.

Az emberek igazságérzetét az bántotta leginkább, hogy neki, a miniszternek kellett volna intézkednie a szolnoki csomópont áteresztőképességének növelésére. De persze könnyebb volt a beosztottakon elverni a port.

Végül a megyei tiltakozás hatására bukott meg

Bebrits Lajos – noha tökéletesen alkalmatlan volt a közlekedésügy vezetésére – még Nagy Imre kormányába is bekerült. Csakhogy a szolnoki vasutasok nem felejtettek!

1956. október 29-én az ő erőteljes tiltakozásuk hatására Bebrits Lajos ugyanis kénytelen volt lemondani a szaktárca vezetéséről. A bukott miniszter előbb 1957-től nagykövetként, majd később, 1959-től az Országos Idegenforgalmi Tanács főtitkáraként építette tovább a szocializmust. Földi életét 1962-ben fejezte be.