GALÉRIÁVAL

2018.10.07. 12:20

Jól kifőzték a Nagy Befőzést Körűben

A hétköznaponként egyébként csendes kis Tisza menti településen néhány esztendeje markáns szemléletváltással igyekeznek felvirágoztatni a falusi turizmust.

Rimóczi Ágnes

Fotó: Rimóczi Ágnes

A község szinte teljes lakosságát sikerült az éves közösségi programsorozat mellé állítani, amelyet a hagyományos vidéki-keresztény kultúrkör – gyümölcsfavirágzástól a boldogságos terítékig – köré fontak a rendezvények szervezői.

Az őszi Nagy Befőzés néven zajló egész napos esemény ez évben a Nemzeti Emléknapra, október 6-ra esett. Amellett, hogy a mártírrá lett tizenhármakra és a magyar függetlenségért harcoló névtelen hősökre is megemlékezett a falu apraja s nagyja, illetve a községbe érkező vendégsereg, a piaci forgatag, a nyitott udvarok és a színpadi események idén is maradandó emlékeket adtak a Nagykörűben élőknek és a településre betérőknek.

A főtér reggeltől vásári hangulattal fogadta az odalátogatókat: harsányan dobolta a kikiáltó, hogy ezen a napon csak a jókedv az elfogadható. Az árusok asztalán, valamint a helyiek egy részének nyitott portáján felsorakoztak a hamisítatlan házi konyhai termékek: befőttek, savanyúságok, zöldség-készítmények, füstölt termékek, mustlevek, savanyított káposzták.

S mire megérkeztek a vásárlók, megtörtént a terményáldás, később megkezdődött a tökárverés, és megannyi színes program, melyet a falunéző vonat kocsijaiból is végigkövethettek az érdeklődők.

A gyermekek egy-egy saját tökmagból nevelték többkilóssá a hagyományos őszi terményüket, s az értük kapott pénz a zsebükbe vándorolva érzékeltette számukra, hogy a kiskerti munkának milyen látványos és kézzel fogható haszna van.

Tradicionálisan táncházzal ért véget a körűi Nagy Befőzés, amelynek résztvevői elraktározhattak magukban egy újabb élménygazdag falusi rendezvényt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!