Kaposvárról érkeztek hallgatók a szolnoki színház társulatához

– Miért éppen Szolnokot és a Szigligeti Színházat választották az éves gyakorlatra?

Pertics Villő: – Gyermekkoromban, szolnoki rokonaim látogatása során gyakran jártunk a Szigligeti Színházba. Még egészen kicsi voltam, amikor láttam a Twist Olivért Radó Denise rendezésében. Emlékszem, ahogy ültem a nézőtéren, és azt mondtam: „Na jó! Én is játszani szeretnék, színésznő szeretnék lenni!”. Ebben pedig partner volt a Szigligeti Színház is.

Posgai Márton: – Osztálytársak és jó barátok is vagyunk, így arra jutottunk, hogy közösen szeretnénk eltölteni az első gyakorlati évünket, ezért örültünk a lehetőségnek.

– Honnan vezetett az út a kaposvári egyetem színészet szakára?

P. V.: – Mindketten budapestiek vagyunk. Én az egyetem előtt a Földessy Margit színiiskolájába jártam. Körülbelül nyolc-kilenc éves lehettem, amikor rájöttem, hogy ezt szeretném csinálni.

P. M.: – Nekem viszonylag későn, tizennégy éves korom környékén jött a gondolat. 2012-ben édesanyám beíratott egy színjátszó táborba, de csak azért, mert nem tudott velem mit kezdeni nyáron. (mosolyog) Ott ragadtam egészen sokáig, de még ekkor sem volt hosszú távú tervem a színjátszással kapcsolatban. Kellett még legalább négy év, mígnem azt mondtam, hogy szeretnék ezzel komolyabban foglalkozni. Felkészítettek a felvételire, majd bekerültem az egyetemre.

– Kaposvárott ki az osztályfőnökük? Milyen képzést kaptak eddig?

P. M.: – Bozsik Yvette és Bakos-Kiss Gábor az osztályfőnökünk. Bakos-Kiss Gábor a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színháznak is dolgozik, így az osztályból többen kerültek oda gyakorlatra. Bozsik Yvett pedig a Nemzeti Színházzal áll szorosabb kapcsolatban, ezért az osztály mindkét helyen, plusz Kaposváron, a Csiky Gergely Színházban is lehetőséget kapott.

P. V.: – Nagyon sokféle óránk van és különböző vizsgáink, mint Shakespeare-vizsga vagy Csehov-vizsga, ezekre különböző tanárok készítenek fel bennünket. Van színészmesterség, zenészmesterség, sőt szamurájóránk is volt. Előfordult, hogy Bozsik Yvette társulatának darabjait is megcsináltuk úgy, hogy mi zenéltünk is alá.

– Mit tapasztaltak, mennyire fogadókészek a társulatok az egyetemi hallgatók iránt?

P. M.: – Eddig mi a kaposvári Csiky Gergely Színházban és a Nemzeti Színházban játszottunk, ahol szívesen fogadtak minket.

P. V.: – Valóban nem sok tapasztalatunk van még ebben, eddig a kaposváriban és a Nemzetiben volt szerencsénk játszani.

– És itt, Szolnokon?

P. M.: – Néhány napja érkeztünk csak Szolnokra, és költözünk be a színészlakásokba. Nagyon jól elbeszélgettünk az itt lakó művészekkel. Kedvesek, segítőkészek. Sőt, volt olyan, aki még a lámpát is segített fölszerelni.

P. V.: – Igen, amikor költöztünk, jöttek sorban, hogy miben segíthetnek, nagyon aranyosak, kedvesek. Jólesik a törődés.

– Hány előadásban láthatja önöket a szolnoki közönség? Melyek ezek?

P. V.: – Három előadásban vagyok benne. A Bakaruhában című darabban, melyet a Szín-Mű-Helyben mutatunk be, ezt hétfőn kezdtük próbálni. Szabó Magda Régimódi történetében szereplünk még mindketten, illetve a Déryné ifiasszonyban.

P. M.: – Én ezen kívül még az Egy csók és más semmiben is játszom majd. Mondhatni, mély vízbe dobtak bennünket, de egyáltalán nem bánjuk.

– A jövőben milyen szerepekben, milyen típusú előadásokban tudják magukat elképzelni?

P. V.: – Egyelőre nem tudom, de az biztos, hogy jelenleg még a próza közelebb áll hozzám, mint a zenés darabok. Utóbbiban nem sokat szerepeltem még, de természetesen ki szeretném ezt is próbálni, mint még nagyon sok mindent.

P. M: – Nekem sem eldöntött még, viszont az biztos, hogy mivel az Egy csók és más semmi című darabban játszom majd, már most felvettem a kapcsolatot Rimóczi Mónika korrepetítorral, mert szeretnék megtanulni zongorázni, és persze a dalokat is gyakorolni.

– Két év múlva diplomáznak. Diploma után fővárosi vagy vidéki színházban képzelik el a jövőt?

P. M.: – Nincs konkrét tervem. Szerintem az a fontos, hogy olyan közegbe kerüljön az ember, ahol teret adnak neki, tudja művelni a szakmáját. Főleg az elején nagyon fontos, hogy minél több tudást magunkba tudjunk szívni.

P. V: – Ebben teljesen egyetértek Marcival, a lényeg, hogy minél több tapasztalatot szerezhessünk színészként.

– Mit látnak, mennyire telített most a szakma? Milyen lehetőségek vannak egy fiatal előtt?

P. V.: – Nagyon telített a szakma, de azt gondolom, szorgalommal, tehetséggel és kitartással célt lehet érni.

P. M.: – Szerintem kell hozzá egy nagy adag szerencse is. Nagyon szeretem olvasni a színészinterjúkat a régiektől egészen a mostaniakig. Sokan mondják, hogy mekkora szerencséjük volt, mert akkor és ott, mondjuk egy szerepben észrevette, felfedezte őket valaki. Ezeket nem lehet előre megjósolni, csak reménykedni lehet.

– A színpad mellett a televíziós vagy filmszerepek mennyire vonzóak? Van-e lehetőség mindezeket kipróbálni?

P. V.: – Mivel az osztályunknak van egy közösségi oldala, sokan megkeresnek minket, például különböző casting-cégek. Sorozatok, filmek válogatóira hívják azokat, akik megtetszenek nekik.

– Ki a példakép a pályán? Van egyáltalán ilyen?

P. M.: – Konkrét példaképem nincs, de a régi nagyok mentalitása, hozzáállása a szakmához példaértékű számomra. Például Őze Lajos, Márkus László, Latinovits Zoltán vagy Sinkovits Imre. Az átütő személyiségük, az ízig-vérig színházszeretetük és a szakmai alázatuk számomra lenyűgöző.

P. V.: – Nekem sincs konkrét példaképem, de számos kiváló színészt, színészhallgatót tudnék felsorolni, akiknek az alakításai nagy hatást gyakoroltak rám.

– Van-e valamilyen szerepálom?

P. V.: – Ibsen Nórája már gyermekkorom óta nagy álmom. Amikor elolvastam, eldöntöttem, hogy ezt én majd egyszer el szeretném játszani. De gondolom, ezzel nem vagyok egyedül.

P. M.: – Vidnyánszky Attila rendezésében szerepeltünk az Ember tragédiájában, a Nemzeti Színházban. Csodálatos a szöveg, amit megismertem a próbafolyamat alatt. Rájöttem, hogy egyszer én még szeretnék ezzel foglalkozni. Leginkább Lucifer szerepe ragadott meg, hiszen olyan gyönyörű gondolatai vannak. Az más kérdés, hogy erre lesz-e lehetőségem, de ez még a jövő zenéje.