Üde szellő járja át a nyitott ablakot

A szolnoki színidirek­tortól megszokhattuk, hogy szívesen kever ki az aktuális évadok műsorpalettájára élénk, vidám színeket, iktat be minden évben könnyed műfajú darabokat. Miután a színházlátogatói létszám nagysága sem elhanyagolható tényező a teátrum önkormányzati és kormányzati támogatásának kapcsán, ezért a szolnoki intézményre felcímkézett populáris, népszínházi színkör-jelzőt Balázs Péter igazgató érthetően és büszkén viseli.

Az operettek és vígjátékok hazai fellegvára évek óta a „mindeladott” bérletekkel, jegyekkel, telt házas produkciókkal dicsekedhet. Mi tagadás, „nehezebb”, fajsúlyosabb darabokat is sűrűbben elbírna a Szigligeti deszkája. Ám a mérleg nyelvét valamelyest ellensúlyozza, hogy a Szigligeti szobájába, a Szín-Mű-Helybe mélyebb, karakteresebb, országos hírű előadások vonzzák a nézőket. No, de Nyitott ablak! Majd’ százéves a darab (1929). Üde szellő, vagy dohos levegő jár át rajta ma?

Nóti Károly nevét ki ne ismerné?! Mondjuk a mai fiatal generáció, meg talán a közvetlen azelőtti tuti nem. De az enyém és a megelőző korosztályok bizonyára jól tudják, kiről is van szó. Az erdélyi csodarabbi, Panet Ezékiel ükunokája 1892-ben a partiumi Tasnádon született, a szilágysági Zilahon érettségizett, és az erdélyi Kolozsvárott tanult jogot. De nem jogász, hanem léha újságíró lett a kincses városban. Meg a helyi Apollóban kabarészerző. Innen hívta Pestre a Terézkörúti Színpad igazgatója, Nagy Endre, aki a kor neves humoristájának, Salamon Bélának keresett házi szerzőt. Nóti máig sokat emlegetett közmondássá emelte a háziúr feleségét Székesfehérvárnál, a motor hátsó üléséről elveszejtő inas „salamoni” kiszólását: „Lepsénynél még megvolt!”.

Nóti hamarjában kinőtte magát a színpadról, és a magyar hangosfilmek első forgatókönyvíróinak egyike lett. Idehaza, majd Berlinben. A német fővárosban mindaddig maradt, míg származása miatt haza nem menekült a bűnös városból. Így aztán Pestről internálták, de túlélte a vészkorszakot, és a háború után rövid időre újra felfedezték. A háború előtt a Hyppolit, a lakáj, a Dunaparti randevú, a Fizessen, nagysád!, vagy a világégés utáni Civil a pályán, Fel a fejjel és még vagy félszáz legendás mozgókép szövegkönyve fűződik a nevéhez.

Nos, ez a (gy)agyafúrt tollforgató vetette papírra a Nyitott ablakot is, még ’29-ben – a kacagtató siker jósolható volt a polgári békeidőkben, majd az átkosban is. Azonban a rendszerváltozás után komoly erőfeszítéseket kellett eszközölnie a rendezőknek, hogy ne bárgyúvá direktírozzák a korszakokat maga mögött hagyó bohózatot. Meglátásom szerint az 1988-as parádés tévéfilmet Schubert Évával, Csala Zsuzsával, Kabossal, Csákányival, Kibédivel, Bodrogival és a többi nagyágyúval egyetlen színielőadás sem tudná lejátszani…

Ám a szolnoki Szigligetinek is megvannak a maga nagyágyúi. A Nyitott ablak karaktereket kíván, a játszandó figurák megszemélyesítéséhez nincs hiány a társulatban. Nóti válasza a világháborúkra és az üldöztetésekre a humor, a komédia, a paródia. Az emberi butaság és önfeláldozás felnagyításával, iróniával és öniróniával hadakozik a gyalázat ellen. A Nyitott ablakon keresztül sorra köszönnek vissza a katonaság szabályaiból semmit sem értő, szeretetre méltó, ám együgyű „Švejkek”: Novotni és Károly, az őrmester és társaik. A helyzet- és jellemkomikumokra épülő kétrészes darab egyes jeleneteit nem lehet nem megmosolyogni, akár harsányan kihahotázni. Ám mi tagadás, vannak olyan poénok is a felfordulásban, melyek kevésbé ülnek, mint azt a rendező a közönségtől elvárná. Én ezt annak tudtam be, hogy a társulat és a nagyérdemű hosszú hónapok után, a napokban került egymással újra „intim” kapcsolatba.

A Nyitott ablak nem csupán egy egyszerű, együgyű bohózat. Inkább vidám komédiának tekinthető társadalmi dráma, amely kigúnyolja és kinevetteti az emberi gyarlóságokat, hívságokat, ezáltal szórakoztatja és megnevetteti az ablakon betekintő nézőket.